Utálom az apám és szerintem ő is engem. Mit tegyek?
Figyelt kérdés
Az előző házasságából van három gyereke, én vagyok a negyedik anyámtól, a második feleségétől. Kiskoromban közölte velem (hat-hét éves lehettem), hogy én csak anyámnak kellettem (mert ugye anyának én vagyok az egyedüli, apámnak meg a negyedik). Azóta utálom, sose hallgatok rá, utálok beszélgetni vele. Egyre többször issza részegre magát, akkor hajnalig ordít a zene, mellé énekel, nem lehet beszélni vele, mert "mi ne pofázzunk". A múltkor ismét részeg volt. Ugye szeretem a Scootert, és anyával épp koncertfelvételt néztünk, amikor bejött, közölte, hogy milyen szar zene, így meg úgy becsmérelte. Oké, hogy nem tetszik neki, de kit érdekel a véleménye? Elkezdett dúlva-fúlva "jó" zenét keresni a neten, hogy majd ő megmutatja, mi a jó. Persze itt ismét elkezdődött a randalírozás későig. Kaptam egy kiskutyát, pontosabban muszáj volt a patkányok miatt tacskó, és közölte, hogy nem lehet az a neve, amit én akarok. Mondtam, hogy márpedig az lesz, ha tetszik, ha nem. Erre elkezd velem ordítani, hogy ameddig én az ő házában lakok, addig az lesz a kutya neve, amit ő akar. Kész röhej, ilyenért már fitogtatja, hogy ki az úr. Mindig ezzel az "én házam" dumával jön, holott ezerszer elmondtam neki, hogyha már megcsinált, akkor kötelessége ellátni e nem felhánytorgatni, hogy az ő háza. Nem én akartam megszületni. Anya ezerszer közölte vele, hogy ha fontosak vagyunk neki, akkor ne igyon, de semmit sem ér, leszarja a családját. Hányszor volt olyan, hogy egyes dolgozatokat írtam, mert nem tudtam tanulni az éneklés meg hangos zene miatt. Hányszor volt olyan, hogy anyám máshoz küldött aludni. Nyugtatón éltem, felvagdostam a csuklóm, idegösszeomlást kaptam. Anyám mindig megígérte, hogy a következő ilyen esetnél elköltözünk, de azóta már nagyon sok ilyen eset történt, és semmi, itt vagyunk mindig. És mindig az a kifogás, hogy nem akarja itt hagyni, amit megteremtett és amiért dolgozott. Én szenvedek a legjobban, mert a saját apám semmibe vesz. Mamához se tudok költözni, mert ott nagybátyám iszik. A párom is a szüleivel lakik, majd csak két év múlva lesz albérlete esetleg, ha fenn tudja tartani. Nem bírom tovább, naponta sírok, utálok hazajárni. A pszichológus sem segít. Segítsetek!!!!!!!!2013. júl. 29. 21:24
1/9 A kérdező kommentje:
Ja és kiskoromban kékre-zöldre vert, mert szerinte így lehet csak gyereket nevelni. Pedig nem vagyok rossz, sose voltam buliban sem, se diszkóban. Egy különc vagyok sok téren, de nem rossz ember. Művelt vagyok, sokat olvasok, de szerinte egy őrülten rossz kölyök lettem.
2013. júl. 29. 21:28
2/9 anonim válasza:
Hasonlo a helyzet velem is, csak nekem apam nem iszik. De a tobbi hasonlo. Ha van kedved beszelgetni irj privatot!
3/9 anonim válasza:
Szard le, ha valaki utál, míg van aki szeret.
4/9 szántóvető válasza:
d_göljön meg az ilyen "férfi"
sokat nem tehetsz,anyukádnak kellett volna elköltöznie veled együtt.megverhetnéd amikor részeg,csak agyon ne üsd.egyébként csak az elköltözés segít.
5/9 anonim válasza:
Én anyukád helyében már rég ott hagytam volna, nincs szükség egy részeges, erőszakos emberre!
Kérd meg anyukádat, hogy segítsen. Ha még suliba jársz, költözz kollégiumba.
6/9 A kérdező kommentje:
Nincsenek barátaim, egyedül nem bírnám a kolit. Nem hiányzik, hogy agyba-főbe szivassanak, mint ahogy szokás ott. Nincs tíz perce, hogy közölte, hogy ha nem tetszik, el lehet menni innen. Mert hogy ő az idősebbet tudja tisztelni. Mondom te se tisztelsz engem. És erre volt ez a válasz. Mondtam neki már ordítva, hogy érdekes módon a másik három fontos neked, én nem.
2013. júl. 29. 21:49
7/9 andi9208 válasza:
szólj az osztályfőnöködnek, ha ver téged..
8/9 A kérdező kommentje:
Nem mer verni mert közöltem vele, hogy ott kettőnk közül valamelyikőnk megdöglik.
Osztályfőnök, pont az enyém? Meg amúgy is, mit kezd egy osztályfőnök ezzel? Ő se tudja bizonyítani.
2013. aug. 8. 18:55
9/9 anonim válasza:
hívd a rendőrséget, gyámügyet, akármit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!