Mit tegyek :, (?

Mit értesz az alatt, hogy olyat, amit ő akar?

Milyen ruhát vesz neked és te milyet szeretnél?

Hasonló cipőben jártam gimiben. Nálunk az volt a probléma, hogy én nagymamámmal laktam, a zsebpénz, mint fogalom nem létezett, és erősen cenzúrázta, hogy mit vesz meg nekem.

Aki nem érti: mi az hogy a fenekem nem lógott ki? A bokám is csak akkor, mikor már rég kinőttem azt az egy db nadrágot... és a vállam se lógott ki. Soha.

Nálunk sajnos nem született megoldás, a barátnőim általában tudták, mi a helyzet (találkoztak nagymamamámmal, onnantól meg hirtelen elnézőbbek lettek), és miután elköltöztem, utána is évekig tartott, mire bármiféle divatérzéket kialakítottam magamban.

(Még most megjegyzem, hogy ettől függetlenül kedvelem a nagymamámat, csak sajnos egy elég rendíthetetlen világképe volt, amit nem tudom, hanyas években alakíthatott ki.)

Anyukáddal szerintem azt próbáld meg, hogy:

Nem vitatkozol vele. Felnőtt fejjel nehéz visszagondolni, milyen is volt gyerekként, főleg ha őt nem cikizték gyerekkorában. Neki valószínűleg van egy elképzelés a fejében, hogy hogyan lesz belőled egy értékes felnőtt, és hajlamos lehet azt hinni, hogy te még „túl kicsi” vagy ahhoz, hogy ebből bármit megérts. Ha azt akarod, hogy ő meghallgasson téged, előbb neked kell meghallgatnod őt, megérteni azt, amiben igaza van, és jelezni felé, hogy megértetted.

(Megjegyzés: én nagymamámnak még 18 évesen is „túl kicsi” voltam ahhoz, hogy bármit képes lehessek felfogni. Ehhez képest a háborús emlékeit pl. simán elmesélte... és sírva...)

Ha ez megvolt, szépen higgadtan elmondhatod neki, hogy te mit szeretnél, milyen a baráti köröd, és hogy rosszul érzed magad, amiért rajtad röhögnek.

Eleinte lehetne, hogy kompromisszumot köttök, és megpróbálsz olyan ruhákat találni, ami a te stílusod felé közelít, de még félúton van anyukád és a te stílusod között. A lényeg, hogy anyukád könnyebben hozzá fog tudni szokni a stílusváltáshoz, ha apránként vezetitek be.

(Erre már láttam példát, akinél működött.)

Esetleg lefényképezheted az osztályodat, és megmutathatod anyukádnak, hogy nálatok mi számít normálisnak.

Ha szerencséd van, és nem felejted el anyukád álláspontját is figyelembe venni, és ezt jelezni felé, akkor van esélye, hogy hajlandó lesz változtatni.

Ha nincs ekkora szerencséd, de van zsebpénzed, akkor átöltözhetsz a mosdóban...

Ha még az sincs, akkor marad az, hogy próbálj közvetlen lenni és barátkozós, és akkor többen el fogják fogadni, hogy te úgy nézel ki, ahogy.

(Személyiségeddel vakítsd el a társaságot, és nem fogják látni a ruhád :D ... Ez amúgy komoly akart lenni, csak nem bírtam megállni hogy így fogalmazzam :) )

Ha a békés-megbeszélős megoldással nem mész semmire, megpróbálhatsz felnőtt rokonokkal beszélni. De abból szinte biztos, hogy veszekedés lesz. Már ha egyáltalán hajlandó valaki melléd állni.

Ja, még egy:

Azt tapasztaltam, sokan nem értik elsőre, miért kéne a másik felet megérteni, mielőtt elmondanák a saját véleményüket. De képzeld magad anyukád helyébe: van egy gyereke, akiről annyit tud, hogy „lázadó korszakban” van, és mivel még gyerek, nem tudhatja, mi a jó neki. Ha ez a gyerek bármi érvet mond, szerinted elfogadja?

De ha azt látja, hogy érted, amit mond, és nem default ellenkezéssel reagálsz, hanem egy értelmes beszélgetést folytattok, egy olyat, mint amilyet bármelyik barátnőjével folytathatna, akkor lesz esélye észrevenni, hogy nem csak azért mondod a magadét, mert ezt szokták csinálni a gyerekek, hanem esetleg valami mélyebb oka is van.

Szóval ezt a lépést ne hagyd ki.