Meséltek “kedvenc gyerek” sztorikat?

Most összeszedek párat, a baráti társaságunk egyik közös vonása, hogy egyikünk sem a kedvenc a saját családjában.

Tesóm elsőszülött, plusz egyszer majdnem meghalt kiskorában, azóta ő a minden. Kamaszkorában kiverte a hisztit, hogy mikor új cipőt kapunk, azt kapja, amelyiket kinézte. Hát az olyan piszok drága volt, hogy én nem kaptam új cipőt, mert rám már nem volt keret. Hiába fájt a lábam abban, amit már kinőttem, azzal orvosolta anyám, hogy a szomszédtól elkérte az ő gyereke egyik régi, szétrúgott tornacipőjét (ez a fehér vászon, oldalt csíkos talpú sz*r), ami jó volt rám, de a vászon része szakadt volt, az egyik talpa meg el volt törve, nem voltam hajlandó felvenni, jártam abban, ami kicsi volt rám. Mire tél lett, és kellett téli cipő, a tesóm kapott egy bakancsot, nekem meg hozott anyám egy ismerős nénitől egy tipikus vénasszony cipőt, pici sarok, hegyes orr, műbőr, a boka körül szőrme... Gondolta, ez jó lesz nekem. Annyira csúszott, hogy egyszer vettem csak fel, de akkor is szétszekáltak vele az iskolában. Utána kaptam egy kínais bakancsot.

Volt, hogy tesóm kitalálta, hogy ő strandra akar menni a barátnőivel, de nem engedték el, féltették. Cserébe hétvégén az egész család elment strandra, alig vártam, aztán bent voltunk kb 15 perce, mikor közölte tesóm, hogy ő nem akar strandon lenni, menjünk haza. Elkezdték győzködni, hogy jó lesz, menjen vízbe, érezze jól magát, de nem akart semmit csinálni, duzzogott, hogy haza akar menni. Addig én se mehettem sehova, álltam mellettük, míg végül apám hazament vele. Anya maradt velem, de tiszta ideg volt, egy órát voltam vízben, mondta, hogy menjünk haza, mert jaj mi lehet szegény tesómmal. Hazamentünk, de nem voltak otthon, mert tesóm kinyígta, hogy menjenek el vásárolgatni meg mozizni. Úgyhogy az én programom elb*szta, neki meg lett egy tök jó napja meg egy csomó új cucca. Később is ugyanez folytatódott, felnőttként esküvőt, nászutat mindent majdnem egészen kifizettek neki, nekem meg nem, mert hát elment minden pénz rá.

A párom testvére koraszülött volt, ott ő ezért a kiskirály. Neki konkrétan hitelt vett fel az anyjuk, hogy új szobát alakítson ki neki (otthon lakik a szülőkkel, pedig 40+), van nagy tv, gamer pc, klíma, teljesen új bútorok... Páromnak meg most volt a szülinapja, kapott egy képeslapot, meg benne egy 500ftos kaparós sorsjegyet. Hozzánk nem tud eljönni az anyja megnézni a gyerekeket, de a testvérét elfurikázza a nőjéhez a Dunántúlra...

A legjobb barátnőmnek van egy nagyobb, meg egy kisebb testvére, ő a középső. A kicsi az isten, amíg gyerekek voltak, a kicsinek külön szoba, ők ketten meg egy emeletes ágyon osztoztak a nappaliban. A kicsi autót kapott a diplomaosztójára, a két nagyéra el sem mentek a szülők, mert valami más dolguk volt.

Egy másik barátunknál az öccse a minden, a nagyapjuk nemrég halt meg, végrendeletet írt, hogy a háza az unokáé, így, névvel kiemelve, a másik unoka semmit sem kapott, pedig nem voltak rosszban. A szülői ház második szintje ki van alakítva úgy, h ha az öccse hazamegy, ne legyen gondja semmire, van külön fürdő meg teljesen berendezve neki szoba, nappali. Mikor a barátunk ment haza egy hétvégére, nem alhatott fent, csak a konyhában egy kinyithatós ágyon, mert a fenti rész nem erre van... De neki volt talán a legdurvább sztorija, elmentek nyaralni a barátnőjével, majd mikor hazajöttek, azt mondta neki az apja, hogy nem szép, hogy nem vitték el az öccsét is, tudják jól, hogy szeret utazgatni. Ha kicsit összefogtak volna a barátnőjével, és nem csak magukra gondolnak, akkor ő is mehetett volna velük...

A legkisebb gyerek a kedvenc. Most egyetlen példát írok, hasonló eset történt mindhármunkkal (hárman vagyunk testvérek). Nagyváros melletti kisvárosban nőttünk fel, napközben még hétvégén is 20 percenként járt a busz, de 22 és 4 óra között nem volt. Először a nővéremmel történt meg, 18 éves volt, benn maradt éjszakára városban, mert lekéste az utolsó buszt. Felhívta apámat, apám azt mondta, hogy ő éjszaka nem autózik, vagy hazasétál, vagy megvárja az első buszt. A nővérem 3 órát sétált hazáig éjszaka. Velem is 18 éves koromban történt ilyen, akkoriban vett apám az örökségéből a városban egy lakást nekem azt mondta, hogy menjek be, de mivel már ott sem volt busz ezért én is 2 órát gyalogoltam éjszaka, hogy bejussak.

Aztán jött öcsém. 18 éves korában bennmaradt a városban, ugyanúgy megvolt a lakás, de nem bent be, hanem felhívta apámat. Apám már aludt, meglátta hogy az öcsém hívja, felkapta a telefont, majd hirtelen azt sem tudta hogy hol van a park, ahol öcsém várja annyira félálomban volt, de majdnem pizsamában elindult, hogy hazahozza kocsival az öcsémet úgy rohant. Neki bezzeg nem mondta, hogy menjen be a lakásba, vagy gyalogoljon haza.

Mindhármunknak ugyanúgy júliusban történt az eset a nővérem 2 évvel idősebb az öcsém 2 évvel fiatalabb nálam.

Arról meg ne beszéljünk, hogy anyám összes jelszava az öcsém neve, mert más nem tud megjegyezni...

Húgomat minden vasárnap elvitték autóval a koleszba, nekem buszoznom kellett. Neki időpontot kértek minden vizsgálatra, autóval elvitték, megvárták, hazavitték, én ezeket 12 évesen már magamnak és buszoztam. Nekem végig kellett mindig takarítanom a házat, kint meg nyírni a füvet, őt max arra kérték, hogy pakolja ki a mosogatógépet, de ha "elfelejtette", az sem volt baj.

Ja, ő kétszer elmehetett az USÁ-ba nyaralni, meg elvitték belföldön is minden évben, én nem mehettem sehova, rám nem volt pénz. :)

Nővérem volt mindig is a kedvenc gyerek, pedig csupán 6 perccel idősebb nálam mert ikrek vagyunk.

Elkezdtünk együtt karatézni 8 éves korunkban, szüleink rajongtak érte, ő 2 év után megunta és abbahagyta, én nem. Innentől már azt hallgattam hogy miért nem hagyom abba. Ő elkezdett táncolni, onnantól csak a tánc.

Őt vitték kocsival edzésre, nekem gyalog kellett mennem mert hát aki küzdősportol az bírjon ki egy kis sétát....

Azóta abbahagyta a táncot., én nem a karatét, de még most sem támogatja egyik szülő sem, pedig 23 évesek vagyunk már