Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Mit tehetek, ha az apukája...

Mit tehetek, ha az apukája nem akarja megismerni a gyermekemet?

Figyelt kérdés
Sajnos amikor teherbe estem, a gyermekem apukája eldöntötte, hogy nem akarja sem a gyereket, sem a velem való kapcsolatot. Így egyedül hordtam ki és nevelem a kisfiunkat, aki két éves most. Még soha nem találkoztak és én nem is erőltetem, annak ellenére, hogy nagyon örülnék annak, ha találkoznának és a kisfiamnak is lenne apukája. Az apukája teljesen elzárkózik és 1-2 fotón kívül semmim sincs róla. Néha ír egy sms-t megkérdezi, hogy vagyunk, néha már mondta is, hogy eljön, de mégsem tette. Most úgy érzem, hogy nem tudom mit tegyek. Semmiképpen nem erőltetném, de félek, hogy egyszer csak késő lesz...
2014. márc. 4. 10:25
1 2 3 4 5
 21/43 anonim ***** válasza:
51%

Kedves Kérdező!


Már utolsó hozzászólásod előtt is írni akartam, hogy ilyen előzmények után már tökéletesen meg tudom érteni azt, hogy miért tartottad meg a gyereket.


Igen ebben a helyzetben, erkölcsileg igazolható az önzőség, még ha méltánytalan is a férfival, hogy a gyereket megtartottad.


Viszont ilyen esetben jobb érzésű nő tisztában lenne azzal, hogy így is ő verte át a férfit, és a férfitól nem várna semmit, pláne nem hibáztatná.


#6

2014. márc. 4. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/43 anonim ***** válasza:
74%

"Először is, amikor megfogant a fiam, akkor egy szóval sem mondta, hogy nem akar gyereket."

"Hú de jó, hogy nem beszéltünk róla...", vagy mondta, hogy szeretne? Ha gyermeket szeretnék, mondom, hogy gyermeket szeretnék! Ha nem mondok semmit, nem azt jelenti, hogy: bármi lesz, te jogilag igazolva vagy, mert nem tisztáztunk semmit! Jogilag lehet, de erkölcsileg nem!


A kisfiad semmiféle nevelést nem kapott, amit egy férfi biztosíthatna neki! Ettől te fosztottad meg, és viheted neki "jogilag" az emlékeidet mentségnek! Pótolni már semmit nem fog. Nem tudhatod miről van szó, mert ez a mentalitás öröklődik a családodban. Ha nem tudod, hogy mit veszített, attól még elveszítette, akárhogyan mented fel magad erkölcsileg, jogilag...

2014. márc. 4. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/43 anonim ***** válasza:
77%
Szégyelld magad te, kérdező, amiért valakit arra akarsz KÉNYSZERÍTENI, hogy törődjön a gyerekkel, akit te akartál egyedül, te döntöttél úgy, hogy megszülöd. Ne felejtsd el azért, hogy a gyereked a gyereked, de a volt pasid nem gyerek, felette nem rendelkezhetsz.
2014. márc. 4. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/43 anonim ***** válasza:
78%
Semmit nem tudsz tenni. Te egyedül úgy döntöttél, hogy vállalod ezt a gyereket mit gondoltál, hogy majd előjönnek az apai érzései.
2014. márc. 4. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/43 anonim ***** válasza:
75%

Elszórt gondolatok a tudatalattidba:

"De mindegy, nem ez volt a kérdésem lényege, mindig lesznek olyan férfiak, akik nem vállalják a felelősséget..."

Ez a nem semmi felfogás! Neked jogod van megtartan, mert te döntesz a magzatodról, annak ellenére, hogy ő nem vállalja a gyermeket! Nem vállalta azt, hogy apa legyen, mert el akarta vetetni! Ezt te igazoltad, jogilag is! Most már, hogy te "cskakazértismegszülöm!!!", még ő a jellemtelen, mert nem vállalja a gyermeket?

2014. márc. 4. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/43 anonim ***** válasza:
69%

Szemét férfiak! Nem akarjátok felnevelni és anyagilag támogatni azt a gyereket akit a nyakatokba sózott egy nő, mert azt hitte, hogy a férfit magához láncolhatja a gyerekkel! Tévedett.


Kérdező, ugye te sem azt várod el, hogy mindenki az exedet szídja? Te döntöttél arról egyedül, hogy megtartod a gyereket és felneveled. Akkor ezentúl is egyedül gondoskodj róla.

2014. márc. 4. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/43 A kérdező kommentje:

Ó tényleg milyen igazatok van. Az abortusz, igen, az a jó megoldás!!! Öljünk magzatokat! Menjen inkább tönkre egy nő élete, mint egy férfié. Ez igaz. Tényleg milyen hülye is vagyok...


Ja azt is elfelejtettem, hogy egyedül voltam ott, amikor teherbe estem...

2014. márc. 4. 13:33
 28/43 anonim ***** válasza:
61%
Kerdezo ezert kell egy nonek vedekezni nem az abortuszon gondolkodni. Egyebkent nem ertem mit akarsz hoztal egy dontest felnott ember vagy nem a volt pasit kell szidni.
2014. márc. 4. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/43 anonim ***** válasza:
56%
28-as: A pasinak is védekezni kell. Ha nem kell neki gyerek, akkor ő is védekezzen, ne a másikra nyomja még ezt a terhet is.
2014. márc. 4. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/43 anonim ***** válasza:
73%
Vagy védekezzenek mindketten, akár több módszerrel is egyszerre, akkor a legkisebb a valószínűsége a terhességnek, de ez védekezz-különben-abortuszra-rugdoslak c. történet egy nagy f@*+ság. Akinek nem kell gyerek, az igenis vegye kézbe a védekezést. Pont.
2014. márc. 4. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!