Mi a magyarázata, ha a gyereket felnőttként minden irritál, amit a szülei tesznek, mondanak (külön is, ketten is)?

Kedvces kérdező!

Elég csak a mai termést végigolvasni a "Családi kapcsolatok"

rovatban.

Végre rátaláltam erre a kérdésre! Úgy érzem, hogy a válaszok között megtaláltam a megoldást a mi problémánkra is.

A mi kapcsolatunk fiainkkal minden korban ideális volt. A legnagyobb fiammal 3 éves korában kicsit nehezen fértünk össze (uralkodó és irányító típus), de jöttek a testvérek és valószínűleg jól kezeltük a helyzetet, mert egyre boldogabb volt, örült a testvéreinek, mintának tekinti,ahogy mi neveltük őket, és ők éppen most várják a 3. gyermeküket. Most is nagyon jó a kapcsolata a 3 fiúnak, figyelnek egymásra, törődnek egymással. Még egyetemista és főiskolás korukban napi kapcsolatban voltunk, mára már alig beszélünk (ők egymással napi/heti kapcsolatban vannak).

Valamennyien több száz km távolságra vagyunk egymástól, tehát miránk már nincs idejük. Ezt mi meg is értjük.

A legnagyobb fiammal viszont olyanná vált a kapcsolatom, hogy én már nem vagyok hajlandó többet elmenni hozzá, pedig már kérdezni és kijelenteni sem merek semmit Tőle évek óta. A férjemet is kértem, hogy mondatot úgy ne kezdjünk, hogy "miért".

Most ott tartunk, hogy Tomival semmiféle kapcsolatra nem vagyok hajlandó, amíg el nem megyünk egy pszichológushoz, hogy feltárjuk a közöttünk lévő konfliktus okait.

Én nem leszek az a anya, aki csak akkor kell, ha segítségre van szüksége, egyébként pedig úgy bánik velem, mint egy bűnözővel, aki aljas dolgot művelt. (elhívott, hogy vigyázzunk az unokáinkra, mert a menyem veszélyeztetett terhes lett, kórházba került, én pedig mertem csoportosítani és kiválogatni a kinőtt gyerekzoknikat - már ezt a cselekedetemet is az életébe való beavatkozásnak érezte, e szerint minősített, s olyan megalázottnak éreztem magam, mint még soha az életben - egyetlen szót sem szóltam, nem minősítettem, csak tettem a dolgom, hiszen kellettek a zoknik, hogy elhozzuk az unokáinkat.)

A választ ott találtam meg: "Ez egy még mindig bennünk élő ösztönböl ered, harc a vezérhím vagy nőstény

szerepéért".

köszönöm