Mire számítsak? Hogyan fog viselkedni?

Képzeld magad egy kicsit a gyerek helyébe:

Apád kicsi korodban se puszi se pá lelép. 10 évig feléd sem néz, nem támogat titeket se anyagilag se érzelmileg, sem sehogy, ezért nehéz az életetek.

Édesanyád meghal, pont a tinédzser kor közepén és szerencsétlen gyerek mellett nincs senki, aki legalább a hivatalos ügyeket, mint a temetés vagy hagyaték intézné. Aztán oda kell költöznie ehhez a vad idegenhez, akit gyerekkora óta nem is látott.

Szerinted, mire számíthatsz egy lelkileg összetört kamasz fiútól?

4kieg.

Mutogathatsz te a gyerek anyjára, és mindenkire, hogy ki milyen szemét volt és cirkusz stb volt, de tudod egy valódi apa az sosem tudja elhagyni a gyerekét, még az a faszi sem tudja elhagyni egy gyereket, akiben bárminemű minimális emberség szorult és nem az ő gyereke, csak nevelte születésétől fogva.

Nálunk is így volt, csak nálunk az "édes"(nek nem mondható)anyám pattintott le, amikor apuval elváltak.

Sajnos apukám 14 éves koromban meghalt autóbalesetben, nem lehetett megmenteni. Mivel még kiskorú voltam és a többi rokon sem akart befogadni (nem volt egyik sem olyan anyagi helyzetben, hogy megtehesse, még h járt is volna utánam havonta X összeg), így felhívták az "anyámat".

A mostohaanyám nem vehetett magához, mivel papíron nem volt közünk egymáshoz. A törvényes eljárás meg évekig tartott volna anno is.

Szóval a "pénztárcám", mert csak így hívtam, a havonta gy.tartást fizető "anyámat" magához vett és odaköltöztem hozzá egy 1+fél szobás lakásba.

Az örökségemet a gyámügy kezelte.

Kb. 6 év kellett ahhoz, hogy elfogadjam a helyzetet. AZ első időkben egymáshoz se szóltunk, csak "elvoltunk" a másik mellett.

Egyik ünnepre se vettem neki semmit, nem is foglalkoztam vele. Ő viszont vett ajándékot, ami rendszeresen a szemetesben végezte, úgy, hogy ő is lássa mire való a személye.

18 évesen elköltöztem, egy napot se vártam. Akkor már voltunk olyan"viszonyban", hogy előtte már hetekkel-hónapokkal ezt "adagoltam" neki. Próbált lebeszélni róla, de az "utolsó késdöfést" is megakartam neki adni.

Állítása szerint ő nagyon ragszkodott hozzám első perctől, de anyagilag nem tehette meg, hogy velem maradjon. Emiatt kerültem az édesapámhoz.

Ami egyébként elég furcsa, mivel saját lakással rendelkezett évek óta és elég jó fizetése volt. Évente 2× ment nyaralni, többször "szórta" a pénzt magára. Emiatt is gyűlöltem még jobban. Úgy éreztem, hogy komplett hül*ének néz!

Szóval, amint elköltöztem tőle, megint (vagy talán újra) üres lett az életem. Az örökségemből próbáltam élni és úszni az árral.

Az érettségi után dolgoztam, közben tovább tanultam.

A párommal 21 évesen összeköltöztünk és 23 évesen gyereket szültem. Akkor beszéltem újra az anyámmal, mivel teljesen véletlen összefutottunk az utcán. Mivel már félidős terhes voltam és látszott, így rákérdezett, hogy csak nem?! Mondtam, hogy igen.

Érdekes, akkor minden megváltozott, mintha semmi se lett volna azelőtt. Elkezdtünk újra találkozni, sűrűbben mentem át hozzá, jött ő hozzánk.

Segített az unokája körül, de pénzt sosem fogadtunk el és nem is akarunk tőle.

Már több, mint 10 éve, hogy ő lett apukám halála után újra az anyám, de minden gyökeresen megváltozott.

Talán azért is "vészeltem" át azt a pár évet a felnőtt korig, amit vele töltöttem, mert sosem szekált. Annyit kért, hogy tanuljak rendesen és az alap szabályokat tartsam be, amit megbeszéltünk.

Én a temetésére azért elmentem volna, akár milyen haragban is váltatok el. Legfőképpen a gyerek miatt.

Nem tudni, hogy fog reagálni, de pár konfliktusra azért készülj fel az elején.

SOk sikert!

hát én nagyon dühös lennék, és szívből utálnálak!!!!

Már bocs, de én a helyedben elbujdosnék szégyenemben.Egyébként, gondolj már bele, hogy milyen szörnyű lehet neki, meghal az édesanyja, és oda kell költöznie egy idegenhez, aki valójában az apja, de szerintem egy mocsok, aki otthagyta a francba.Részvétem amúgy a fiadnak, nyugodjon békében az édesanyja!