Hogyan kezelnéd az édesanyáddal való találkozásokat, ha ételallergiád van és hasonlóképp viszonyul hozzà?
A helyzet az, hogy komoly ételallergiám van a kakaóra. Kiskoromban csak csalánkiütéssel és emésztési problémákkal reagáltam, de azóta a tüneteim súlyosbodtak: nehézlégzés, torokkaparás, gyengeség és asztmás rohamok is jelentkeznek. A szüleim kezdetben nem vették komolyan a problémát, és kis mennyiségben is adtak kakaót, míg tiniként megtudtam, hogy azt teljesen el kell kerülnöm.
Tavaly viszont az anyám kakaós süteményt evett, majd a mosogatás során keresztszennyeződést okozott, ami allergiás reakciót váltott ki nálam. Azóta nem tudok bízni benne, ő pedig nem hajlandó elismerni a hibáját. Számomra ez nagyon nehéz, mivel nem tudom elkerülni a kakaót, ha az ő házában találkozunk.
Szeretnék költözni, de biztos vagyok benne, hogy az édesanyám látogatni fog. Nem engedném meg neki, hogy a házamban kakaót egyen, de attól félek, hogy a dolog nem ilyen egyszerű, mivel sokfajta módon terheli rám a felelősséget, nem mos kezet amikor kakaót eszik ha igen nem alaposan vízzel és annyi, miután kakaót eszik mindent összefogdos a tàrgyain mindenhol lehet, lazàn magàba is törli ha úgy van kedve, otthon össze, vissza kakaós csomagok bontva morzsa bàrhol kb, szóval ha jönne hozzàm a cuccai miatt is akár keresztszennyeződhetne bàrmi, naponta eszik kakaót többször is emiatt nincs az, hogy csak nem fordul elő rendszeresen. Nem tudok vele nyíltan beszélni erről, mert agresszív reakcióval találkozom, tagad, bolondnak nevez mindent megtesz csak a saját hibàjàt nem ismerné be, fel sem fogja mennyit szenvedtem emiatt is kiskoromban az ő hibàjàból és jelenleg is szàmomra ez màr komoly szorongàst is okoz. Képtelen megérteni engem, ha nem fogadnàm hàlàtlannak mondana de sosem gondolna bele mi miért van, abba se gondolt bele, hogy miért nem eszek màr nàla egy fél éve, amikor hozzà làtogatok az egyetemről helyette azt mondja finnyàs lettem stb.
Van valaki, aki hasonló helyzetben van, és tudna tanácsot adni?
Ha anyád ennyire semmibe veszi az allergiád és lekicsinyli, akkor jobban is jársz, ha nem mászkál majd hozzád.
Nekem anyósom ilyen, szerencsére az én gyerekem csak enyhe laktózérzékeny, tejet nem tud inni, mert megy tőle a hasa. Anyós szerint ez csak nyafogás, amikor mondtam neki, hogy kiderült, hogy laktózérzékeny azt mondta, nem baj, majd akkor kevesebb cukrot ad neki...
Sógorom lánya gluténérzékeny, rá is beszólt, hogy kis hülye divatp..csa, mi az, hogy nem akar enni, direkt krumplis tésztát meg ilyesmit adott neki amiről mondták, hogy ne. Na ők egyszerűen eltüntették anyóst az életükből, aki azóta is fúj rájuk.
Évek óta sok mindent nem tudok megenni és pont a legközelebbi családtagjaim voltak, akik ezt nem tudták elhinni (pedig a saját szemükkel látták a tüneteket)!
És igen, vannak emberek, akik úgy "mosnak" kezet, hogy azt nem is lehet kézmosásnak nevezni.
Esetemben az orvosi vizsgálatok elég lassan haladtak, de már jó ideje megvannak az eredmények és anyum még mindig nem teljesen fogta fel. Nap mint nap mondja, hogy egyek ezt és azt, amiről tudja, hogy tilos nekem.
Ugyanakkor nekik is megvan az étrendjük, amit betartanak, tehát ha abból indulnának ki, hogy ők sem ehetnek bármit, akkor legalább ezt másra is vonatkoztathatnák.
Amúgy akinek nincs ilyen vagy hasonló baja, talán nehezebben fogja fel, hogy másnak attól még lehet. Vagy nem?
Az én környezetemben nem esznek az emberek csokit, a csoporttársaim sem ettek és a buszon sem szoktam csokievő gyerekekkel találkozni. Miért kéne mindig csokit enniük az embereknek?
Nem is mindenki kedveli a csokit! Sok embert ismerek, akik egyáltalán nem kedvelik!
És ha a kérdező anyukája pont kedveli és gyakran eszik kakaós dolgokat, akkor azt miért kéne egy kalap alá venni teljesen idegen emberekkel?
Nyilván, ha közös háztartásban él valakivel, annak viselkedése sokkal nagyobb hatással van rá, mint ha egy évben egyszer találkozik egy csokievő gyerekkel.
Nincs értelme általánosítani, főleg nem értelmetlenségeket.
A kérdező leírta, hogy mi a helyzet. Abból indulj ki, ne a képzeletedből. A kérdező tudja, hogy milyen körülmények között él.
Próbáld meg feltételezni legalább, hogy ő ezt tapasztalta meg.
Már nem azért, de nehogy ne ehessen már valaki kakaós süteményt, mert a felnőtt lánya aztán keresztallergiát vizionál :D
Vagy, hogyha annyira fosol, akkor mosogass el te, ugyanis a te érdeked, hogy ne légy beteg. Írom ezt cöliákiásként ;) Olyan cöliákiásként akinek a vőlegénye nem az, és nem 100% mentes konyhát visz, mégsem lett bajom sohasem.
De ez csak hiszti a részedről, és nem a csokival van bajod, hanem anyáddal úgy kapásból.
Mert azt nekem ne meséld be, hogy soha senki nem eszik csokoládét a környezetedben, sem az egyetemen, sem a metrón, buszon, megállóban, bolt környékén, sbt stb. Mert ilyen nincs, és ha ott nincs allergiád, akkor otthon is inkább anyád zavar.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!