Mi legyen a kifogásom? Hogy mondjam meg nekik, hogy nem megyek velük nyaralni, ha nem akarom, hogy tudják, miért nem?
Szóval, jövő héten indulnánk nyaralni. Le van foglalva a repülőjegy, a hotelszoba nekem, vízum, minden.
Viszont kiderült valami, ami miatt nem megyek. Vagyis az, hogy apa egyik barátja és a felesége és a fia is arra az útra fizettek be, ugyanabba a hotelbe. És a fiúval én nem vagyok túl jóban... Vagyis sokáig szerelmes voltam belé (egy kicsit talán most is), de aztán egyszer kavartunk és utána én félreértettem valamit, ami miatt megsértődött rám, elkezdett bunkózni, vagy néha észre se vesz, mintha nem is lennék a társaságban.
Szóval majdnem összejöttünk, csak elszúrtam és azóta nem vagyunk túl sokat a másik közelében, vagy ha mégis, annak nincs jó vége.
Ezek után én nem fogok eltölteni vele 2 hetet több ezer km-re, nem engedem, hogy tönkretegye a nyaralásomat, hogy ott is idegeskedjek miatta, vagy figyeljem, ahogy fűzi a lányokat. Azt hittem, hogy ez jó lesz majd arra, hogy elfelejtsem, de így rémálom lenne és nem megyek.
De kéne valami, amivel meggyőzöm anyáékat, hogy maradhassak, mert ők a sráccal kapcsolatban nem tudnak semmit. Ha kell, szervezek valakit, aki elmegy helyettem.
"csinalt valamit, amin osszevesztunk"
mi volt az? nekem ugy tunik, lenyeges elem es azota van megint haboru
43.
azért, mert te nem így élsz, még vannak akik igen
hidd el, van élet a te határaidon túl is ;-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!