Ha visszamehetnél az időbe 10-14 éves korodra, mit üzennél a szüleidnek, hogy másképp csináljanak a nevelés terén?

10 éves:

- járassanak sportolni, táncolni, bármi, de mozgás legyen

- ne édességgel pótolják apámat (külföldön dolgozott, teli csomagtartó csokival jött haza, aminek sajnos meg ett az eredménye :( )

14 évesen:

- a németórák mellett küldjenek külön angolra is (van nyémet nyelvvizsgám, de az angol nagyon hiányzik)

- ne engedjenek el az erős gimibe (kialvatlanság miatt nagyon rosszul teljesítettem)

Viszont, ha ezeket megváltoztatnám, talán nem lennék most a férjemmel, így inkább maradjon így minden :)

anyám beszélgessen velem többet,törődjön velem ne csak apa legyen mellettem.

ne hagyják hogy abba az iskolába menjek.

18/F

nem tizennégy, hanem 3 éves koromig mennék vissza... és addig könyörögnék anyámnak, amíg meg nem győzném, hogy ne hagyjon itt egyedül, ne utazzon el, és ne maradjon örökre az Egyesült államokban nélkülem, vagy amikor megtudta, hogy nem vitethet maga után, jöjjön vissza értem, és ne hagyjon a nevelő szüleimre, akikkel - hiába erőlködöm - egyetlen órácskát nem tudok felidézni az életemből, amikor maradéktalanul boldog lehettem volna; mert nem szerettek, mert a "testvéreimet" jobban szerették; és ha anyámat nem tudnám meggyőzni, akkor a nevelő szüleimet próbálnám jobb belátásra bírni, hogy ha már képtelenek szeretni, akkor ne akadályozzák meg tűzzel-vassal, puszta ego-harctól indíttatva, hogy az anyám maga után vitethessen, vagy ha mindenáron maradnom kell... akkor legalább próbáljanak meg - ha nem is ugyanúgy, de legalább hasonlóképpen - szeretni, mint a saját gyerekeiket.... kicsike odafigyelés, kicsike szeretet (valódi szeretet!), törődés, és kedvesség.... mi mást kívánhatnék még?

ja igen, mégis lenne itt valami: elbeszélgetnék velük arról, hogy a pénz mennyire nem ér meg annyit, mint amennyi energiát belefektettek egy irdatlan méretű vagyon összegereblyézésébe, miközben ránk szemernyi idejük nem maradt, soha... a saját gyerekeikre se, nem hogy rám, pedig mi csak egy kis figyelemre, törődésre vágytunk mindig; mert az bizonyára nem lehet véletlen, hogy a család minden egyes tagja távol került egymástól, már beszélni is alig beszélünk egymással (ünnepeken is csak telefonon hívjuk egymást)...

azt hiszem, ha én visszamehetnék az időben, mindent, de szó szerint mindent megváltoztatnék a gyerekkorom vonatkozásában, de a szüleimet úgyse bírnám rá semmilyen változásra, mert a legfőbb ismérvük a makacs kérlelhetetlenség volt, így értelme se lenne sok beszélni velük...

másrészt, egy másfajta környezet, másfajta gyermekkor, másfajta emberré tett volna - mindaz, ami most vagyok, annak folyománya, amiket átéltem eddigi életem során, és ennek a boldogtalan, küzdelmes gyermekkornak hozadéka a hihetetlen mértékű túlélőképességem, az erőm, és a magabiztosságom, hogy egyedül is képes vagyok boldogulni, jöhet bármi - mert az életem legrosszabb részén már túl vagyok...

[jó ez a kis gondolatkísérlet, gratu hozzá a kérdés feltevőjének, és bocs, hogy hosszúra sikeredett a saját sztorim]

Hát nem ártott volna ha több időt töltenek velem, talán jobb lett volna a kapcsolatunk. Másrészt felesleges volt Ennyire erőltetniük a jól tanulást már első osztálytól kezdve, mert ma már képtelen vagyok elviselni ha rosszul csinálok valamit, maximalista lettem. És ez nem mindig jó. Időnként megdicsérhettek volna, mert evidensnek vették hogy jól tanulok, de a rossz jegyeket már nem. Szóval ha bármi reakciót kiváltott volna belőlük a sok ötös és nem csak a két hármas az tett volna boldoggá.

Beírathattak volna valami jó sportra. Meg nem engedték volna hogy abbahagyjam a rajzszakkört, mivel nagyon jó kikapcsolódás volt. :)

És nem lett volna szabad beleszólnia anyukámnak az életem minden területébe, főleg a barátságaimba. Kevesen voltak akik el tudták viselni hogy ha összeveszünk sms-eket írogat nékik. (még csak azt se tudom a számukat honnan szerezte meg) Ezért se tudok ma már megbízni benne, mert még a munkatársaitól is az én akkori kis titkaimat hallottam vissza. Persze biztos jó akart...

De annak Örülök az az hogy mindig szerettek, akkor is amikor nehéz volt velem, mert volt olyan időszak is.