Most tényleg én vagyok a "szemét"?
Anyukám és apukám régen elváltak, aztán anyumnak új párja lett, nála laktunk évekig. Majd szétmentek, így anyum anyukájához (nagyimhoz) költöztünk. Hárman lakunk itt, egy 46 négyzetméteres, panellakásban! Ami nem gond, teljesen jól elférünk, a probléma az hogy anyukám a nappaliban, én meg a kis szobában a nagymamámmal alszok, persze külön ágyakon. A lakás maga gyönyörű,felújított.. semmi baj nincs vele. De nekem már kezd a helyzet kellemetlen lenni, hogy nincs külön lakásunk anyummal, mert minél idősebb leszek, annál nagyobb szükségem lenne egy külön szobára, vagy legalább arra, hogy anyukámmal kifogjunk valami külön lakást, és ne a nagymamával legyünk.
Anyukám nem keres túl jól, de így is tökéletesen megvagyunk, és pontosan tudom, hogy albérletbe is simán, egy elég jóba eltudnánk menni, de egyszerűen képtelenség meggyőzni őt, állítja hogy nincs rá elég pénz. Nem nincs rá pénz, csak neki így kényelmes, ő elvan így.. én viszont nem. 14 évesen bármennyire is jól megvagyunk így, azért elég kényelmetlen ez nekem. Tisztában vagyok azzal ,hogy vannak sokkal rosszabb körülmények közt élők is, de ha megtehetnénk, nem értem miért nem.
Hónapok óta mindennap keresem az albérleteket, és találtam minden szempontból tökéletest is ami jó lett volna, meg is mutattam anyának. Elmondta, hogy jó, és nem is kerül annyira sokba. Ez így megy mióta már, mindig találok párat..
Aztán egyik nap leállt velem vitatkozni, hogy mit foglalkozok én ezzel, feleslegesen nézem, úgy se megyünk el, nincs pénz, meg ne avatkozzak bele.
Ne avatkozzak bele? Én vagyok a szemét, hogy próbálok külön lakást találni nekünk, hogy ő tudjon ismerkedni, én nekem meg legyen egy kis magánéletem?
Kezdem feladni most már tényleg.. csak rettentő szar nézni a pénzes osztálytársakat, akik 3 testvérrel, apukával és anyukával élnek, óriási családi házakban. Nem mondom, hogy én is ezt akarom.. mert nem. Csak egy külön szobát már végre, mert ez így nem jó..
Előre is köszi a normális válaszokat!
Mamád nem aludhatna a nappaliban anyukáddal?
230eft anyukád bevétele azt írtad. Találtál 70eft-ért albit, plusz kb. ugyan ennyi a rezsi. Akkor marad 90eft kettőtökre. Ebből kellene kajálni, tisztálkodni, ruházkodni, mert pont abban a korban vagy,amikor igényed van az új ruhákra, ebből kellene iskoláztatnia, ebből kellene adnia pénzt ha el akarsz menni szórakozni, moziba, egy üdítőt meginni...
Hidd el, ha elköltöznétek albérletbe, nem sokkal később pedig azzal a kérdéssel/panasszal fordulnál hozzánk, hogy anyukád miért nem vesz meg neked semmit, miért nem mehetsz el sehova a bnőkkel, és annyira rossz látni, hogy a gazdagabb osztálytársaidnak pedig állandóan új ruhája van...és ezt nem bántásból írtam. Tehát inkább próbáljátok megbeszélni, hogy mamád is a nappaliban aludjon.
Nagyon tetszik, ahogy minden válaszoló milyen szépen és higgadtan áll ehhez a kis rinyagéphez.
Gondolom fogalmad sincs a mai árakról, mint rezsi, kaja, vagy a hab testedre normális gönc. Anyád alszik most a heverőn, és te azért nem mész ki a nappaliba, mert akkor neked kéne azon aludni. Jaj te szegény, mindjárt megsajnállak...
4 év múlva nagykorú leszel, menj akkor te albérletbe, ha ennyire igényed van a saját szobára.
12. vagyok.
Ja, meg akartam kérdezni, hogy te mit gondolsz, mennyiből lehet megélni? Mi mennyibe kerül? Mennyi egy lakás havi rezsije, mennyiből jön ki egy havi kaja...?
ma 18:05
Egyeltalán nincs igazad! Szerinted normális és egészséges egy 14 éves fiatalnak a NAGYANYJÁVAL együtt aludni? Én még azt se támogatom, hogy a testvérek egy szobában legyenek. Mindenkinek szüksége van saját privát szférára. EGy szülőnek meg az a kötelessége, hogy ezt biztosítaa. És ha van 230 ezer bevétel akkor abból simán el lehetne menni egy kis kétszobás albérletbe. Sok család ennyiből él meg és megvannak.
" 14 évesen bármennyire is jól megvagyunk így"
Ki a 14 éves?
Miről is beszélünk?
Teljesen megertelek!mi is a nagyinal lakunk csak mi egy nagy hazba.a tessommal egy szobam van(a noverem 17,en 13) es nem az h pasikat akarok felhozni mert ennyi idosen hova hapsiznek...csak azert mert
nekem is es a noveremnek is kene egy kis ter...en is latom a gazdag barataimat az iphonjukkal mikor nekem relom sincs...m1.teljesen megertelek!:) kitartas
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!