Meséltek “kedvenc gyerek” sztorikat?

35-ös, semmi baj, hogyha nem érted, de akkor nem kell okoskodni és burkoltan áldozathibáztatni.

De látszik, hogy te voltál a kiskedvenc, ergo fogalmad nem lehet arról, milyen amikor örülj, hogy élsz, kb. Könnyű osztani az észt a magas lóról.

39-es, te végül is alátámasztottad a nevetséges elméletemet, miszerint: "ide GYK-ra kizárólag a legszerencsétlenebb emberek gyűltek össze"

41-es, azt is írtam, hogy kedvenc unoka voltam, de egyáltalán nem kaptam megkülönböztető státuszt. Ugyan annyi ételt, pénzt, ajándékot, büntetést és törődést kaptam, mint a többi unoka, mert olyan értékrendekkel bíró emberek voltak a felmenőim, akik érezték, hogy a kivételezés nem opció akkor se, ha van esetleg kedvenc. És nekem is ez a világfelfogásom. Gyerekem ugyan nincs, de van két macskám, és egyiküket jobban szeretem, mint a másikat, mégis teljesen ugyan úgy viszonyulok hozzájuk, mert így látom helyesnek.

Egyébként meg a mai világra nagyon is ráhúzható, hogy sok ember, akik végtérre is saját maguknak köszönhetik a nyomorúságukat, másokat hibáztatnak. Mert kell egy ellenségkép, hogy ezzel ne lássuk a saját bűneinket. Ki legyen ellenségkép? A szülők? Az a tanárok? A főnökök? Az állam? A civilizáció? A gyenge emberek mindig keresik a sorsuk megrontóit, mert az a könnyebb út. Egy afféle menekülés a valóság elől. És ezt az is alá fogja támasztani, hogy a nagy többség sértődöttségében majd nyom rá egy "nem hasznos" értékelést. Mert ez szintén a könnyebb út. Hallgattassuk el mindazokat, akik felelősségre merészelik vonni az egyén életfelfogását. Mert a valóság az, hogy minden fejben dől el. Az egyénen múlik, mit hoz ki a sorsából, minden más csak hiszti és terelés.

Na akkor kezdjük ott, hogy nem is kérdésre válaszoltál. A kérdés kedvenc gyerekre vonatkozott, nem unokára. Ha már te mindenben kötekedsz mindenkivel, akiknek mellesleg “kicsit” komolyabb sérelmeik voltak annál, hogy a nagyi a Pityukának eggyel több sütit adott.

Amúgy meg egyáltalán van testvéred (nem, az unokatesó nem ugyanaz) vagy egyke vagy, akit otthon körbenyaldostak, de osztod az észt azoknak, akiknek nemhogy meg kellett osztozni a szülői figyelmen, de még ráadásul meg is különböztették őket?

Ha meg még gyereked sincs és neked a gyerek ráadásul a macskával egyenlő kategória, akkor pláne kussolj. Már elnézést, de kezdesz minden határon túlmenni ezzel az okádék ítélkezéseddel, áldozathibáztatásoddal ismeretlen emberek felett.

Menjél és szeresd jobban Cirmikét Kormikánál és legyél nagyon büszke magadra, hogy neked milyen szuper életed van, mennyivel királyabb vagy, mint mások.

Amúgy én is szeretem a macskákat.

43-as

"Egyébként meg a mai világra nagyon is ráhúzható, hogy sok ember, akik végtérre is saját maguknak köszönhetik a nyomorúságukat, másokat hibáztatnak." Erre tökéletes példa vagy te, hisz ha itt csak a "legszerencsétlenebb emberek gyűltek össze", szóval neked is lehet valami nyomorod amit itt próbálsz kompenzálni, azért kötsz bele most mindenkibe.

Én úgy tudom, azok bizonygatják, hogy mennyire jó náluk minden, akiknél egyáltalán nincs így. Ahhoz meg kifejezetten gratulálok, hogy a macskáid iránti szeretetet egy szülő-gyerek kapcsolathoz hasonlítottad. Gratulálok!

35#

3# vagyok

Ha az én tesóm válaszolna ide, ő azt mondaná, nincs kedvenc a családunkban. Ezt nekem is megmondta egyszer, hogy hát volt ennem, meg nem a fagyban aludtam, legyek rohadtul hálás, minden más meg lényegtelen.

Csak hát mert ő így gondolja, nem lesz lényegtelen. De én se értenémna problémát, ha én lennék az, akinek csillogósra volt nyalva a popója egész életében.

