Nagyon mérges vagyok apukámra, beteg, de nem vigyáz rá, hogy én ne kapjam el, pedig a végén járó kismama vagyok, mit tehetek? Nagyon nagy düh van bennem?
Apukám sosem volt tekintettel másokra. Lehet mondani, hogy egy nagy gyerek maradt. Arra sem képes és sosem volt, hogy ha köhög, akkor a szája elé tegye a kezét.
Jelenleg sajnos náluk lakunk, mivel a mi lakásunkat most újítják fel, jelenleg lakhatatlan állapotokban áll.
Köztudott, hogy influenza szezon van, de apám nem vigyáz magára, megy mindenhova, persze, hogy elkapta. Most tátott szájjal köhög itthon, két wc van, mindkettőre járkál hasmenéssel, nehogy csak az egyik legyen fertőzve. Szinte ki sem merek már menni a szobánkból, mert az egész ház tele van köhögve. Gyakorlatilag egész nap szellőztethetnénk.
Én 38 hetes kismama vagyok, nagyon nem szeretnék elkapni semmit. Mondtam ezerszer apámnak ezt, hogy nagyon nem akarok beteg lenni, de neki is lehetne annyi esze, hogy a babát váró lányára vigyáz. Olyan nagyon mérges vagyok rá, utálom, hogy miatta leszek valószínűleg beteg. Csoda lenne, ha megúsznám. Ma még a kaját is szobánkba hozta be a párom, konkrétan csak mosdóra járok ki, de apukám még ott is mindkettőt összefertőzi.
Az meg a ráadás, hogy egész nap jajjgat, ugráltatni akarna minket. Hát ez így szülés előtt nagyon nem hiányzik.
Nem így terveztük, tavasszal vettük a lakásunkat és úgy volt, hogy a baba érkezésére már kész lesz, de annyira elhúzódott, hogy örülünk, ha idén tavasszal be tudunk majd költözni.
Nagyon felidegesített apukám a nemtörődömségével, a gyerekességével, hogy csak neki lehet rossz, és azzal, hogy egy kicsit sincs tekintettel a másikra.
Most nagyon nem ezzel kéne foglalkoznom és a betegségtől rettegnem. Másoknál, ahol egy háztartásba érkezett a baba, mindenki azt várta, készült rá, de nálunk ez is el van szúrva.
#80 miért egy 10 éves gyerek nem fertőző vagy mi?
Ugyanúgy fertoz mint az apuka
Rá kellett volna parancsolni a gyerekre, hogy ne mászkálj, zarkozz be a szobába?
Próbáld meg elengedni a betegségektől való rettegést! Az ezzel járó stressz sokkal veszélyesebb, mint maga a betegség, amit TALÁN elkapsz, és ezt komolyan mondom.
Ugyanis ez még csak a kezdet. Szerintem be fogsz dilizni, ha az újszülöttel fogja ugyanezt csinálni apád. Hónapokon keresztül. Ugyanis a felújítás és építőanyag piac és egyéb ilyesmi állása szerint örülhetsz, ha a karácsonyt az új lakásban töltheted. És ez nem vicc.
A bölcsis korszakra legkésőbb le kell szoknod a rettegésről, mert a gyerekek közösségbe kerülésével elkezdenek halálos kórokat hazahozni, és havi egy hetet fognak járni bölcsibe legjobb esetben.
#81 te direkt játszol rá ennyire az ostobara vagy tényleg az vagy?
A 10 éves gyerek egy gyerek, nem tud még olyan felelősségeteljesen gondolkozni hogy "jaj, ha teleköpködöm és fosom a lakást akkor anyu könnyebben megfertozodik". De egy felnőtt férfitól alapvető együttélési szabály hogy a kezét a pofája elé teszi ha köhög vagy prüsszköl és utána kezet mos, ahogy ahhoz se kell nagy ész hogy ha két WC van a házban akkor nem muszáj mindkettőt osszefosni, hanem az egyiket használom én, a másikat meg az egészségesek. Egy 10 éves gyereknél természetesen örülsz ha kiér időben a wcre és zsepibe fújja az orrát.
Nem a betegséggel és a fertozessel van a baj, mert senki nem tehet arról hogy beteg. Azzal van a baj hogy itt ebben a helyzetben egy felnőtt férfi alapvető higiéniai szabályokat nem tud betartani a terhes lánya kedvéért. Olyan dolgokat amiket normális emberek egy idegenert is megtennenek.
Ha a családok úgy müködnek ahogy a jogszabályok akkor biztos úgy van ahogy a 85os és még sokan mások írják.
Hal istennek nem mindenhol van így, egyes családokban szeretik egymást, különösen a szülők a gyereküket és nem úgy bánnak velük mint a piszokkal a kormuk alatt. Hanem kölcsönös szeretettel és tisztelettel.
Igen, látom kevesen értették a lényeget, 84-esnek sikerült.
“Nem a betegséggel és a fertozessel van a baj, mert senki nem tehet arról hogy beteg. Azzal van a baj hogy itt ebben a helyzetben egy felnőtt férfi alapvető higiéniai szabályokat nem tud betartani a terhes lánya kedvéért. Olyan dolgokat amiket normális emberek egy idegenert is megtennenek.“
Amúgy sikeresen átadta nekem, tegnap délután óta benne vagyok, szóval szuper. Most már ez van. Anyám is elkapta.
Szerintem mindenképp elkaptam volna, nem is az volt a lényeg, annak ellenére, hogy nagyon nem örülök neki.
Csak a viselkedése bosszantott, mert kész dedó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!