Mi legyen az anyámmal?

Néhány hónapja megszakítottam a kapcsolatot az anyámmal. Megvoltak rá az okaim, szinte az egész gyerekkoromat megkeserítette. (Akit nem érdekel, az ugorjon a végére.)

Amikor 10 éves voltam, és ő összejött valakivel (aki utált), kirakott otthonról és mehettem a nagyszüleimhez lakni. Akkoriban volt, hogy fél évig nem is láttuk egymást, ettől függetlenül felvette a családi pótlékot. Amikor felújították a lakást, berendezte "hálószobának" a fűtetlen, szigetelés nélküli spájzt, ami azt jelentette, hogy a plafonig álltak a dobozok az ő kacatjaival (tönkrement tévé, olyan ruhák, amiket sosem hordott, régi ajtók, könyvek dobozokba csomagolva) és volt ott egy matrac, amit leteríthettem a padlóra, ha ott akartam aludni. A szoba folyton penészes volt, és hemzsegtek benne a poratkák (allergiás vagyok), szóval maradtam inkább a nagyszüleimnél. Ehhez hozzátartozik, hogy anyámnak közel félmilliós fizetése van, nincsen adóssága és a lakást sem bérli.

Később, amikor szorosabb lett a kapcsolatunk, olyan programokat szervezett, hogy menjek vele plázázni, nézzünk meg egy csajos filmet (fiú létemre), illetve takarítsak nála, és vigyem le a nehéz holmikat a pincébe. Az ilyen programok alatt többnyire leitta magát és botrányosan viselkedett. Ha nem voltam ott, amikor részeg volt, sokszor felhívott, ordított velem és a fejemhez vágta, hogy egy semmirekellő vagyok, stb.

Zsebpénzt akkor sem kaptam tőle, ha éppen jó volt a kapcsolatunk, úgyhogy ha nem tudtam szendvicset vinni az iskolába, az osztálytársaimon múlott, hogy eszek-e aznap vagy sem. Közben ő Svájcba, Prágába, más külföldi városokba utazott kikapcsolódni.

Később beújított egy pasit, aki velem egyidős. Azt hazudta neki, hogy nincs gyereke, és mindig, ha nála volt a srác, szólt, hogy még véletlenül se ugorjak be...

Amikor pedig végül barátnőm lett, minden áron gáncsolni akarta a kapcsolatot. Megpróbálta telebeszélni a fejem, hogy a barátnőm manipulatív, és folyton féltékenykedett rá. Kitalálta, hogy ő "anya-fia napokat" követel a hétvégére, mert olyan ritkán lát. Ha meglátogattuk, elkezdett babusgatni meg ölelgetni a barátnőm előtt, megpróbált minél többet kettesben beszélgetni velem, és olyan jövőképekről beszélt, amiben a barátnőmnek nem szorított helyet.

Ha akármikor megkérdeztem, mit miért csinált, mindig azt mondta, hogy "Egy nap hálás leszel ezért!" és alapból megpróbálta magát nagyon bölcsnek lefesteni. Viszont felnőttem, és nem vagyok hálás, sőt, dühös vagyok.

Amikor letettem a vizsgáimat, külföldre költöztem. Nem akartam bántani őt, úgyhogy megírtam neki, hogy nekem ez a gyerekkor kicsit sok volt, és szeretnék egyedül lenni egy darabig, hogy fel tudjam dolgozni a kapcsolatunkat. Azóta az egész életem sokkal nyugodtabb, végre kezdek kilábalni az évtizedes depresszióból.

Anyám azt válaszolta, hogy tiszteletben tartja a döntésemet, viszont azóta folyton a nagymamámnak panaszkodik, hogy nem állok vele szóba. A mamámat nagyon szeretem, anyám helyett anyám volt, és őt nagyon megviseli ez a "családi viszály". Mivel békével mentem el, nem érti, miért nem akarok vele beszélni és nagyon sokszor szomorú emiatt.

Mit tennétek a helyemben? Kibéküljek az anyámmal, hogy a mamámnak könnyebb legyen? (Attól félek, akkor ki akarna hozzám költözni külföldre.) Vagy világosítsam fel anyámat, hogy rosszul vagyok ettől az egésztől? (Félek, ha felvilágosítom, mennyire undorodom tőle, az egészet rákeni a barátnőmre, akkor pedig őt megutálja a családom, hogy miért uszít engem... Neki szintén nagyon jó a kapcsolata a mamámmal.)

A dolog egyelőre annyira nem aktuális, de húsvétra szeretnék hazalátogatni, és nem tudom, mi fog fogadni. Egyáltalán, hogyan tudom tartani a mamámmal a kapcsolatot úgy, hogy anyámat egyelőre látni sem bírom?