Mit éreznétek, mit tennétek, ha a gyereketek olyan pályát választana, amit ti semmire sem tartotok és megélni se fog tudni belőle?

Lehet hogy a lányod szivesebben csinál 130ezerért olyat, amit szeret, mint 200ezerért olyat, amit nem szeret. És Lehet hogy ez ígyis van rendjén. Akármennyit keres az ember, szerintem nagyon meghatározó hogy a napunkból azt a 8-10-12 órát hol tölti el, mosolyógva örömmel, vagy unalommal, netán gyúlölettel.

Csak próbálom a lányod szemszögéből nézni. De ez olyan mintha most azt hallaná a szüleitől hogy Lányom inkább foglalkozz olyannal az életedbe ami nem érdekel, és amit nem szeretsz! Hiszen akkor több pénzed lesz.

Szerintem inkább bíztatni kéne az életre a gyerkőcöt, nem pedig belezavarni a mókuskerékbe és pénzhajszolásba amiben a legtöbb ember él. Ha valaki szeretettel csinálja azt amit csinál, az nagyon ritka és értékes dolog. Szerintem jó hatással lenne rá ha a szülei megadnák nekik a tiszteletet, és támogatást, ugyanúgy mintha orvosnak tanulna.

Egyébként én a képzőművészetin voltam, ezután zenét is tanultam. Millioszór hallottam apámtól hogy szerinte simán lehetett volna belőlem jogász vagy valami puccos nő, mert gyorsan ment a tanulás. Tudom hogy ő akkor lenne rám büszke ha azóta milliomos lennék. De kár lenne bárkinek is ebbe a hibába esni.

most neked az a bajod hogy a gyereked azt tanulja amit szeret?

És lehet hogy boldogabb ember lesz belőle, mint amilyen te vagy?

hihetetlen mennyire hiányzik manapság a szülőkből az özetlen támogatás, és a tisztelet a gyerek felé. Aki már nem is gyerek.

Nem a te életed, és bizony azt fogja csinálni amit ő szeretne. Ha te annyira a pénzügyre szavazol, akkor menj és tanulj pénzügyet. Kíváncsi vagyok hogy menne.

"de egy ilyen területen szerintem nem is nehéz jól teljesíteni." Honnan tudod te ezt? mert gondolom te nem jársz vele órákra..

Te egy anya vagy, aki azért vállalt gyereket, hogy támogassa, és bíztatja a gyermekének az útját. De nem irányítani kéne...

Nekem is sok csörtém volt édesanyámmal anno a pályaválasztásomat illetően. Azt szerette volna, ha ügyvédnek vagy jogásznak tanulok, de a pénzügyi szakokat is rendszerint kilátásba helyezte előttem. Mivel Anyu és Apu is ügyvédként dolgozott, ezért szerette volna anyám, ha én is jogi pályán tanulok tovább, de nekem a legkevésbé se hiányzott az a rengeteg száraz jogszabály, törvény meg paragrafus.

Pénzügyisnek se mentem volna soha, mert nagyjából annyit értek a matematikához, mint egy csokor tulipán, már gimiben is gondjaim voltak vele és utáltam is, mert sose volt sikerélményem. Nem is értettem, hogy gondolta Anyu, hogy én komolyan tudok majd valamit kezdeni a matekkal...

A biológiát viszont nagyon szerettem, a kommunikáció a véremben van és szívesen foglalkozom emberekkel, mondhatni, igazi társasági lény vagyok. Mivel imádom az állatokat is, szívesen tanultam volna állatorvosnak, de annyi önkritikám még nekem is volt, hogy tudjam, se a matek, se a kémia (a másik mumus) nem megy eléggé ahhoz, hogy elvégezzek egy ilyen szakot.

Viszont mindenképpen a biológiával szerettem volna kezdeni valamit, és érdekelt az egészségügy, tehát én kifejezetten ilyen irányba gondolkodtam.

