Elrontottam az életem?
A szüleim egész életemben arra neveltek, hogy engedelmeskedjek. Ők választották ki az iskoláim, a leendő szakmám, szinte mindent. Nagyon nagy szigorban éltem, és nem igazán kezeltek emberhez méltóan, főleg apukám. Az volt az elve, hogy neki alapvetően kijár a tisztelet, mert felnőtt, nekem, gyereknek meg nem jár semmi (se tisztelet, se szeretet), csak a szám, de ha sokat és feleslegesen, akkor beveri a pofám.
Mindenkinek az volt az elképzelése, hogy kijárom szépen az egyetemet, lediplomázom, és csak utána kezdek el pasizni, egyetem alatt semmi kapcsolatosdi.
De sajnos semmi nem úgy alakult, ahogy el lett tervezve.
Érettségi utáni nyáron összejöttem egy sráccal (19 voltam), ekkor vesztettem el a szüzességemet is. (Amivel a családom felfogása szerint szintén lehetett volna várni még)
Elkezdtem ugyan az egyetemet, de szenvedtem, mert minden áldott nap tudatosult bennem, hogy nem ezt szeretném csinálni.
A barátommal azóta is együtt vagyunk, otthagytam az egyetemet egy év után, hogy jövőre itt kezdjek el egyet.
Viszont olyan szörnyen elveszettnek érzem magam.
Semmi nem a terveim szerint alakult.
Mindenki úgy képzelte el, hogy majd 26 évesen lediplomázok, keresek munkát, lakást, és majd utána kezdek randizgatni, meg foglalkozni ezzel az egésszel.
Jól döntöttem, vagy mindent elrontottam?
válasza: válasza:Én mindig azt hittem, hogy rossz sorsom van és hogy a szüleim nem jó szülők, viszont ahogyan olvasom ezeket a gyakorikérdések.hu-n talált kérdéseket, egyre inkább arra jövök rá, hogy remek, aranyszívű szüleim vannak.
Az én szüleim sose szabályoztak semmiben, 16 évesen már nem kellett időre hazajárnom, és ha iskolaidőben rendesen teljesítettem akkor igazából egy szál problémám sem lehetett volna velük, utólag visszagondolva.
Kérdező: tedd azt, amit úgy érzel, hogy helyes de gondolt át a döntésed jól. Sok sikert:)
válasza:Olvasva a kérdésed - és a rá kapott válaszokat - úgy gondolom, hogy én is kifejtem az álláspontom a kérdéseddel kapcsolatban.
A legtöbb magyar család nem összetartó / támogató berendezkedésű, hanem despotikus. Van a papa / mama (patriarcha / matriarcha) és az ő kis szabályai. A kölök pedig kussol és joga van föld alá alázkodva meghunyászkodni... még "futni" sincs hová, mivel a despota házastársa - többségében - egy szolgalelkű papucs. Nézz szét! A legtöbb ember tele van sebekkel és defektes a gyerekkora miatt! Engem is elönt a düh, ha az őseimre gondolok (csak semmi alkohol! :) józanul tették azt, amit tettek!). Azt teheted ezzel az egésszel, hogy ha majd neked lesz gyermeked (Szeretnél?), akkor visszaemlékszel a sok ellened elkövetett gyökérségre és szánt szándékkal nem követed el ugyanazokat a hibákat! Ami történt megtörtént: Te is, én is és Ő is már el van kutyázva egy életre! Ezzel már nem tehetsz semmit. Döntsd el, hogy mennyit érdemelnek belőled a szülők és adj annyit. Ha semmit, akkor semmit. De megváltozni már nem fognak (a magyar mentalitást ismerve: én csodálkoznék azon, ha csak a hibáikat elismernék).
Az élet: mi a jó döntés és mi nem az? A főiskola kultusz lassan már nálunk is összeomlik; nekem kettő elit van, mégse jutok egyikkel sem sehová (mivel kapcsolataim nincsenek hozzá - legalábbis: magasról tesznek rám) - ne erre építs (ha rám hallgatsz). Tudod, úgy 5 éve volt egy esélyem: egy gazdag nagyvállalkozó szerette volna, ha elveszem a lányát (éppen jártunk és a papa nagyon előre akarta mozdítani a dolgokat), de nemet mondtam és azóta elveszítettem mindent. Az élet büntet megállás nélkül (5 év azért nem kis sz.pómaraton). Akkor jó döntésnek tűnt (felfelé ívelő karrier), ma rossznak (0 karrier, 0 lehetőség, 0 segítség és 0 pénz). Ennyike. A döntéseidre nincs biztosíték, kedves kérdező és csak később dől el az, hogy akkor helyesen döntöttél-e.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!