44-es, nem én állítottam, hogy ide csak a legszerencsétlenebb emberek járnak, hanem felvetettem afféle szatírikus módon, amit egy másik kommentelő meg alátámasztott komoly módon. Egyébként én magamat a kivételek közé soroltam.

45-ös

Vagy az történt, ahogy sokan leírják, hogy a testvérükkel kivételeztek, velük nem. Vagy nem így történt. Egy vitában mindig két fél van, könnyű úgy szidni a másikat hogy az nincs ott, hogy megvédje magát. Lehet, hogy valakik csak a rossz emlékeket jegyezték meg saját magukkal kapcsolatban, és csak a kivételezést a testvérükkel kapcsolatban. Ezek a dolgok is nagyon messzire vezethetnek. Egyébként meg az "áldozathibáztatás" kifejezés is a legtöbb esetben egy hatalmas önmosdatás. Most nem elsősorban a szülő-gyerek kapcsolatra gondolok, hanem például párkapcsolatokra. Itt GYK-n is napi 10 új kérdés érkezik arról, hogy "megcsal, bántalmaz, rossz kapcsolatban vagyok, stb" - és ezek az emberek merészelik magukat áldozatnak beállítani, mikor az égvilágon senki nem kényszerítette őket arra, hogy ilyen emberrel jöjjenek össze, és arra se kényszeríti őket senki, hogy vele maradjanak. Ha meg gyereket csinált tőle, akkor is 50%-ban az ő hibája, hogy ilyen embernek csinált gyereket. Minden párkapcsolat 50-50. Kivéve, ha valakit elrabolnak, bedrogoznak, és megerőszakolják, úgy lesz gyerek. De az esetek 99,99%-a nem ez. Ezzel csak arra akartam kitérni, hogy az esetek elsöprő többségében az áldozat SAJÁT MAGA, ÖNSZÁNTÁBÓL megy bele egy olyan kapcsolatba, ami után a másikat hibáztatja mindenért. Nyilván ez gyerek-szülő kapcsolatnál máshogy van, mert ott a gyerek nem tud lelépni, másik szülőt választani, de ez az emberi tulajdonság, tendencia, tehát, hogy folyton másokra mutogatunk, rendkívül erős, főleg a magyar mentalitásban. Én nem állítom, hogy nem léteznek olyan gyerekek, akikkel kivételeztek, vagy negatívan bántak vele egy másik gyerekhez képest. Biztos előfordulnak ilyen esetek a világtörténelemben. De ezt csak akkor tudhatjuk biztosan, ha ismerjük az összes gyerek, és az összes szülő álláspontját erről. Sőt, ha belelátunk a fejükbe, ki mit miért csinált, és hogy mindez hogyan csapódott le a másik félben. Valószínűleg kiderülne, hogy a legtöbb ember fejében ugyan az a vihar tombol, és mindenki saját magát látja az erkölcs bajnokának, míg a másik felet a gonoszság grófjának...

Egy kettő hozzászólást elég brutál volt olvasni. Nem értem ezt a szülők hogy tudták megtenni. Mi hárman vagyunk testvérek nálunk nem volt kedvencezés. Ha rosszak voltunk kaptuk mind a büntetést. Egyébkent az aki rossz volt az kapott, ha nem mind voltunk benne. Ajándékozasnál sem volt kimagasló. Mikor kirepültünk mindenki kapott ultravalónak pénzt amit a szüleink gyűjtöttek nekünk. Később is volt hogy kisegítettek minket. Nem milliókkal nem voltunk gazdagok, de igyekeztek.

Viszont rokoni körben volt ilyen. Unokatestvéreméknél. Két lány született a fiatalabbnak mindig minden meg volt engedve. Ha toronyórát kért lánccal megkapta. Amit másoki is írtak a növér születesnapjakor neki is lett ajandék adva. Nem is értettük soha. Vissza nem így volt. A növér munka mellett csinálta az iskolát, mert nem támogatták. A fiatal asszem négy vagy öt fősulira is ment, de sosem fejezett be semmit. A nővér elköltözött végül férje gyerekei vannak szóba sem áll velük. A húg időközben férjhez ment, de a férj elvált a gyereket az apai nagyszülők nevelik. A húg (47) otthon él a szülőknél egy 19 éves sráccal. Az utóbbit csak azért írtam le mert a szülők nagyon büszkék ezért rá.