Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Hogyan lehet ilyen zsugori apám?

Hogyan lehet ilyen zsugori apám?

Figyelt kérdés

Mindenen spórolni akar, elég hülye módon. Felhoztam neki az iskolakezdés témát, hogy kéne venni: írószereket, füzeteket, táskát, tolltartót, tornazsákot. Kezdem az elején.

6. osztályban vettem egy Nike táskát, ami kb. 6-7 ezer forint volt. Azt használtam 6., 7., 8. osztályban, vigyáztam rá nagyon. Aztán jött a gimnázium, és venni kellett új táskát (mert a régi szétjött). Apám azt mondta, hogy max. 4 ezer forint lehet, és csak a teszkóban’ vehettem meg. Ezt használtam kilencedikben, viszont ez egy év után szétjött (kiszakadt a könyvek sarkánál). Szóval idén is kell venni egy másikat. Én interneten kinéztem egy Nike táskát, 6 ezer forintért. De mikor felhoztam apámnak, azt mondta, hogy túl drága. Minden évben kapunk új tolltartót, az előző az 2500 forint volt. ugyan abban a webáruházban kinéztem egy jó kis tolltartót, ami 2 ezer forintba kerül. És azt mondta, hogy drága. És kinéztem ugyanott egy tornazsákot 3 ezer forintért, és erre is ezt mondta drága. Az előző (vagyis a kilencedikben használt) tornazsákom kb. ezer forint volt, és ennek jóvoltából megadta magát a varrás egy hónap alatt, és váltottam a régire. De ez semmi. Én diszgráfiás vagyok, és csak laptoppal tudok gépelni a suliban. Év elején kaptam egy 3-4 ezer forintos táskát, ami amúgy nem rossz, de láttam egy nagyon király táskát, ami 2 ezer forint, erre is nemet mondott. És most mondtam neki hogy kéne egy kensington zár a laptopomhoz, mert nem hurcolhatom magammal mindenhova. Egy sima mezeit néztem ki, ami 1000 forintba kerül, azt mondta, hogy fölösleges. Na most ehhez mit szóltok?

(Ui: Zsebpénz nem nagyon kérek, max havonta kérek egy ötszázast, hogy elmenjek a haverokkal valahova.)



2013. aug. 1. 21:59
1 2 3 4 5
 11/45 A kérdező kommentje:
Az leamortizálódik egy év alatt.
2013. aug. 1. 22:17
 12/45 anonim ***** válasza:
71%

Nem tudom, hogy csak nekem tűnt-e fel, de ha laptopra írsz, minek neked tolltartó? Ezt légyszíves magyarázd el nekem.

Amúgy meg jól mondta az előttem válaszoló, meg kell értened, hogy nincs mindenre pénz. Próbáld meg azt, hogy mondod Apukádnak, hogy akkor nem kell tornazsák meg a tolltartó, de a táskát azt vegye meg.

A szomszédban nincs öreg néni/bácsi, akinek lehetne segíteni? Ha pedig diákmunkát vállalsz, jelentkezz mindenre (ne riadj meg a címerezéstől sem, persze azért nulla úszástudással ne menj vízimentőnek).

2013. aug. 1. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/45 anonim válasza:
27%
Tornazsáknak ugyan mi a búbánatért nem jó egy TESCO-s szatyor?
2013. aug. 1. 22:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/45 anonim ***** válasza:
100%

Nem ismerjük az anyagi helyzetet, ezért csak Te tudod, zsugori, vagy beosztó. Különbség.

Neked ezek a fontosak. Apádnak lehet, új szemüveg kellene,

Anyukádnak másik cipő. Meg jönnek a számlák is...

Idősebb korban jönnek a betegségek, már nem tudnak annyit dolgozni. Lehet, festetni kéne a konyhát, elromlott a fűnyíró. Ezek csak példák..Csak a bevételt lehet elkölteni, legalábbis, normális helyen.

Talán nézd meg a családi költségvetést, és akkor kiderül, takarékos, vagy zsugori.

2013. aug. 1. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/45 A kérdező kommentje:
Ember, szerinted könyvben mivel dolgozok? Meg szerinted hogyan tudok mondjuk rajzolni? A tolltartót mindenhova hurcolászom, ezért könnyen szétjön. Heti öt tesink van, így könnyen szétjön a táska . A szomszédságban meg nincs, akinek tudnék segíteni. Diákmunkába bejelöltem mindent, de semmi munka.
2013. aug. 1. 22:26
 16/45 anonim ***** válasza:
69%

én anno varrtam a tolltartóimat, és még menő is voltam vele, egyedi volt :)

a hátizsákodba is bele tudsz varrni egy plusz bélést, és akkor nem szakad tovább :)

2013. aug. 1. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/45 anonim ***** válasza:
80%

Nem tudom én lány vagyok, heti öt tesivel és két év alatt sem jött még szét az ezer ft-s filatáskám a teszkóból :D

pedig rendszerint a földön szoktam húzni,mert nehéz :D


Meg nem értem,hogy egy tolltartó hogy jön szét? Tescoban szintén lehet kapni 200 ftért sima henger tolltartót. Nekem van toltartóm ami 6 éve használok és még mindig jó :o

2013. aug. 1. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/45 anonim ***** válasza:
47%
tudod te amúgy mennyi meló összedolgozni 10 ezer forintot? miért nem vigyázol a holmidra, és akkor nem kéne évente iskolaszereket venni
2013. aug. 1. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/45 anonim ***** válasza:
91%

És mi ez a stílus, ahogy beszélsz itt velünk? Minek a Nike táska? Sima nem jó?


Én se vennék neked. Kicsit el vagy szállva, "ember".

2013. aug. 2. 00:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/45 anonim ***** válasza:
100%

Kedves utolsó válaszoló!


Csak egy dologban tévedsz. Nem kicsit, NAGYON elvan szállva.

Válaszoló!

Nem lesz könnyű életed, mert aki ilyen önző, az mellett nem maradnak meg az emberek.

Adni is kell, nem csak kapni.

Nem az új Nike táskától leszel ám menő srác!!!

2013. aug. 2. 05:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!