Mit tegyek ha a csalásomnak igaza volt, és elrontottam az életem?

Gyerekkoromtól kezdve rajongok a természetért és az állatokért. Később, tini koromban a művészetek irányába vetődtem mégis, be is iratkoztam egy iparművészeti középiskolába. Viszont nem sikerült. Nem a rajztudásommal volt a gond, hanem a hozzá állásommal. Illetve mindig azzal volt/van a gond. Gyakorlatilag tengődő iskoláról-iskolára járó fiatal voltam. Lelki gondjaim is voltak a családi körülmények és egyéb okok miatt. Soha nem végeztem el semmilyen tanulmányt, még egy sima gimnáziumon sem sikerült végig vergődnöm magam. Az "állati elmék" mai napig érdekelnek. Figyelem, szinte tanulmányozom a kutyák és a macskáink intelligenciáját és pszichológiáját. Úgy érzem másképp nézek rájuk, mint a többi ember, mert én nem puszta "jaj de aranyos, de édes szőrgolyót" látom bennük, hanem az értelmes lényt. Bevallom, a legtöbb emlős állattal úgy vagyok, hogy semmivel sem butább mint az ember, legfeljebb más. Soha nem dolgoztam. Most 21 éves elmúltam, nincsen semmim, nincsenek barátaim, se végzettségem, se munkám. Miközben egyre erősebben érzem magamban, hogy nem a "sorsomnak" megfelelő életet élek. Hogy most nem itt kéne lennem, és nem ezt kéne csinálnom. Állat biológusnak kéne lennem... Azt is sajnálom, hogy ide születtem, mert ha tenger közelébe születek ahol delfinek úszkálnak, most az őzek, nyestek, kutyák, macskák helyett a delfineket tanulmányoznám.