Kikészít a 18 éves lányom és a 24 éves fiam, mit tennétek a helyemben? 53 éves budapesti anyuka vagyok, akit 3 agyműtét után leszázalékoltak, vagyis: nem dúskálunk anyagiakban.
A férjem egy szelíd ember, aki (velem együtt) mindent megtett azért, hogy a két gyerekünknek „mindene” meglegyen, vagyis első helyen mindig a család állt számunkra. Beláttam mára, hogy túlzottan engedékenyek voltunk, és az általunk helyesnek vélt demokratikus nevelés csak rosszhoz vezetett. A lányunk most fog érettségizni, jó tanuló, de itthon elviselhetetlen, állandóan követelőzik, mivel egy nagyon gazdag társaságba került, akiknek természetes, hogy mindent megvehetnek. Velünk rondán beszél, üvöltözik, ha nem kap meg valamit, beszélni vele nem lehet, mert szó szerint leüvölti a fejünket, semmiben nem segít, állandóan azt vágja a fejemhez, hogy rossz (ennél keményebb jelzőkkel!) anya vagyok. Ha ezt nekem meséli valaki, hogy egy ’gyerek’ a szüleit állandóan terror alatt tartja, el sem hinném. Szerinte neki minden jár, mert ő ugye tanul, így semmit nem kell tennie egyebet. Havonta 25 ezer forintot kap tőlünk (nagy nehézségek árán), amit persze elkölt, úgy, hogy azt üvölti, hogy semmi közöm hozzá, mire. Aztán kezdődik a követelésáradat. Most fejébe vette, hogy fizetősre fog menni az egyetemen, és persze hozzám vágta, hogy kezdjünk el gyűjteni a tanulmányaira. Nem bírom tovább, próbáltam vele leülni megbeszélni a dolgokat, nem járt eredménnyel. A fiunkat pedig, akit - miután többször meglopott bennünket -, nagy nehezen kiraktuk itthonról 6 hónapja, mert érettségi után egy szakmát volt hajlandó elvégezni, és megszerezni az OKJ végzettséget, pedig négy évig járhatott nappalisként tanulni, végig mi tartottuk el. Azért tartom reménytelennek a helyzetet, mert most sem hajlandó munkát keresni magának, vasárnaponként eljön hozzánk, és elpanaszolja, hogy nincs pénze, azt várja, mi adjunk. Csak azért iratkozott be egy OKJ oktatásra, hogy felvehessen diákhitelt, amiből megpróbálja fenntartani magát. De nem jár be tanulni, csak beiratkozáskor járt bent. Nem érti meg, hogy a hitelt vissza is kell majd adni. Nem tudom, mit tegyek, mert semmiben nem hallgat ránk: munkát nem keres magának, nem tanul, közben állandóan azt mondogatja, hogy melyik haverját mennyi pénzzel támogatják otthonról. A férjem nem képes a sarkára állni, mert még mindig azt hiszi, hogy mindennek a megoldása a mi kötelességünk. Én már nem bírom tovább az állandó veszekedéseket, reménytelen vitákat.
Nincs szükségem letolásokra, mert tudom, hogy sok dologban mi (a férjemmel rontottuk el), de a tűrőképességem végére értem, és úgy érzem, akár a halálba is menekülnék, mert nem bírom tovább. Ha van hathatós ötletetek, arra lenne szükségem, mert nincs kihez fordulnom.
Nekem is nehéz a karácsony, ha azokra gondolok, akik elmentek.
Szerencsére nálunk a gyerekekel nincs baj, a lányomat karácsony este kérte feleségül az egész család előtt az élettársa, persze igent mondott.
Én meg kisírtam a két szememet a meghatottságtól, mikor szabályosan féltérdre ereszkedve megkérdezte, hogy akar-e a felesége lenni.
Sírtam azért is, hogy édesanyám ezt már nem érhette meg.
Látod, Kockasajt, mindenki más dolog miatt sír, de vérzik a szívem, mikor Rád vagy Évire gondolok.
Ő talán már nem is él, tudjuk, hogy az agyával volt baja, ezen nyilván nem segített a fia-lánya viselkedése.
Mindennek ellenére őszintén kívánok Neked - a körülményekhez képest - kellemes ünnepeket, és egy olyan új évet, amely jó változásokat hoz.
Julianna
Kedves Julianna!
Nem tudom mi történt Évivel, hogy régóta nem jelentkezik...megfordult a fejemben amit te is gondoltál...
Megható lehetett a lánykérés, sok boldogságot a fiataloknak, legyen sok örömük egymásban, és Nektek is bennük. :)
Nálunk csendesen telt a karácsony. Ez az év nem volt túl jó, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ez az év jobb legyen.
Boldog újévet kívánok Nektek is, és azoknak is akik szoktak ide írni! :)
Végigolvastam a korábbi írásaitokat. Őszintén sajnálom, hogy a sors ezt mérte rátok. Rám mást mért, de soha nem szabad feladni. Utolsó percünking küzdeni kell!
Reméljük megtudjuk egyszer mi lett Évivel.
Nem mindent a sors mér az emberre, hanem saját maga is ludas benne. A rossz döntés, a lágyszívűség és az engedékenység is megbosszulja magát.
Rajtunk is múlik lesz-e változás.
Kedves Kockasajt, örülök, hogy "hallok" Rólad!
Boldog újévet, ha ez még érvényes.
És igazad van: nem lehet mindent a sorsra kenni.
Írj Magatokról, mi újság? Jobb a helyzetetek?
Szeretettel ismeretlenül is
Julianna
Szia Julianna!
Jelen pillanatban dolgozik a fiam, ( bár akadnak még alkohol prolémák), a másik fiaméknál kisbaba lesz, év végére. :)
Remélem Te is jól vagy.
Aki olvassa ezt a topikot, remélem tanul belőle.
Éppen ezt a könyvet olvasom, nagy segítség.
Melody Beattie: NE FÜGGJ senkitől.
Szenvedélybetegek hozzátartozóinak íródott!!
De bárki más is tanulhat belőle, mert sok a társfüggőséggel küszködő ember.
Üdv!
Olyan régi ez a kérdés, és olyan jó lenne tudni, mi lett Évivel, javult-e a helyzet.
Kockasajt, remélem, a fiad dolgozik, és kevesebb bánatot okoz neked!
Bizony, nagyon régi, és azóta sincs semmi hír.
Én a legrosszabbtól félek.
Julianna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!