A férjem szerint nem szólhatok bele a lányom "kapcsolatába". Szerintetek?

Az utóbbi 15-20 válaszolóban nagyon azt érzem, hogy olyan édesanyjuk lehet, aki anno nem élte ki a fiatalságát és bizonyos okok miatt teljesen frusztrált, a lányára abszolút rátelepedő asszony lehet. 100% megértem, sajnos én is ilyen elszenvedő vagyok, együtt érzek.

Viszont a kérdezőben szerintem nincs ilyen jellegű frusztráltság.

"Ha édesanyám azt mondta "bemész a kisszobába" akkor fogtam magam és bementem."

Hát, Kérdező, akkor neked elég nagy bajod van. Én ezt másfél évesen sem voltam hajlandó megtenni, nemhogy 18 évesen.

Szóval: csak azért, mert te egy zsarnok anya gyönge, és szófogadó liba gyerekeként nőttél fel, ne tedd már ezt a lányod elé etalonnak! Inkább szégyelld, hogy ilyen gyönge jellem vagy, sem hogy mintául parancsold a lányodnak.

Igen, a férjednek abszolúte igaza van: a lányod felnőtt ember, és azt tesz, amit akar. Semmi jogod beleszólni. Minél inkább hajtod el a sráctól, annál valószínűbb, hogy belehajtod egy csakazértis kapcsolatba, korai házasságba és gyerekszülésbe (nem ezt akarod te valójában? A nagy féltés mögött valójában semmi más nincs, mint irigység, gyűlölet és rosszindulat?).

Ha terhes lesz, majd elveteti. Ez már nem a 60-as évek, hogy olyan vad módszerek léteznek, ami után nem lesz soha többé terhes egy nő. Másrészt: nem ijesztgeni kell a gyereket a világgal, hanem MEGBÍZNI benne, hogy legyen önbizalma, és MEGTANÍTANI neki, hogyan használja a képességeit, hogy boldogulni tudjon, akár egyedül is.

Merthogy sem a férjed, sem te nem fogtok örökké élni.

Ja: és ne irigyeld már ilyen feltűnően a lányod fiatalságát és lehetőségeit. Neki most van itt az ideje ennek. Neked pedig akkor kellett volna, amikor anyukára nem borítottad rá az ajtót, hanem szó nélkül bevonultál a kisszobába.

Kérdező, ha egy mód van rá, a lányoddal való beszélgetés során legalább próbálj meg úgy tenni, mintha levetkőzted volna a benned lévő proletárgőgöt, mert a lányod nemhogy a kisszobába bemenni nem fog, de kiröhög érte... és csak azt fogod elérni, hogy soha többet egyetlen fiút se mutat be otthon.

Amúgy: te is jobban éreznéd magad a kisebbségi érzéseid nélkül.

52: Én le is írtam az egyik válaszban, hogy az én anyukám is ilyen volt dettó, mint a kérdező. Az én anyukám is csak engem szeretett, meg akart kímélni a csalódástól és nekem akart jót, amikor szerinte senki se volt hozzám való és igyekezett lebeszélni az illetőről. Az okok rendkívül változatosak voltak. Tesómmal ugyanez történt, soha senkivel nem volt elégedett az anyukám akárkit vitt haza, senki nem volt méltó hozzá.

Ő is mondogatta, hogy ha rendes lányt/fiút viszünk haza, majd azt elfogadja. Ja, csak neki aztán senki nem volt jó, mindenkiben a hibát kereste.

Én egyszerűsítettem, a végén már nem mutattam be senkit és semmit nem beszélek meg vele, ami a magánéletemmel kapcsolatos. Szeretem, aranyos, segítőkész, de húztam egy falat az intim dolgaim elé, és azon még átkukucskálni se tud..... Most se ismeri azt, akivel együtt vagyok, amíg nem muszáj addig nem is fogja ismerni, még a nevét se mondtam meg. Minek, hogy belekössön abba is ahogy a levegőt veszi aztán meg engem nyaggasson vele?

A kérdést és a kérdező válaszait elolvasva mintha anyámat hallgattam volna.

"Arról már nem is beszélve, hogy két éve hazudozik nekem! "

Emiatt magadban keresd csak a hibát, nem másokat kell vádolni.

Összeköltözés? Valószínűleg a kedves és megértő mama elől menekülne. Gratulálok, sikerül belehajszolnod valami hülyeségbe csak hogy tőled szabaduljon.

Hát, eszed, amit főztél.

Tudod, miért nem tudtál erről eddig? Tudod, miért tudott róla a férjed? Azért, mert a lányod ismer téged, és pontosan tudta, hogy a súlyos kisebbségi érzéseiddel, a végtelen előítéletességeddel hogyan fogsz reagálni.

és szerencsére tudta azt is, hogy az apjában viszont megbízhat.

Te, mint szülő, megbuktál.