A lányom követeli a szocpolt, amit pár éve kaptunk a házra a gyerekek után, mikor megvettük. Hogy magyarázzam el neki, hogy az neki nem jár?
Egy rokon telebeszélte a fejét ezzel és most azt akarja, hogy fizessük ki neki a szocpolt, amit utána vettünk fel, mert az neki jár. Már idegileg teljesen padlón vagyok, mert nem érti meg, hogy ez nem kézbe kapott összeg volt, hanem levonták a ház árából. Eleve teljesen ellenünk fordult az utóbbi pár évben, itthon van, nem csinál semmit, munkát nem vállal, én már kész vagyok. Ha nem lenne rajta kívül gyerekem, akkor rég kinyirtam volna magam, annyit bánt, de a testvéreivel semmi probléma, csak vele.
Kirakni nem tudom, mert nem megy, csak a szocpollal a kezében. Nem tudom mit tegyek, lassan húsz éves.
Azért az nem semmi (legalábbis számomra), hogy valaki a 19 éves gyerekét ki akarja rakni a lakásból, mer' nem dógozik.
Ez azt jelenti, hogy a szerencsétlen maximum 1 éve nem talál munkát.
Az másik kérdés, hogy a kislány kicsit bolondnak tűnik a leírás alapján, de gondolom, nem véletlenül vált ilyenné...
"Ez azt jelenti, hogy a szerencsétlen maximum 1 éve nem talál munkát. "
Vagy nem is keresett, ezt csak a kerdezo tudja! Ez raadasul nem mentseg arra, hogy miert nem segit semmit otthon!
"de apja már nagyon dühös rá és félek ebből nagy baj lesz. :("
Nagy baj lesz? Kát nagy pofon, és helyrerázódik.
Inkább pénzéhes, mint buta..
Anno Anyuék is vettek fel szocpolt, de nekem eszembe sem jutott ilyen baromság. Abból vettünk egy nagyobb lakást és végre lehetett saját szobám.
Szerintem írj listát, hogy az elmúlt 20 évben mennyit költöttél rá.
Egyébként, ha a lányod nem lenne, nem kaptatok volna ennyi szocpolt, ez igaz, delehet, hogy elég lett volna kisebb lakás is, amit ugyanúgy kifizettetek volna..
félsz a saját lányodtól? itt van a probléma....hogy nem tudtál némi tiszteletet kicsikarni belőle...két taslás és közölni kell vele, hogy mégis mit képzel magáról...a szocpolba lakik, el van tartva, fel lett nevelve...ha nem tetszik a rendszer mehet, amerre lát...vagy nekiáll tanulni vagy x honapon belül munkát talál, különben csak az alapellátást kapja meg...kaja, és fürödhet...sőt, akár azt is mondhatod, hogy ha nem talál x időn belül munkát vagy nem tanul akkor mehet a háztól... (ha látod h keres, és tényleg küszködik, de x időn belül mégse talált az más helyzet...)
nehogy már a nyúl vigye a puskát....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!