Mással is történt már olyan eset ami egy kicsit sokkolta?
Nemrég jöttünk haza a rendőrségtől.
Ma reggel a férjemmel elindultunk munkába. Egy darabig együtt megyünk, majd a körforgalmi lámpánál én tovább megyek a férjem meg balra megy. De odáig eljutva is 25 perc séta. A szokásos úton mentünk, közben beszélgettünk. Már messziről láttuk, hogy velünk szembe jön egy anyuka 2 gyerekével. A kislány olyan 6-8 éves míg a fiú olyan 12-14 éves lehet. Azért tűntek fel, mert az enyhén elhízott fiú lökdöste, cibálta a húga haját, közben kiabált. Néha az öklét ütögette vagy ököllel ütögette a húgát. Észrevettük a fiú agresszivitását, de nem foglalkoztunk vele, mondván nekünk semmi közünk ahhoz ha az anyja képtelen megnevelni a gyerekét. Végül ahogy mi is, ők is haladtak egymás mellé kerültünk, és itt jött a sokk a részemről. Mivel nem számítottam rá, így váratlanul ért a fiú támadása. Amikor melléjük értünk a fiú ököllel a gyomromba vágott. Oké, hogy 12-14 éves kölyök, de tudod erősen ütni, és eléggé fájt, mert eltalálta a bordámat. Én összegörnyedtem, levegő után kapkodtam, a férjem mérgében elkapta a fiút odarángatta az anyja elé, és mérgében kiabált, hogy miért nem képes a fiát megnevelni? Ha közveszélyes akkor zárja be, ha nem az, akkor csináljon vele valamit, mert ez nem normális, hogy vadidegenekre támad. Az anya csak azt hajtogatta, hogy sorry, de rossz napja van, mert nincs kedve suliba menni. A kislány megszeppenve állt az anyja mellet, én figyeltem mit magyaráz az anyuka, igyekeztem közben újra önmagam lenni. A szemem sarkából látom, hogy a fiú akit időközben a férjem elengedett, úgy döntött megint nekem jön, és megint megüt. De már számítottam a támadására, és amikor felém jött megint ököllel, én elkaptam a karját, és lekevertem egy nagy pofont neki.
Nem vagyok a verés híve. felneveltem 2 gyereket, sosem kellett megütnöm őket, mert sosem csináltak olyat, hogy bárkinek is neki menjenek. De olyan dühös lettem, hogy egyszerűen nem gondolkodtam, csak lendült a karom. Az anya persze hőbörgött. A fiú elkezdett bőgni, a férjem erős kézzel tartotta, és hívtuk a rendőrséget. Ki is jöttek, és mindannyiunkat bevittek. Bent elmondtuk mi történt. Az anyuka ugyanazt mondta el mint mi, hogy a fia ok nélkül támadt, majd újra támadni akart, de én pofon ütöttem. A rendőrségen hívtak egy gyerek pszichiátert is.
Tőlem látleletet vettek, mert ahol megütött, kicsit belilult (a rendőr szerint holnap még sötétebb lesz) majd tájékoztattak minket, hogy felesleges feljelentést tennem, mert valószínű, hogy a gyereknek van valami pszichés gondja. De ha akarok akkor holnap menjek be.
Most értünk haza, és egyszerűen nem tudok túllépni rajta. Egyszerűen nem értem miért jutottunk el idáig. Otthon Budapesten soha semmi ilyen nem ért engem életem során. Soha nem kellett félnem, hogy a szembe jövő emberke, főleg gyerek, minden ok nélkül megüssön. 8 éve élünk Angliában, viszonylag egy nyugis városkában. Már évek óta feltűnt, hogy sok szülő képtelen nevelni a gyerekét, de nem gondoltam volna, hogy pont egy gyerek támad meg.
Lehet túlreagáltam a dolgokat? Veletek történt már hasonló eset? Hogy reagáltátok le?
