Hogyan kezelnéd az édesanyáddal való találkozásokat, ha ételallergiád van és hasonlóképp viszonyul hozzà?
A helyzet az, hogy komoly ételallergiám van a kakaóra. Kiskoromban csak csalánkiütéssel és emésztési problémákkal reagáltam, de azóta a tüneteim súlyosbodtak: nehézlégzés, torokkaparás, gyengeség és asztmás rohamok is jelentkeznek. A szüleim kezdetben nem vették komolyan a problémát, és kis mennyiségben is adtak kakaót, míg tiniként megtudtam, hogy azt teljesen el kell kerülnöm.
Tavaly viszont az anyám kakaós süteményt evett, majd a mosogatás során keresztszennyeződést okozott, ami allergiás reakciót váltott ki nálam. Azóta nem tudok bízni benne, ő pedig nem hajlandó elismerni a hibáját. Számomra ez nagyon nehéz, mivel nem tudom elkerülni a kakaót, ha az ő házában találkozunk.
Szeretnék költözni, de biztos vagyok benne, hogy az édesanyám látogatni fog. Nem engedném meg neki, hogy a házamban kakaót egyen, de attól félek, hogy a dolog nem ilyen egyszerű, mivel sokfajta módon terheli rám a felelősséget, nem mos kezet amikor kakaót eszik ha igen nem alaposan vízzel és annyi, miután kakaót eszik mindent összefogdos a tàrgyain mindenhol lehet, lazàn magàba is törli ha úgy van kedve, otthon össze, vissza kakaós csomagok bontva morzsa bàrhol kb, szóval ha jönne hozzàm a cuccai miatt is akár keresztszennyeződhetne bàrmi, naponta eszik kakaót többször is emiatt nincs az, hogy csak nem fordul elő rendszeresen. Nem tudok vele nyíltan beszélni erről, mert agresszív reakcióval találkozom, tagad, bolondnak nevez mindent megtesz csak a saját hibàjàt nem ismerné be, fel sem fogja mennyit szenvedtem emiatt is kiskoromban az ő hibàjàból és jelenleg is szàmomra ez màr komoly szorongàst is okoz. Képtelen megérteni engem, ha nem fogadnàm hàlàtlannak mondana de sosem gondolna bele mi miért van, abba se gondolt bele, hogy miért nem eszek màr nàla egy fél éve, amikor hozzà làtogatok az egyetemről helyette azt mondja finnyàs lettem stb.
Van valaki, aki hasonló helyzetben van, és tudna tanácsot adni?
Sajnos anyád farok.
Veszed a fáradtságot és konfrontálodsz vele,vagy szenvedsz tovább.
És/vagy ellentmondást nem tűrve,közlöd vele orditva:tudom hogy megakarsz ölni. Majd
egy orvosi papirt az orra aládughatsz ès az ajtót ugy beb@szva távozol, hogy tokustul kiszakad nyomatékositod az igazad.
Kicsit tisztázd le: honnan tudod, hogy anyád okozta a kereszt szennyeződést a mosogatással? Hogy érted azt, hogy anyád kakaót eszik? Konkrétan ki van bontva állandóan több zacskó kakaó és kanalazza a kakaóport, ami száll mindenfelé?
Nekem nagyon valószínűtlennek tűnik, hogy ilyen kis mértékű kakaónak kitettség tüneteket okozna nálad, hiszen nem kerül a szádba, kvázi a nyálkahártyádra sem. Ezzel az erővel bárhol veszélyben vagy, hiszen rengeteg ember eszik kakaós süteményt, csokit, stb, akár a buszon, munkahelyen, megnyugtatlak, senki sem mos alaposan kezet utána, mindent összefogdos, stb. Ez alapján rég halott lennél. Még a mogyoró allergiásokkal sem szokott baj történni, ha nem kerül a nyálkahártyájukra mogyoró, akár úgy, hogy szájon csókolnak valakit, aki korábban mogyorót evett. Tehát ha anyád nem dugdos csokit a szádba, vagy nem ad neked direkt olyan ételt, amiben kakaó van, nem lesz bajod. Ha pedig mégis ilyen súlyos allergiád van, akkor váltsd ki az életmentő injekciót.
#4-el egyetértek, bennem pont ugyanezek a kérdések fogalmazódtak meg. Gondolom Anyukád nem áll neki "rádszórni" a kakaóport és nem kényszerít rá, hogy egyél a sütiből/csokiból stb.
És amúgy meg tényleg, a munkehelyen, vagy barátoknál mi van? Vagy anyudon kívül senki más nem eszik meg egy csokit sem? Ez azért eléggé sántít nekem...
7,#"tudjátok mi a problémájának a pontos diagnózisa?"
szerintem ő sem tudja.
"Az ember máshol nyilván tud kezet mosni, ha kollégákról van szó, de amikor az ember otthon él az anyjával, akkor logikusan nem elég kezet mosni és az allergén egy felületen megmaradhat hetekig akár, ha nem mossák meg jól." Még mindig nem értem, hogy kerülne a nyálkahártyájára a kakaó, ha a kérdező viszont evés és arcfogdosás előtt kezet mos? Talán nem kéne felületeket nyalogatni. Ismétlem, munkahelyen ugyanez a helyzet, nem tudom, hogy venné rá minden kollégáját/ügyfelét, hogy minden kakaós dolog után mossanak kezet? Minden felületet töröljenek le maguk után? Az én irodámban konkrétan több csokimorzsa van, mint Gombóc Artúr fészkében. "Ki a frász beszélt kakaóporról?" A kérdező: anyja kakaót eszik, kakaós csomagok bontva. Vagy igénytelenül fogalmaz és az kellett volna írnia, hogy kakaó tartalmú ételek csomagja bontva.
Ráadásul a kérdező azt vizionálja, hogy a problémáját a költözés sem oldaná meg, mert anyukája meglátogatná, és mindent összekakaózna szándékosan, mivel a kérdező allergiáját hisztinek tartja. Igazából erre megy ki a játék, hogy szidjük az anyját, és ehhez kitalált egy olyan súlyos dolgot, ami miatt a többség melléáll, csak nem illik teljesen össze a kirakós.
#9 Pont ezt írtam én is, hogy szerintem erősen el van túlozva a dolog. Nem hiszem, hogy a kérdező anyukája nap,mint nap kakaótartalmú dolgokat eszik.
Amúgy, ahogy az már le is írtam, a kedves kérdező is tán el tud mosogatni, meg le tudja törölni a konyhapultot, ha anyuka ennyire "igénytelen" (szerinte).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!