Vannak köztetek, akik árván maradtak, gyakorlatilag teljesen család nélkül felnőttként? Hogy viselitek? Engem nagyon kínoz a magány.

Édesapám. A két testvére 10 évvel ezelőtt meghalt betegségben félév különbséggel. Nagypapám úgy 4-5 éve hunyt el, nagymamám még ugyan él, de már nagyon le van robbanva szegény. Apunak sokszor eszébe jut, hogyha már ő sem lesz, gyakorlatilag "senkije" nem marad. Persze mi itt vagyunk neki, illetve nagybátyáim családjai is, de az már mégsem ugyanaz.

Én félig árva vagyok, viszont alapítottam saját családot. Viszont a szülő hiányát nem tudja pótolni.

Nem esem abba a kategóriába amit írsz, de még így is nehéz! Nekem két évenként haltak meg a rokonaim, csak anyu maradt, nem vagyok teljesen egyedül. A férjem is fiatalon meghalt, de szerencsére született egy közös gyerekünk. Pár hónapja megismertem valakit most egy kicsit jobb a helyzet, de értem miről írsz, a magány és a félelem a többiek elvesztésétől szörnyű szinte örjítő érzés. Nehéz tanácsot adni, talán a saját magánéleted elrendezése segíthet egyedül. Légy óvatos, én interneten ismerkedtem sok hozományvadász volt, szóval nehéz, de nem lehetetlen és eg y saját család lehet csak gyógyír valamennyire.