Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Hogyan lehet ilyen zsugori apám?

Hogyan lehet ilyen zsugori apám?

Figyelt kérdés

Mindenen spórolni akar, elég hülye módon. Felhoztam neki az iskolakezdés témát, hogy kéne venni: írószereket, füzeteket, táskát, tolltartót, tornazsákot. Kezdem az elején.

6. osztályban vettem egy Nike táskát, ami kb. 6-7 ezer forint volt. Azt használtam 6., 7., 8. osztályban, vigyáztam rá nagyon. Aztán jött a gimnázium, és venni kellett új táskát (mert a régi szétjött). Apám azt mondta, hogy max. 4 ezer forint lehet, és csak a teszkóban’ vehettem meg. Ezt használtam kilencedikben, viszont ez egy év után szétjött (kiszakadt a könyvek sarkánál). Szóval idén is kell venni egy másikat. Én interneten kinéztem egy Nike táskát, 6 ezer forintért. De mikor felhoztam apámnak, azt mondta, hogy túl drága. Minden évben kapunk új tolltartót, az előző az 2500 forint volt. ugyan abban a webáruházban kinéztem egy jó kis tolltartót, ami 2 ezer forintba kerül. És azt mondta, hogy drága. És kinéztem ugyanott egy tornazsákot 3 ezer forintért, és erre is ezt mondta drága. Az előző (vagyis a kilencedikben használt) tornazsákom kb. ezer forint volt, és ennek jóvoltából megadta magát a varrás egy hónap alatt, és váltottam a régire. De ez semmi. Én diszgráfiás vagyok, és csak laptoppal tudok gépelni a suliban. Év elején kaptam egy 3-4 ezer forintos táskát, ami amúgy nem rossz, de láttam egy nagyon király táskát, ami 2 ezer forint, erre is nemet mondott. És most mondtam neki hogy kéne egy kensington zár a laptopomhoz, mert nem hurcolhatom magammal mindenhova. Egy sima mezeit néztem ki, ami 1000 forintba kerül, azt mondta, hogy fölösleges. Na most ehhez mit szóltok?

(Ui: Zsebpénz nem nagyon kérek, max havonta kérek egy ötszázast, hogy elmenjek a haverokkal valahova.)



2013. aug. 1. 21:59
1 2 3 4 5
 21/45 anonim ***** válasza:
100%

Amikor gimibe jàrtam egy Adidas tâskàt hasznàltam..végig..6 osztàlyosba jàrtam..ha jòl emlèkszem tolltartòm is max 2 volt...Rengeteg baràtom volt nem ezen mùlott...tornazsàkom szerintem nem is volt szatyorban tartottuk a szekrènybe...

Majd a főiskolàn szembesültem a sàrga csekk fogalmàval...:-) Tanulj meg vigyàzni a cuccaidra..Tìzezer ft sajna nagy költség tud lenni..

2013. aug. 2. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/45 A kérdező kommentje:

Nike táska talán azért kéne, hogy kibírjon megint három évet. Számoljunk csak, ha mondjuk veszek 4 ezer forintért évente táskát, mert nem bírja, az 12000 forint. De ha most megvennénk akkor spórolnánk kb. 6000 forintot.

Szinte éreztem, hogy felesleges lesz kiírni ezt a kérdést, mert csak bunkózni fognak (tisztelet a kivételnek). És nem tudom hogy ti hány évesen tanultatok középiskolában, mer azóta eltelt pár év, és megváltozott a világ. És majd vigyétek ti teszkós' szatyorban a tesicuccot. És úgy imádom, mikor vadidegen emberek mondják meg nekem, hogy milyen az anyagi helyzetünk.

2013. aug. 2. 09:34
 23/45 anonim ***** válasza:
Már ne is haragudj, de nálunk középiskolában, alapjáraton ciki volt ha valaki tornazsákban vitte a torna cuccát. Mindenki retro-s szatyorba, vagy new yorkeresbe vitte... Én 5 éves gimibe jártam, és nekem 1 táskám volt meg 1 tolltartóm volt egész 5 év alatt. Én tökjól elvoltam velük...Egyedül a tornacipőt kellett minden évbe megvenni, mert az mindig széjjel jött. Szóval szerintem tényleg nálad van a probléma
2013. aug. 2. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/45 A kérdező kommentje:
Éreztem, hogy valaki megint kitalál valamit. Ha nem a pénz, akkor az hogy "bezzeg az én időmben"...
2013. aug. 2. 10:10
 25/45 anonim ***** válasza:
59%

Kedves Kérdező!


Általában, a művelt emberek megköszönik a választ, még akkor is, ha nem neki adnak igazat. Mert nekünk semmi hasznunk nincs abból, ha konfliktust szítasz Apáddal, mert nem megfelelő a tornafelszerelésed.

Nem CSAK az én időmben, most is lényeges az udvariasság.

Nem számolom, hány ember válaszolt.

Ők az életükből RÁD szántak x percet...Tudod milyen nagy dolog ez? Nem hisztiztek, durciskodtak, válaszoltak, mert kérdezni TE kérdeztél. Válaszokat nem önként, kéretlenűl adtuk. Tényleg csak elvárásaid vannak. Apádnak megköszönted ewgyszer is azt, hogy vett akár egy 100 Ft-os ceruzát is??? Ja, kötelessége.

2013. aug. 2. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/45 anonim ***** válasza:
90%
A táskában igazad van, muszáj minőségit venni. Egy rossz, gagyi táska nem tesz jót a testednek sem, és azoknak a cuccoknak sem, amik benne vannak. Nekem is valami olcsó tornazsákom van évek óta,egy hét után szétszakadt, de a nővérem úgy megvarrta, hogy jobb, mint újkorában. A tolltartóm egy katasztrófa, jópár éves, de nem baj. Lesz*rom. De ha van pénzetek mindenre, akkor elég gáz, hogy apud rajtad akar spórolni. Én ismerek ilyen családokat. Cigire és piára havi 80 ezer elmegy, a gyerek fejét meg leordibálják, mert túl sokba van a napi egy pohár limonádéjához a citromlé.
2013. aug. 2. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/45 A kérdező kommentje:
#26 Végre egy rendes válasz. És Neked nagyon köszönöm! Gondolom ezek után jönnek az olyan válaszok, hogy a kérdezőt pártolja, meg ilyen válaszra várt...stb.
2013. aug. 2. 12:59
 28/45 anonim ***** válasza:

Kedves kérdező.

Köszi, hogy ilyen öregnek gondolsz, de csak 19 éves vagyok, és most szabadultam a gimiből, szóval a "bezzeg az én időmben" nem is volt olyan régen... Csak úgy 2-3 hónapja...

2013. aug. 2. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/45 anonim ***** válasza:
100%

Nalunk a gyerekeknek van zsebpenze(3 e Ft/honap). En az osszes ilyen dolgot ezzel oldom meg.


Ebben az esetben en az alaptaskat fizetnem. Pl 4 e Ft. A tobbit(2 e Ft) meg sporoljak ki magukon es rakjak oda maguk.


ha masra nem is, arra mindenkeppen jo, hogy megtanulnak gyujteni es jobban fognak ra vigyazni.

2013. aug. 2. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/45 A kérdező kommentje:
Nem kapok zsebpénzt, max néha egy 500-ast, azt is csak max. havonta.
2013. aug. 2. 16:37
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!