42/N
ma 11:15
Én több mint 30 évig éltem Kőbányán. Ott születtem, ott éltem, mégsem történt semmi. Itt kint Angliában kellett megélnem azt, hogy egy vadidegen gyerek megtámadjon.
Ma voltunk a rendőrségen, hogy megbeszéljük az ügy folytatását . Ott ültünk, vártuk a rendőrt aki foglalkozik az üggyel, és megjelent a család is. Jobban mondva csak az apuka, és a fia jött el. A rendőr behívott mindannyiunkat egy szobába, de még el sem kezdtük a pasas elkezdett ordenáré módon anyázni a férjem és felém, hogy mit képzelünk mi, hogy a saját országában egy ilyen senkiházi alja népség letámadja a gyerekét, feleségét, lányát. A férjem nyugodt hangon mondta, hogy üljünk le, beszéljük meg mi legyen a további lépés. De a pasas úgy viselkedett mint egy idegbeteg.. Egy tipikusan "majd én megmutatom" alak volt. Közben persze végig ingerelte a férjemet, bökdöste, hogy "na gyerünk kis p**s, most legyél kemény..Agyon ütlek, és előtted fogom a ribit felcsinálni etc.." Na ezt én most finoman írtam, gondoljátok úgy, hogy ő ennél durvább volt. Csak lestem. A gyerek ott vigyorgott mellette, a rendőr 3x szólt rá, hogy ne fenyegessen senkit, viselkedjen. A férjem levegőnek nézte, és szólt a rendőrnek, hogy erre mi nem érünk rá, így elmegyünk, és megtesszük a lépéseket később. A pasas a rendőr kérésére sem reagálva tovább erősködött, így a rendőr megunta. Kinyitotta az ajtót, hogy hívjon még rendőrt be, és a pasas félreérthette a rendőr mozdulatát, mert elkapta a rendőr karját.
Hát ott álltunk, és azt vettük észre, hogy hirtelen 3 rendőr a szobában, a pasast földre fektetik, és már mondják is, hogy mit vétet. De számomra nem ez volt a döbbenet hanem az, hogy a fia torka szakadtából kiabált, hogy "ne hagyd magad apa, mutasd meg nekik stb.."
Ezek után nem csodálkozom, hogy a kölyök egy agresszív állat lesz ha felnőtt lesz.
Az egész nem tartott még 10 percig sem. Mi kimentünk, pár percig vártunk, majd kijött a rendőr, bocsánatot kért, és kérte írjuk le amit láttunk, mert jegyzőkönyvet kell írnia, és mi lettünk a tanúk. Bementünk, hogy megbeszéljük mi legyen a fiúval. feljelentsük vagy sem, erre tanúk lettünk, mert rendőri intézkedés közepébe csöppentünk.
Ma úgy mentünk be, hogy esetleg kapjon ott helyben a rendőrtől egy fejmosást a gyerek (enyje-bejnye, ilyet többé ne csinálj) és nem firtatjuk az ügyet tovább. De az apuka viselkedése, és az utána lévő kínos helyzet miatt, úgy döntöttünk, hogy feljelentjük a gyereket.
Jövőhéten kell újra bemenni.
Elkeserít az egész, ma azon agyaltam, hogy talán kéne otthon munkát keresnem és hazamenni..( tényleg padlón vagyok)
Köszönöm, hogy írtatok, és elmeséltétek a ti esteteket is. Mindegyiken le vagyok döbbenve.
De durva. Azért gondolom, a Jeremy Kyle Show-t nem kell bemutatnom. Ott van egy-két hasonló tag, mint anno a Mónika Showban is volt. Nem kell ehhez külföldre menni sajnos, van ez mindenütt. :( Én otthon ugyanúgy félek az utcán mint itt, de itt legalább a rendőr intézkedik.
Amúgy apukát is feljelenthetitek rasszizmusért, arra itt most nagyon harapnak. Méghogy alja nép, ti legalább tisztességesen dolgoztok, nem úgy mint őangolsága. Remélem, megleckéztetik őket, majd írj, hogy mi lett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!