Hogyan segíthetünk 26 éves fiunknak, ha nem akar "normális" életet élni? (Nem dolgozik,1 hónapja egy részmunkaidős munkát elvállalt, de lassan kirúgják, nincsenek céljai, sem tervei, elképzelései)
Hosszú és kemény küzdelmek árán véglegesen kitettük itthonról, november 11-én (miután sokadik alkalommal meglopott minket, és egyre agresszívabbá vált, betörte a lakásban és a társasházunkban az üvegeket, nem sorolom. Egész nap semmit nem csinált, munkát nem keresett, nem végezte el gimnázium után az OKJ-s tanfolyamokat, naphosszat itthon lebzselt, filmeket nézett, főzőcskézett, néha eljárt edzeni, füvezgetett, ennyi… Sajnos elképzelése szerint a szülőknek KELL eltartani a felnőtt „gyereküket”, amíg nem kíván munkába állni. Személyiség- és magatartászavara van, drogrehabilitációra nem akar menni. A pszichológusok (több) szerint kizárólag egy kb egyéves benti terápia segíthetne.
Most hetente eljön egy-egy holmijáért, akkor beszélgetünk (már nem félek az agresszív viselkedésétől, mert úgy tűnik, lenyugodott), de nem változtat az életén, hol egyik havernál, hol a másiknál alszik, vagy a barátnőjénél. Sehol nem járul hozzá a költségekhez, mondván, neki nincs pénze. (Engem ez a véleménye is felháborít: meddig kíván másokon „élősködni”?)
Egy dolgot vesz komolyan: keményen edz, fut, talán ettől van jobban, de ez kevés ahhoz, hogy valaki megálljon a lábán.
Ugyanakkor – a sok megpróbáltatásunk ellenére – valahogy szeretnék/szeretnénk a férjemmel segíteni neki. Van egy pici garzonlakásunk, ahová mehetne, ha fizetné a rezsit, persze ahhoz stabil munka kellene, de ezt sem akarja, csak ha mi fizetnénk helyette a költségeket. Hogyan lehetne „észhez téríteni”, hogy végre tegyen valamit az életéért? (Szörnyű néznem, hogy már szétszakadt nadrágban jár, mert „nincs pénze” venni magának azt sem.) Borzasztó látni, hogy ide jutott, amikor egy okos, szeretetreméltó srác volt, aki előtt szép jövő állt… És ez az út, amin halad, még elgondolni is rossz, hová vezet… Mit tennétek?
A fűre is rá lehet szokni, tévhit, hogy nem. Lelki függősége annyira erős, hogy nem tudja már nélküle elképzelni a hétköznapokat. Sajnos én itt csak hosszútávú, bentlakásos, szigorú terápiát tudnék elképzelni, ahol megtanulja, hogy a saját életéért ő a felelős.
Amit leírtál, abból azt érzem, hogy egyszerűen nem akar felnőtt életet élni, fél a rá nehezedő felelősségtől, fél a nagybetűs élettől. Szakember segítsége nélkül nem lesz változás(vagyis lesz, csak negatív irányba).
Viszont valószínűleg el kell jutnia egy olyan mélypontra először, ahol már ő is rádöbben, hogy változtatnia kell.
A drogosoknak sokszor csak az segít, amikor rájönnek, hogy már nincs hová csúszni, zülleni és valóban csak 2 út van: halál/börtön vagy tiszta élet.
Kérdés, hogy milyenek a barátai, barátnője? Ők is ilyenek, mint ő? Mert ha igen, a komfortérzete nem fog csökkenni, ha náluk lakik, csak meg fogják erősíteni, hogy amit tesznek, nem rossz viselkedési forma.
Sajnos hamarosan bekövetkezik, mert a barátnője is már teljesen kiborult. Elég baj az, ha csak ezekből tanul valaki. (Közben tudom, hogy egy értelmes, jóravaló srác volt, és lehetne megint,"csak" neki kellene változtatnia!!!) Ha most ebben a pillanatban megváltozna, akkor is rengeteg restanciája van, rengeteg adósságot csinált, rengeteg időt kihagyott, de nem reménytelen, mindössze nagyobb erőbedobással, de nem esélytelen...