Amikor megkérdezték, mi szeretnék lenni, Anyu mindent lehurrogott, amit csak mondtam. Pszichológia? Jaj, kislányom, ugyan már, túl magas a ponthatár, oda úgyse vennének fel. Gyógypedagógus? Nem való az neked, a sok beteg kisgyerek csak megviselné a lelkedet, előbb-utóbb beleroppannál. Védőnő? Na, nehogy már, hát abból egyáltalán nem lehet megélni, válassz mást, mert ezzel csak felkopna az állad. Ápolónő, szülésznő, gyógytornász, dietetikus, semmi se volt jó.

Végül elzavart egy olyan képzésre, ami szerinte majd jó lesz nekem és meg tudok belőle élni. 2 évig csináltam, de csak nyűglődtem vele, egyáltalán nem érdekelt az a szak, kínkeservesen tettem le a vizsgáimat is, utáltam az egészet, és vért izzadtam a tárgyaim többségével (számvitel, mikro - és makroökonómia, matematika, statisztika, informatika... stb.), mígnem 2 év után fellázadtam. Közöltem Anyuval, hogy eddig tartott a jóvilág, köszöntem, de mostantól igenis azt fogom tanulni, ami tényleg érdekel és amit szeretek is csinálni. Úgyhogy ennyi, kész, vége, én a szemeszter végén szakot váltok, szóval kezdjen el szép lassan megbarátkozni a gondolattal, hogy a lánya diplomás ápoló lesz.

Hűűű, hát amit akkor kaptam, azt sose felejtem el! Ment a dühöngés, fenyegetőzés, hajjajj... mégis mit képzelek, hogy gondoltam ezt, ki leszek tagadva, nem leszek többé a lánya, ő bizony nem finanszírozza egy percig sem a tanulmányaimat tovább, ő aztán nem támogat egy olyan szakmát, amiből majd nem fogok tudni megélni, hát mégis mit gondoltam, ő nem akar még 50 évesen is eltartani, ha majd csóró ápolóként nem tudom megkeresni a kenyérre valót, egyébként is ki fogom dolgozni a belemet, 12 órás műszak, ágytálazás, beteg emberek, különben is, mert a magyar egészségügy amúgy is a béka s*gge alatt, úristen, mi lesz most, na nehogy már, hát ezt azonnal felejtsem el, az ő lánya nem lesz ápoló... és ez így folytatódott órákon keresztül.

Felhívtam Aput is, ő csak annyit mondott, "Neked kell szeretned, amit csinálni fogsz, és nem anyádnak."

Úgyhogy szakot váltottam, és láss csodát, azóta ösztöndíjjal végzem az egyetemet (és nem, nem azért, mert könnyebb - az orvosi latin és az anatómia minden, csak nem könnyű -, hanem mert sokkal szívesebben tanulom), jelenleg harmadéves vagyok és őszintén mondom, egyszerűen imádom, amit tanulok! :)

Lehet, hogy Anyunak igaza volt abban, hogy ezzel a szakmával soha nem leszek milliomos, de legalább úgy megyek be minden nap a kórházba, hogy örülök, hogy segíthetek, szívesen kelek fel reggel és jó érzéssel végzem a dolgomat. A pénz számomra csak másodlagos.

Egyébként rengeteg lehetőség van az elhelyezkedést illetően, és egy magánklinikán vagy magánorvos mellett még akár keresni is tudnék, a továbbtanulási lehetőségeket pedig nem is sorolom. Ezzel a diplomával továbbtanulhatok az intenzíves nővértől kezdve, az aneszteziológiai vagy fizioterapetuás szakasszisztensen keresztül egészen a fogászati asszisztensig szinte bárminek.

Szerintem hagyd, hogy a gyerek megtalálja a maga útját. Mert előbb-utóbb úgyis meg fogja. ;)

Nyelvművelő? Te jó ég, hol élsz te? Grétsyék kora rég leáldozott. Annyira bírom, hogy pénzügyes és reál beállítottságúak mennyire alábecsülik a humán munkahelyeket mind számukban, megbecsültségükben, mind változatosságukat tekintve.

