Ha egy szülő haldoklik mondjuk daganatos.. azt hogy viseli/kíséri végig a család (gyermekek,férj/feleség)?

Nem hiszem hogy bárki szívesen mesélget majd a hozzátartozója utolsó órairol neked.

Mellette kell lenni, ez a lényeg.

Aposom

Rákos volt, az utolsó karácsonyát nálunk töltötte

A férjemmel, a lanyunkkal és velem.

Iszonyú volt látni, hogy egy életerős ember pár nap alatt mennyire lerobban fizikailag.

Karácsony után be kellett feküdnie meg chemoterapiara, bár tudta, hogy már nem segít az sem, beleegyezett az utolsó remeny miatt

Tőlünk 50 kilométerre volt a kórház ahol kezelték, ezért úgy beszéltük meg, hogy egy hétig bent lesz, aztán hétvégére megint hazahozzuk.

Szerda reggel felhívta az orvos a férjemet, hogy már nagyon rosszul van aposom, másnap elengedik, és a chemot sem kapja már meg.

Még aznap éjjel meghalt.

11-kor csörgött a telefon, hogy már nem kell hazahoznunk 😭

Nagyon szerettem, megviselt a halála.

Februárban lesz már hat éve, hogy elment.

Előtte nagymamám ment el, ő is rákos volt.

Ő otthon volt mikor meghalt, szerdai nap volt.

Kedden meg elmentem hozzá, de már nem beszélt, csak nézett rám.

Másnap reggel hétkor telefonált nenikem, hogy már nem szenved.

Három hónapigbremenykedtem hogy meggyógyul, még sokáig velünk lesz.

Nem gyógyult meg 🥺

Márciusban lesz 10 éve, hogy meghalt de végtelenül hiányzik, második anyukám volt

Mivel nálunk nem annyira összetartó a család, így nem viselt meg bennünket annyira. Az illető rokon amúgyse volt a család kedvence, inkább nyűg volt. De a lánya és az anyja jobban megsínylette, habár a lánya már nyugtatókat szedett és az utolsó hónapban nem lakott vele, mert nem bírta elviselni. Egyreszt a látványt, másrészt kiidegelte.

Egy ffi rokonom jobban megviselt, mert gyors volt a leépülése. Habár ő nem kapott kezelést, mert mondták, hogy felesleges. Végül a rák és egy más betegség együtt vitte el. Egy tevékeny ember volt, de amúgy hosszú élete volt.

4-es, neked legalább elmnondták, mi a helyzet, örülnél neki.

Nekem végig azt hazudták, hogy anya csak kicsit beteg, de semmi baj.

Aztán arra mentem haza egyik nap különóra után, hogy anya már nem él.

Ja, hogy valójában kva beteg volt, de ugye miért kellene őszintének lenni. Volt értelme?

Végülis azóta azt sem hiszem el, amit a családom kérdez - mert ebben persze minden rokonom benne volt, jaj védjük Katika lelkét.

Érdekes, amikor mindegyik ott fetrengett a gyászban, nekem még sírnom sem szabadott, mert maradjak erős "apámért". Aki simán hazudozott nekem heteken át.