Anya meddig fog még haragudni az érettségi miatt?
Már tudom a magyart, a törit, az angolt és a társadalomismeretet. Az utolsó ötös, a magyar, töri hármas és az angol kettes.
Nem a legjobbak magam is tudom, de anyut rosszabbul is érinti mint engem. Alig szól hozzám, ha igen akkor is szemrehányást tesz, kioktat és mindig elmondja mennyire csalódott. Szomorú vagyok, nem így akartam teljesíteni, de csak néhányan, ha tudok javítani így is.
Nem tudom meddig fog tartani nála ez az állapot, de ha tehetném inkább el is mennék otthonról, csak ne szembesítsen azzal nap mint nap, hogy mennyire hülye vagyok és értéktelen.
Egyetemre akart küldeni, még ki is fizette volna(bár most már kételkedek benne) csak jussak be.
Bennem látta a jövőt, mert a testvéreim közül csak én vihettem volna valamire. De nem így lett...
Mit csináljak? n
Amióta tudom, hogy hogy ilyen rossz lett az érettségim minden nap nézem az okj-s szakokat, de olyat amit egyáltalán egy nő végezhet,( azon belül én) nagyon keveset találtam. Igazság szerint, inkább dolgozni mennék szívem szerint, mert nem látok az okj-ban semmi jót, sokan nem is dicsérik.
Kiszámoltam, ha szóbelivel javítok 250 körüli pontom lesz, nem tudom erre plusz még az érdemjegyek mennyit nyomhatnak.
Az angol tényleg sz*r lett, de gondoltam, hogy nem lesz jó. 8 éve tanulok angolt ,és 12 tanár tanított eddig. Egyszerűen nem megy. Bár ez nem is igazán érdekelt a történelem és a magyar sokkal jobban. De ezekből is csak hármast értem el.
Egyébként köszönöm a segítőkész válaszokat!
Csak anya nem lenne ilyen. Mindenkit vigasztalnak a szülei, engem meg csak ócsárolnak...
Komolyan néhány érettségi miatt képes lennél öngyilkos lenni? Ha ennyire nem bírod a bukást, a vereséged, akkor tényleg ne menj egyetemre. Az érettségi nem nehéz, könnyű megírni. Ugyanígy az is elmondható, hogy könnyen kijavítható, csak azért már sajnos súlyos pénzeket kell fizetni.
Ez még nagyon sokáig meg fogod kapni anyukádtól. Gondolom mindig mondta, hogy tanulj, de nem tanultál. Tanulj gőzerővel a szóbelire, azzal még tudsz valamennyit javítani. Csak rajtad áll.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!