Csak legyen már végre normálisan élő emberke belőle!!!
Szia!
Bár látok hasonlóságot köztem és a fiad között,nagyon sok eltérést is.
Első kérdésem:Nincs vmi pszichés vagy mentális betegsége?
Munkaképes?Vagy miért nem szeretne/tud dolgozni.?
Elmesélem neked az én rövid helyzetemet,én 26 éves leszek.
Gyerekkoromtól egy pszichés betegséggel küzdök,ami folyamatosan csak romlott.Gyakorlatilag idegen helyen nem tudok wczni,ezért munkát sem tudok vállalni olyat,amihez be kell járni egy idegen helyre és 8-10 órát ott tartózkodni.Gimiben végig ezt csináltam,állandó stressz,kín,testiszenvedés volt az életem,alig ittam egész nap és sokszor még az sem segített.
Nem is tudom,így utólag hogy tudtam átvészelni az egészet,úgy,hogy kitűnő tanuló voltam.
Aztán jött az egyetemet,amit még mai napig sem fejeztem be,félek a jövőtől,nem tudom hogyan lesz,azt tudom,hogy úgy nem akarok élni,ahogy előtte.Ezekben az években viszonylag nyugodtabb voltam.Az egyetem kötetlenebb,nem olyan,mint a gimi,ha nagy baj volt,max hazamentem következmények nélkül.De egy munakhelyen ezt nem teheted meg.
Én is többnyire azzal foglalom le magam,hogy minden nap edzek(amíg volt ösztöndíjam abból vettem pár eszközt magamnak,itthon szoktam,mivel nem tudok elmenni és órákig egy konditeremben lenni).Én soha nem loptam a szüleimtől és nem is voltam agresszív,nem jellemző rám,sőt inkább az ellenkezője,teljesen elnyomható,állandóan idegeskedő,mindenért aggódó egyén vagyok,talán erre is vezethető vissza az egész,hogy ilyen betegségem van.
De sajnos ezeket a betegségeket sehol nem ismerik el.
Én sokáig nem is tudtam mi a neve.Mert annyira nem találkoztam még magamhoz hasonlóval.Konkrétan egy burokban élek,egy mesterséges környezetben,de tisztában vagyok mindennel.Tudom,hogy mi a valóság vagy hogy mások hogyan élnek.És,hogy ez nem fog menni örökké.De egyre rosszabb érzés,hogy nem tudok egyről a kettőre lépni.
Ma sajnos egy egészséges embernek is baromi nehéz.Mindenhol csak panaszkodó,fáradt embereket látok.
Akkor neked hogy menne ilyen hátrányokkal?Sehogy.
Nem tudom mi lesz a folytatás.Sokszor gondolkoztam már öngyilkosságon is.
Ráadásul a családom is elég diszfunkcionális.A szülők nem szeretik egymást,csak kényszerből vannak együtt,eleve apám soha nem is akart családot,csak társadalmi nyomásból tette.Anyám emiatt alkoholista lett.Az öcsém pánikbeteg,nem tudta elvégezni a középiskolát.
Szóval hidd el van rosszabb is.
Lehet,hogy a fiadnál teljesen más dolgok állnak a háttérben,de meg kellene vizsgálni,hogy nincs-e vmi betegsége,amit titkol előletek.
Hidd el rólam sem tudja senki,hogy mi a bajom.Aztán csak jönnek a furcsálló kérdések az ismerősök,rokonok részéről.
De ez nem olyan dolog,amit bárkivel megoszt az ember,illetve nem mehet ki az utcára,hogy kikiabálja,hogy ez van velem.
A fiad,amúgy nagyon szerencsés.
Ha én gazronlakást kapnék ajándékba,és csak fizetnem kellene a költésgeit vhogy elköltöznék,még ha erotikus munkát kellene végeznem,akkor is,mert már ilyenek is megfordultak a fejemben.Illegális dolgot viszont sosem tennék.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!