Mi lehet a magyarázata annak, ha valaki minden különösebb ok nélkül évtizedekig nem tartja a kapcsolatot az anyjával?

Attól hogy te nem tudsz róla még lehet hogy van/volt! Talán múltbeli sérelem......nem tudom!

Lehet rosszul bánt velük. Milyen anya volt?

Csúnya dolog a haragtartás,én is sokáig haragudtam anyámra! Elég labilis természetű,és sűrűn eljárt a keze gyerekkoromban.

A megbocsájtás erény ,csak sokan nem tudják gyakorolni sajnos.......:(

Sok oka lehet, de elmondom, nálunk miért történt így. Ketten vagyunk tesók, 2 év korkülönbséggel. Azt mondják, mindketten akart babák voltunk, szóval nem tudom, mi okozhatta, de velem mindig kivételeztek. Pici koromtól én voltam a család fekete báránya, holott sosem lázadtam. Jól tanultam, nem mentem bele rossz társaságokba. Tesóm többször bukott, én mindig kitüntetett voltam az iskolában. Próbáltam megfelelni, ő meglopta őket, amit aztán a szüleim rajtam kerestek, a kicsi biztos nem volt, hiszen ő szent!

Annyira elcsúszott a suliban, hogy fél év különbséggel érettségizett, mikor én diplomáztam. Az én érettségimre egy kézrázást kaptam, hiszen ez egyszerű, az érettségi, ne várjak mást. Ő az érettségire, ami pótvizsgán sikerült, kapott egy kismotort, és egy számítógépet, hogy majd egyetemre legyen neki, csak aztán nem akart egyetemre menni mégsem, és egy nagy bulit rendeztek neki. Fél év múlva kaptam a diplomám, nekem megint egy kézrázás, hogy - minimum ezt vártuk, ennyi. A szívem megszakadt akkor. Leültem, és láttam visszamenőleg az életem, hogy minden szülinapról neki van emléke, az enyémre még torta sem járt, hiába voltam jó, sosem becsültek, szerettek, ő 15 évesen elvonón volt, erre azt akarták beadni, hogy kicsit kimerült, és kirándulni ment, azt hitték, el is hiszem.

Egyetem után szépen összepakoltam, amim volt, nem sok, mert én nem kaptam meg mindent, amit kértem, mint a tesóm, és elmentem otthonról. Egy hónap után hívtak, hogy jöjjek megszerelni tesóm gépét, mert valamit eltolt rajta. Ekkor kicseréltem a telefonszámom. Eltelt 5 év, most kommunikáltunk újra, és a szememre vetették, hogy én, a hűtlen gyerek, hogy mertem közben megnősülni, és nem tudatni ezt a szerető családdal? Közben a cég tönkrement, talán méltóztatok hazafáradni, és segíteni, támogatni őket!!! Megint telefonszámot cseréltem. Nem azért, mert kegyetlen vagyok, hanem azért, mert mikor kinyomozták a számom, egyikük sem kérdezte, velem mi van, csak az ordibálás jött, és az én szidásom. Azt hiszem, nem vesztettem semmit. Na, lehet, ezért nem kereste a másik két testvéred a szülőket. Mennyire volt nálatok kivételezés?

Èn sem beszéltem az anyámmal 10 évig, nyáron halt meg, a temetésén sem voltam..10 éve nem beszéltünk.Az egy dolog,hogy nem akart 4.-ik gyerekként jöttem a világra.Sosem foglalkozott velünk, 8évesen csak bevitt a kórházba,megsem látogatott,a bátyjáim vittek haza. 19 évesen egy hasi mütét miatt 4 hetet voltam szintén kórházban akkor sem látogatott.21 évesen elmenekültem otthonról külföldre.Kisemmizett a növéremmel,házat eladták,apai részemet lenyelték..Még akkor is úgy voltam vele,hogy van elég pénzem,nekik talán nagyobb szükségük van rá... Egyszer haza kellett mennem, nem is úgy terveztem ,hogy náluk alszok. Anyám elém állt,hogy fél órám van eltünni otthonról, mert a sógorom nem akar engem látni.Gondolhatod,faluban,ahol Taxi sincs,pici gyerekkel,nagy pakkal.. Azóta eltüntem az életükböl..

Kisfiamnak elmondtam mindent öszintén. Mikor megtudtam,hogy meghalt,nem tudtam sírni, egyszerüen nem érzek semmit.Pedig alapvetöen érzékeny vagyok..

Nem volt egyszerű életünk, de mint testvérek sem voltunk összetartók. Én ráadásul nagy korkülönbséggel születtem, a legidősebb 16, a legfiatalabb is 9 évvel idősebb.

