Hogyan lehet ilyen zsugori apám?
Mindenen spórolni akar, elég hülye módon. Felhoztam neki az iskolakezdés témát, hogy kéne venni: írószereket, füzeteket, táskát, tolltartót, tornazsákot. Kezdem az elején.
6. osztályban vettem egy Nike táskát, ami kb. 6-7 ezer forint volt. Azt használtam 6., 7., 8. osztályban, vigyáztam rá nagyon. Aztán jött a gimnázium, és venni kellett új táskát (mert a régi szétjött). Apám azt mondta, hogy max. 4 ezer forint lehet, és csak a teszkóban’ vehettem meg. Ezt használtam kilencedikben, viszont ez egy év után szétjött (kiszakadt a könyvek sarkánál). Szóval idén is kell venni egy másikat. Én interneten kinéztem egy Nike táskát, 6 ezer forintért. De mikor felhoztam apámnak, azt mondta, hogy túl drága. Minden évben kapunk új tolltartót, az előző az 2500 forint volt. ugyan abban a webáruházban kinéztem egy jó kis tolltartót, ami 2 ezer forintba kerül. És azt mondta, hogy drága. És kinéztem ugyanott egy tornazsákot 3 ezer forintért, és erre is ezt mondta drága. Az előző (vagyis a kilencedikben használt) tornazsákom kb. ezer forint volt, és ennek jóvoltából megadta magát a varrás egy hónap alatt, és váltottam a régire. De ez semmi. Én diszgráfiás vagyok, és csak laptoppal tudok gépelni a suliban. Év elején kaptam egy 3-4 ezer forintos táskát, ami amúgy nem rossz, de láttam egy nagyon király táskát, ami 2 ezer forint, erre is nemet mondott. És most mondtam neki hogy kéne egy kensington zár a laptopomhoz, mert nem hurcolhatom magammal mindenhova. Egy sima mezeit néztem ki, ami 1000 forintba kerül, azt mondta, hogy fölösleges. Na most ehhez mit szóltok?
(Ui: Zsebpénz nem nagyon kérek, max havonta kérek egy ötszázast, hogy elmenjek a haverokkal valahova.)
Én azt hittem lány a kérdező, amilyen hisztit itt lenyomott....
A tornazsákról nyugodtan le lehet mondani, sokan szatyorban viszik. Mármint nem az a rendes átlátszó, hanem h&m-es, new yorkeres, az kevésbé gáz. Én is sokáig így vittem, csak aztán meguntam, vettem egy szép darabot 990Ft-ért még 8.-ban, és és 3 éve semmi baja, még a minták sem koptak meg, simán kibírja még a maradék két évet!
Tolltartó? Abból is kell venni egy minta nélküli, strapabíró darabot, és az kitart, én sem veszek már 3. éve, nem is tetszik egyik sem, ami a boltban van... Majd talán varrok magamnak egyet, ha lesz időm.
A táska, na ezzel egyetértek, mi is vettünk egy budmilos táskát, idén lesz 3 éves, semmi baja. Szóval megéri kicsit beruházni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!