Nagyon mérges vagyok apukámra, beteg, de nem vigyáz rá, hogy én ne kapjam el, pedig a végén járó kismama vagyok, mit tehetek? Nagyon nagy düh van bennem?
Apukám sosem volt tekintettel másokra. Lehet mondani, hogy egy nagy gyerek maradt. Arra sem képes és sosem volt, hogy ha köhög, akkor a szája elé tegye a kezét.
Jelenleg sajnos náluk lakunk, mivel a mi lakásunkat most újítják fel, jelenleg lakhatatlan állapotokban áll.
Köztudott, hogy influenza szezon van, de apám nem vigyáz magára, megy mindenhova, persze, hogy elkapta. Most tátott szájjal köhög itthon, két wc van, mindkettőre járkál hasmenéssel, nehogy csak az egyik legyen fertőzve. Szinte ki sem merek már menni a szobánkból, mert az egész ház tele van köhögve. Gyakorlatilag egész nap szellőztethetnénk.
Én 38 hetes kismama vagyok, nagyon nem szeretnék elkapni semmit. Mondtam ezerszer apámnak ezt, hogy nagyon nem akarok beteg lenni, de neki is lehetne annyi esze, hogy a babát váró lányára vigyáz. Olyan nagyon mérges vagyok rá, utálom, hogy miatta leszek valószínűleg beteg. Csoda lenne, ha megúsznám. Ma még a kaját is szobánkba hozta be a párom, konkrétan csak mosdóra járok ki, de apukám még ott is mindkettőt összefertőzi.
Az meg a ráadás, hogy egész nap jajjgat, ugráltatni akarna minket. Hát ez így szülés előtt nagyon nem hiányzik.
Nem így terveztük, tavasszal vettük a lakásunkat és úgy volt, hogy a baba érkezésére már kész lesz, de annyira elhúzódott, hogy örülünk, ha idén tavasszal be tudunk majd költözni.
Nagyon felidegesített apukám a nemtörődömségével, a gyerekességével, hogy csak neki lehet rossz, és azzal, hogy egy kicsit sincs tekintettel a másikra.
Most nagyon nem ezzel kéne foglalkoznom és a betegségtől rettegnem. Másoknál, ahol egy háztartásba érkezett a baba, mindenki azt várta, készült rá, de nálunk ez is el van szúrva.
"de apám nem vigyáz magára, megy mindenhova,"
Szóval ott laktok apádnál, és még elő akarnád írni neki, hogy maradjon otthon? Miért nem oltattad be magad? Orvosod nem ajánlotta?
Azért az érthető, hogy valaki nem lázasan, köhögve akar szülni.
És ha menetközben úgy alakul, hogy császár lesz? Köhögjetek, trüszköljetek frissen vágott hassal.
Kérdező, a világ ne álljon meg a forgásban azért, mert te terhes vagy?
Durván túltolod.
Szerintem a hormonok miatt már túlérzékeny és ideges vagy. Ezt már engedd el szerintem, koncentrálj arra, hogy hamarosan a kezeitekben foghatjátok a babát, és hamarosan 3-asban kezdhettek új életet. Én-mi is a szüleim házában éltünk mielőtt ezt a házat megvettük, ahol lakunk. A szüleim szintén beragadtak dolgokkal, és nem változnak a világért sem, akárhogy kéred. Én mindig mély levegőt vettem, és azt mondogattam, ez nem az én házam, itt nem én vagyok a főnök, de a saját házunkban minden úgy lesz végre, ahogy mi jónak látjuk. Mindig nyeltem, ha már változtatni nem tudtam, hisz így pénzt spóroltunk meg, amit a saját otthonunkba invesztálhattunk, cserébe alkalmazkodni kellett, ez van.
Megértem, hogy elvársz némi empátiát és odafigyelést, teljesen jogos. Az enyémek sincsenek semmire tekintettel, a baba körül sem (már 1.5 éves).
Egy ilyen vírust akkor is elkapsz ha fejre állsz otthon, ha el kell kapnod. A hányós-hasmenősre anno kórházban mondták nekem h készüljek fel h mindenkin át fog menni akivel együtt lakik a nagyobbik gyerkőcöm. Így is volt. Influenzásak most voltunk, 3-an elkaptuk (nagylány, férjem és én), a baba nem. Neki előtte volt középfülgyulladása, azt mi nem kaptuk el. A nagylány volt csak kovidos, 3 éve volt, egyikünk sem kapta el (tudjuk, mert közben indult az első lombikunk, és kellett hozzá a negatív teszt). Pedig az ágyunkban feküdt naphosszat, és a zsepiket is szanaszét szórta.
Szóval szerintem ne aggódd ezt már túl. Ha el is kapnád, remélhetőleg gyorsan meggyógyulsz, de lehet el se kapod. :)
A full torokgyulladasos lányomat is száműzni kellett volna itthonról amikor hazajöttem az újszülött fiammal a kórházból?
Meg magamat is, mert a kórházban a köhögő novertol elkaptam a betegséget?
Ugyan már
Három hetes volt a fiam, elmentem vele a lányom anyák napi műsorára, emberek közé.
Ne legyél ennyire hisztis te jó ég.
Terhes vagy, nem immunhiányos, semmi bajod nem lesz, fejezd már be a hisztit.
Még dolgoznod sem kell, ha esetleg mégis elkapod, maradhatsz otthon és feküdhetsz napokig, ha úgy alakul.
Nagy adag hiszti,bárhol bármikor elkaphatsz bármi betegséget.
Nyugodtan járkálhatsz a lakásban semmit bajod nem lesz ,szelöztes ki azt kész.
Jézusom, mi van itt. Nem tudom hogy van itt bekötve a legtöbb válaszadó, tényleg azt gondoljátok, hogy így kell működnie a valós emberi és családi kapcsolatoknak?
A saját férjemre is mérges voltam pont most pár hete, mert nem úgy kezelte a betegségét, hogy minél hamarabb meggyógyuljon és lehetőleg nekem ne adja át, pedig nem vagyok terhes és természetesen teljes joggal élhet a lakásban. Egyszerűen a szabadságomat nem lábadozással szerettem volna tölteni és mérges voltam, hogy nem figyel. Pedig ez még nem is egy olyan esemény, mint az első gyerekem megszülése, ahol persze, megoldja az ember akkor is, ha tüsszög, de engedtessék már meg neki, hogy el akarja ezt kerülni, ha lehet.
És ne mossuk már össze azt se, hogy hogyan terjednek a betegségek. Ha közvetlenül, közelebbről, nagyobb mennyiségben és hosszabban van kitéve neki az ember, akkor igenis nagyobb valószínűséggel betegszik meg. És nem, nem ugyanolyan valószínűséggel kapja el az egészséges párjától (akitől általában eleve kevésbé kapja el az ember, mint idegenektől), mintha egy légtérben tartózkodik a szabadon köhögő apjával.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!