Én két egyetemet végeztem: egy bölcsész- és egy természettudományos szakot. Egy ideig egy könyvkiadóban dolgoztam, körülöttem rengetegen végeztek magyar szakon: szerkesztők, lektorok, írók, korrektorok, újságírók, könyvesboltvezetők. És nem rossz fizetésekkel, nehogy azt hidd. Ráadásul közel sem kihalásos alapon töltődtek be a posztok. És ez csak egy terület a sok közül.

A legtöbbet azzal teszel a későbbi sikereiért, ha nem hajtogatod, hogy "hülyeség a hivatásod, gyermekem, éhen fogsz halni, meglásd".

Az én apám is közgázra szánt, mert szerinte csak annak van jövője. Amikor maximális pontszámmal felvettek műszaki egyetem fizika szakára, mélységesen csalódott volt, miközben bárki más büszke lett volna a helyében. Szerintem ez abszurd, ahogy a te hozzáállásod is.

A világ óriási, és rettenetesen sokszínű. Nem csak egyfajta (általad elképzelt) sikeres és boldog életút létezik. Fogadd el, és bízz a gyerekedben.

Nehéz kérdés a pályaválasztás, és mint ilyen, tényleg mindenkinek van igazsága abban, amit mond.

Szerintem sem lehet valakit arra kényszeríteni, hogy olyat tanuljon, amihez tök hülye, mert értelme nincs. És az élet egyik legnagyobb ajándéka, hogyha olyan munkát végezhetsz, ami a hobbid is.

De azért abban szerintem mindenki egyet ért, vagy a fiatalabbak, akik még pályájuk elején vannak majd megtapasztalják, hogy azért minden szakma hordoz megalkuvást. Én azt tanultam amit szerettem, és olyan munkát végzek, amit szeretek, de nem biztos hogy mindig így lesz ez. Lehet, hogy eljön az idő, amikor azt fogom mondani, és egyedülálló szülőként már ezt mondom, a munkámban elsősorban a pénz dominál. A gyerekem eltartása az első, és én az ő nevelésében teljesedek ki, nem a munkámban, és a melóhoz most úgy állok hozzá, hogy bárhol kibírom azt a 8 órát, de ne kelljen a gyerekemnek nélkülöznie. Én is csináltam olyat, amit rühelltem, és váltottam is arra, amit most csinálok és imádok, de akkor még megtehettem, mert a szüleim eltartottak.

Summa summárum, egy szülő feladata szerintem is az, hogy kiálljon a gyereke álmai mellett, persze ossza is az észt, de belekényszeríteni valamibe nem érdemes senkit. Nem beszélve arról, hogy mondjuk ma azt mondod egy szakmára, hogy tök szar, és nem lehet megélni belőle, de lehet, hogy 10 év múlva meg top szakmának fog számítani.

"gyereketek olyan pályát választana, amit ti semmire sem tartotok "

Nekem is van pár gyerekem, értem, miről beszélünk.

1. Nem tartom semmire, bármit is akar.

2. Miért érdekes, hogy te mire tartod, nem neked akar pályát választani (te se akarj neki)

3. Honnan tudod te, hogy mi lesz 30-50 év múlva? Fogod te azt látni, egyáltalán?

Kedves szülő, én elmentem olyan szakra, amit a szüleim jónak láttak de engem nem érdekelt. Otthagytam. Tudtam volna csinálni, mert minimális befektetett energiával is sikerültek a féléveim, de egyszerűen gyűlöltem és egy idő után odajutottam, hogy én ezzel egész életemben foglalkozzak? Kizárt! Szóval az egész lényege az lett, hogy éveim mentek a semmire, és ha bármit el akarok végezni, ami engem is érdekel, azért fizetnem kell, nem is keveset.

Rohadt jól sikerült, mondhatom. Jobb lett volna, ha békénhagynak, megcsinálom azt ami érdekel, nem pedig több éves lemaradással néztem volna ki a fejemből, hogy mi legyen.