Talán a legvalószínűbb ok az anyagiak. Az "örökség", ami valójában nincs. Apánk, aki réges rég meghalt, keményen (mindent el)ivott, anyu szövőnőként dolgozott a nyugdíjáig. A szülői házat rég eladtuk, ebből mindenki egyformán megkapta a részét. Anyu az élettársához költözött, akivel 30 évig éltek együtt.

Ahogy idősödött, betegeskedett, egyre többször emlegette azokat a lányait, akik feléje sem néztek. Bántotta, hogy nem beszélnek vele, nem keresik őt. Ezért volt pár próbálkozásom, hogy összehozzam a családot (születésnapjára meghívás, aztán, amikor súlyosbodott az állapota, értesítettem őket), de semmi. Az egyikre még csak nem is válaszoltak a másikra egyikük fia: "...Anyámnak fájdalmas volt az elmúlt 2 évtized nehéz lenne kitalálni mit miért csináltok, MIBŐL AKARTOK MÉG MINDIG HASZNOT CSAK EZ MOZGATOTT BENNETEK!" Ez már annyira kegyetlen és alaptalan vád volt, hogy többet nem próbálkoztam.

Most úgy temetjük, hogy ők még csak nem is tudnak a haláláról. Hacsak véletlenül, ismerősöktől nem hallanak róla.

Köszönöm mindenkinek a válaszát. Tudom, furcsa, hogy itt írom a bánatomat, de valahol ki kell adnom magamból. Soha nem fogom megérteni, mi vihet egy embert arra, hogy megtagadja az anyját. (Persze az extrém eseteket nem számítva.) Meggyőződésem, hogy nem a másiknak, hanem magának árt vele a legtöbbet. És a gyerekeinek, akik mintaként ezt látják. Hiszen milyen gyűlölet érződik abban a pár sorban is, amit egyikük fia írt.

Ezek nagyon megrendítő történetek. Különösen amit #5 írt(azt hadd javítsam azért ki, hogy a kivételezés szót helytelenül használod, mert nálatok a kisebbel történt a kivételezés). Sosem értettem az ilyen szülőket, miért bántják a jól teljesítő, rendesen élő nagyobbikat és miért támogatják a végtelenségig a züllött kisebbet... nálunk is ez történt, engem minden apróságért bántott anyám, olyan volt mintha sose lettem volna neki elég jó (miközben ha dicsekedni kellett velem akkor azt nagyon tudott, mindenkinek mondta hogy miket értem el). Az egy évvel fiatalabb testvérem pedig ahogy #5 is írja, rosszul tanult, kimaradt az egyetemről, abbahagyott kétféle tanfolyamot utána is, mégis kapott mindent, tárgyakat és anyagi, érzelmi támogatást is. Anyám sose engedte, hogy szóvá tegyem a testvérem aktuális hülyeségeit, mindig tűrték apámmal, még ha néha idegesek is voltak miatta, akkor se tettek semmit.

Két hónapja pedig én se beszélek velük már, régen hetente beszéltünk. Történt egy veszekedés ahol nálam betelt a pohár, nem tűröm tovább hogy mindig én legyek a "rossz" miközben én már házas vagyok és semmiben nem függök tőlük, a testvérem pedig még mindig róluk lejmol.

Majd ha maguktól rájönnek hogy ez így nem jó, akkor lehetünk megint jóban, addig nem.

Az ok az anya-gyerek kapcsolatban keresednő. Mivel mindannyian mások vagyunk, egyéniségek, másként viszonyulunk a világhoz - már pici baba korunkban is.

Ez bonyolult, hogy innen megmondjam, kinek milyen sérelme lehetett, kit hogyan nevelt a mama, ki miért nem nézett feléje, vagy ki miért ragadt rajta.

Neked sincs semmi jogod elítélni a két testvéredet, mind ahogyan senkinek sem. Te másként viszonyultál az édesanyádhoz, nyílván ő is hozzád, mint hozzájuk. Talán le kellene egyszer ülni, és megbeszélni ezeket a dolgokat, minden tabu és anyuka idealizálása nélkül. Ezt mondjuk a gyász letelte után érdemes megpróbálni, addig túl zavarosak az ember érzelmei.

Ps: csak azért, mert nem ápolták, mert nem voltak mellette, még örökösök. Ugye, nem arra játszol, hogy ha ők nem ápolták, akkor nekik kevesebb jár? Mert ez nem igaz. Csak akkor jár kevesebb, ha van végrendelet és külön ki van tagadva az adott ember (az pedig kemény feltételekhez van kötve).

És fogadd őszinte részvétem az édesanyád halála miatt.

# 9/9

Mint írtam, nincs különösebb - anyagi megfontolás szempontjából értékelhető - örökség. (Ezzel az utalással elvesztette számomra az értékét/érdekességét a hozzászólásod. Mint a nővéreim...csakis a vagyon, az anyagiak lehetnek minden gondolat, tett mögött?)