Mi legyen a kifogásom? Hogy mondjam meg nekik, hogy nem megyek velük nyaralni, ha nem akarom, hogy tudják, miért nem?
Szóval, jövő héten indulnánk nyaralni. Le van foglalva a repülőjegy, a hotelszoba nekem, vízum, minden.
Viszont kiderült valami, ami miatt nem megyek. Vagyis az, hogy apa egyik barátja és a felesége és a fia is arra az útra fizettek be, ugyanabba a hotelbe. És a fiúval én nem vagyok túl jóban... Vagyis sokáig szerelmes voltam belé (egy kicsit talán most is), de aztán egyszer kavartunk és utána én félreértettem valamit, ami miatt megsértődött rám, elkezdett bunkózni, vagy néha észre se vesz, mintha nem is lennék a társaságban.
Szóval majdnem összejöttünk, csak elszúrtam és azóta nem vagyunk túl sokat a másik közelében, vagy ha mégis, annak nincs jó vége.
Ezek után én nem fogok eltölteni vele 2 hetet több ezer km-re, nem engedem, hogy tönkretegye a nyaralásomat, hogy ott is idegeskedjek miatta, vagy figyeljem, ahogy fűzi a lányokat. Azt hittem, hogy ez jó lesz majd arra, hogy elfelejtsem, de így rémálom lenne és nem megyek.
De kéne valami, amivel meggyőzöm anyáékat, hogy maradhassak, mert ők a sráccal kapcsolatban nem tudnak semmit. Ha kell, szervezek valakit, aki elmegy helyettem.
Szedd össze magad és légy erős!
Tudod,hogy még az életben hányszor lesz olyan,hogy olyan helyre kell menned,ahol általad nem kívánatos személyek vannak?
Szóval,készülj fel rá lelkileg,és menj el nyaralni.
Érezd jól magad!
pedig most kaphatnál egy esélyt, h a többiek figyelme és támogatása nélkül fordíts a kapcsolatotokon. én a helyedben mennék és nem hagynám figyelmen kívül. minden beszólására reagálnék és néha én is tennék megjegyzéseket. most nem lesznek körülötte haverok, akik hallgatnak, ha te is kinyitod a szádat. sokkal könnyebben kialakulhat köztetek az első néhány szócsata után épkézláb beszélgetés, aminek nincs tanúja, senkinek sem kínos és köztetek marad. sok mindent tisztázhatnátok és ez sokat változtathat, és ha nem is jöttök össze, de ha egy kicsit normalizálnátok a helyzetet, akkor nem éreznéd rosszul magad szeptembertől a saját sulidban, a saját osztályodban miatta.
ha mégse juttok a beszólogatásnál tovább, akkor is rájönne vmire: neked nem lehet beszólogatni csak úgy, mert már nem kapod el a fejed, mintha meg se hallottad volna. hidd el, h visszavesz az arcából emiatt, sőt még imponálni is fog neki
Szerintem azért kicsit magad mellett arra is gondolhatnál, hogy a szüleid mennyi pénzt kifizette erre az utazásra, valószínűleg azért, hogy velük légy és jól érezd magad.
Próbálj meg túllépni az egészen, nem foglalkozni a sráccal, és legyen egy szép nyarad!
Ennyi!
Vagy el is mondhatnád a szüleidnek...
Miatta pláne nem hagynék ki egy 2 hetes külföldi nyaralást,viccelsz?
Ez a célja,de pont sz.rd le!
Csak annak lehet megkeseríteni az életét,aki hagyja...
"Elkerülni se tudom nagyon, mert osztálytársak vagyunk, minden óránk közös, egy baráti társaságban vagyunk és apa jóban van az apjával (együtt teniszeznek, apa a cégeinek, vállalatainak az ügyvédje, gyerekkoruk óta jóban vannak). "
Na ezert mondjak azt, hogy hazinyulra nem lovunk. Nem jovunk ossze a szuleink ismerosenek gyerekeivel, mostohatestverrel, szomszeddal. Csak olyannal, aki eleg messze lakik alapbol, es nincs kozos kapcsolat a csaladdal, ha szakitasra kerul a sor.
Noj fel, es foglalkozz massal.
Sejtheted, hogy a vizum, repjegy, hotel stb penzbe kerult, es jovo heti indulassal nem mondhato le penz elvesztese nelkul. Azt pedig nem varhatod el a szuleidtol, hogy a te butasagod miatt ok penzt bukjanak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!