Mit gondoltok erről? Ki a hibás?
Egy régi kérdés kapcsàn fogalmazódott meg ez bennem. A gyereket bàntjàk az iskolàban napi szinten, de a szülő nem tesz semmit, sőt, a gyereket hibàztatja, hogy biztosan cukkolja a tàrsait.
Velem édesanyàm csinàlta ezt, hiàba mondtam el neki bàrmit, én jöttem ki negatívan, az lett a vége, hogy akàrmi volt, megoldottam úgy, ahogy tudtam, neki nem szóltam, mert úgy is csak kaptam volna azért is...normàlis ez?
Nem ez nem normális. Az én anyukám mindig úgy próbálta megoldani hogy nekem a legjobb legyen.Volt hogy az adott fiúval beszélt aki alsóban fel akarta gyújtani a hajam, a gimiben pedig az osztályfőnökömmel aki kihívta azt a csajt aki terrorizált és négyszemközt megmondta neki hogy ha zaklatja a társait akkor eltanácsolás lesz.
Egyébként az a fiú most már férfi nem rég mondta anyukámnak hogy milyen jó hogy nem szólt a szüleinek mert nagy verést kapott volna.
2.
Azért nem mindig tudja magát megvédeni a gyerek. A piszkálódás mértékétől is függ a dolog. Ha nem túl nagy akkor bíztatni kell a gyereket hogy védje meg magát de van mikor a szülőnek kell segíteni. És nem feltétlen csak az a módja ha kiosztunk valakit, lehet szépen is elbeszélgetni pl az adott gyerekkel.
Nem normális.
Időnként beírom,ha megfelelő kérdés van,hogy ezt az utat én is megjártam.
Beszéltük a hasonló sorú barátnőmmel így felnőttként,hogy talán mivel otthon is bántották az embert és nem álltak ki mellette ez valahol lerítt rólunk,ezért bántottak a gyerekek is.
Belegondoltam,hogy most az én lányom 12 éves,ha én így állnék hozzá,akkor ő is a társai között vszleg kissé alázott lenne,hiszen bepróbálkoztak nála is,de én olyan személyes levelet írtam az alázó anyjának,hogy másnap remegve próbálta elsimítani a dolgot,mert látta,hogy nekimegyek,azóta sem volt problémája a gyerekemnek,pedig mire megírtam a levelet,már 2 hónapja tűrtem és vártam,hogy nem kell lépnem,teljesen rá voltak állva szegénykémre és akkor még csak 8 éves kislány volt.
Szóval borzasztó az ilyen szülőkkel,nincs önkritikájuk sem,a két véglet nem jó,aki mindenért a sajátját hibáztatja és az sem,akinél a sajátja szent gyerek.
Nyilvan van egy hatar, amikor kozbe kell lepni a szulonek. Ilyen volt pl amikor a gyerekemnek az osztalytarsa szep kis mocskolodo uzenetet irt 8 evesen a Facebookon. Csak arra nem gondolt a kis eszleny, hgy az o szuleivel ellentetben az en gyerekem tevekenysege ellenorizve van....
De pl amikor siman csak fujnak egymasra es "hulye a Kati" "a pisti meg hulyebb" tipusu balhe van, akkor nem az en dolgom lerendezni.
2. voltam
6.vagyok.
Azért most eszembe jutott egy friss mostani téli eset.
A gyerekem hazajön és közli velem,hogy az egyik fiú kér tőle 10000.-ot,mert szerinte ő tette tönkre a teloján a képernyőt.
Kikérdeztem a körülményekről,amik annyi voltak,hogy a fiúnak a táskájában volt a telefonja és szerinte a lányom véletlenül rálépett a táskára!és akkor,ment tönkre a képernyő,ezért fizessen neki.
Megmondtam a lányomnak,hogy észnél legyen,nem a telefonra magára lépett rá,hanem a táskára, a telefon képernyője bárhogy tönkremehetett.
Na de ez a gyerek jött a köv.héten,ha az általa megadott határidőig nem fizet a lányom,megemelkedik a dolog 5000-rel és ha addig sem fizet 20000 lesz.
Na egész lehidaltam,milyen uzsora palánták vannak már 12 éveseknél és közöltem a gyerekkel,hogy evvel a fiúval a facebookon én fogok lefolytatni levelezést,de úgy,mintha a lányom lennék.
Először is tisztába akartam tenni a dolgot,mert tudtam,hogy mindezek után,a gyerek anyját fogom a facebookon megkeresni,mivel sejtettem,hogy az esetről mit sem tud.
Na a fiú,ahogy gondoltam össze-vissza beszélt és arra,hogy mikor ment tönkre a telefonja,hiszen a táskában volt,senki sem látta,mi esett rá vagy ki lépett rá csak annyit mondott,hogy akkor egyezzek ki (mert az hitte a lányom vagyok) a barátnőimmel,hogy megosszuk egymással az uzsoráját.
Na a levelezés befejeztével azonnal írtam a gyerek anyjának és mondtam,hogy megnézheti nálam a fiával folytatott levelezést is.
Persze szegény anyja köpni-nyelni nem tudott mit művel a háttérben a fia,nagyon szabadkozott és borzasztó kellemetlen volt neki.
Szóval ez például egy kif. sarkalatos eset,mikor a szülőnek be kell avatkozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!