Miért szórakoznak velem a szüleim? L/20
Igazából senki sem fogja megérteni az ilyen szülőket. Más korosztály, nem fiatalok már, nem tudják, hogy ma milyen az elhelyezkedés elhelyezkedés egy fiatalnak.
Ők lehet találnak munkát, ha van is nekik, de ott a többéves tapasztalat miatt lehetnek ők megnyerőek.
Egy mai pályakezdőnek roppant nehéz, tapasztaltam, hiszen 21 vagyok és én is 20 éves kerestem munkát.
Azóta elég sikeres helyeken futottam be, csak próbálkozni kell, és nem szabad csüggedni akkor sem, ha már a 100. önéletrajzon is túl vagy!
Ohh, hát igen. Aki nem keresett munkát mostanában, az nincs tisztában a foglalkoztatottsági helyezettel. A tévéből nem ez folyik.. Engem is nagyon sokáig piszkáltak, sőt a párom is munkanélküli lett 10 hónapra, egyikünk esetében sem hitték el, hogy nem munkakerülők vagyunk, és hogy tényleg többszáz önéletrajzot elküldtünk, meg amúgy is, szinte bármit elfogadnánk, hogy meg tudjunk élni. Nem hitték el, hogy még fekete munka sincs úgy, mint régen. Mert aki akar dolgozni, az tud! Hát azóta egyikük munkanélküli lett, a másikuk munkahelye pedig a csőd szélén áll, és nem talál helyette, úgyhogy kissé átértékelték a dolgokat.
Fogadd el a gyári munkát, ha tudsz mellette keresgélni. Nyilván nem ezért tanultál, de lehet egy év múlva sem találsz olyat, amit csinálni szeretnél, addig pedig van fizetésed, és jobban mutat az önéletrajzodban, mintha a lábadat lógatnád.
Manapság örüljünk ha munkát találunk egyáltalán, nem még hogy azon nyavajogjunk hogy szakmában akarunk találni.
Nem bántásból mondom, de ez van.
Egy általános javaslatom a hölgyeknek: ha valaki beszól, nem az a megoldás, hogy azonnal megpróbálok megfelelni neki. Nehogy sértésnek vegye ezt bárki, mert egy egészen kicsit sem annak szánom! Egyszerűen a lányokban túlságosan erős a megfelelni vágyás - főleg a szüleik felé.
Kérdező, én folyton ugyanezt tapasztalom a feleségem felől is. Ha a szülei kritizálták valamiért, azonnal magára vette, és megpróbált a lehető legrövidebb úton eleget tenni a kritikának, akkor is, ha nem értett egyet, vagy nem érezte igazságosnak. Mindegy, csak hagyják békén. Ebből jó nem sül ki sohasem!
Ha úgy gondolod, hogy te mindent megteszel az álláskeresés terén, akkor mondd ezt. Egyébként meg kérj türelmet, védd meg az álláspontod; tök mindegy, csak beszéld meg! Kérdezd meg, mi a problémájuk, mondd el, neked mi a problémád és beszéljetek róla. Nem baj, ha nem lesz egyből megoldás, de beszéljetek róla akkor is, mert az érzelmek kimutatása és az információcsere már fél megoldás. Ha minden téged érő kritikára az a válaszod, hogy a lehető legrövidebb úton eleget teszel neki, akkor csak magadnak lősz gólt, ahogy láthatod is.
A szüleid ugyanis nem azért cseszegetnek, hogy takarodj és vállalj el bármilyen munkát, hanem azért, mert esetleg úgy érzik, nem teszel meg mindent azért, hogy legyen állásod. Ezen a ponton kell leszögezni: ha ők úgy gondolják, az nem jelenti azt, hogy úgy is van!!! Nyugodtan el lehet mondani nekik, hogy te úgy érzed, mindent elkövetsz. Valószínűleg ők nem így fogják gondolni, ekkor meg lehet ezt is beszélni.
Hidd el, k**vára nem azt akarják, hogy vállald el a lehető legszarabb munkát is, csak, hogy végre elhúzz otthonról, csak mivel nem beszélitek ezt meg, mindenki találgat, beszól, tüntet, törleszt. Ennek mindig rossz vége lesz.
Nagy szemétládák tudnak lenni az idősebbek, nem hajlandóak megérteni hogy változnak a dolgok.. A nagyapám folyton azzal piszkál, hogy gusztustalan, hogy 21 évesen egyetemre járok és a szüleim pénzéből élek, amikor ő 18 éves korában leérettségizett és 40 évig dolgozott a bányába. Ma ez nem így megy, érettségivel nagy szerencsével is csak valami ócska munkát kaphatsz, de diákmunkásként találkoztam diplomás emberekkel akik a Tesco-ban voltak árufeltöltők.
Menj el a gyárba, csináld amíg nincs jobb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!