Meséltek “kedvenc gyerek” sztorikat?

Mi is hármunk vagyunk, a bátyám az elsőszülött és egyetlen fiú, anyámnak minsig ő volt a kedvence (ezt nem én allitom csak, a családban is szó volt róla többször, hogy látszik, melyik a kedvenc gyereke).

Ez ilyenben nem feltétlenül nyilvánult meg, hogy több dolgot kapott, hanem a bánásmódban. Bármit megtehetett, sosem volt baj. Agresszív, durva gyerek volt, de anyám mindig elnézte neki, védte. Tőlünk elvárás volt, hogy jó gyerekek és tanulók legyünk, a bátyám nyugodtan hozhatott rossz jegyeket, lehetett balhés, lopásügye is volt középsulis korában, anyám azt is elnézte. Mindent az ő pici fiának, ismerősöknek is mindig róla áradozott, vele soha nem veszekedett.

Én a kapcsolatot nem is tartom már egyikükkel sem, anyámnak is megfelel ez, nem is érdkeelte, nem keresett soha.

Én voltam az idősebb és bármit csinált a kisebb állandóan engem bsztak le.

Velem szemben elvárások halmaza, a gyereknevelés terén is - mert persze szünetekben én voltam otthon vele -, ő azt csinált szinte, amit akart.

Ő volt az aranyos, a kedves, a cuki, az okos fiú (nem), én meg "a lány", akinek úgyis csak annyi majd a dolga, hogy szül egy gyereket, szóval jó, ha megtanulja, milyen a nevelésük.

Neki semmit nem kellett csinálni, nekem kiszolgálni őt az alap volt, és sorolhatnám.

Jó testvéri viszony - tízéve nem láttam, az sem érdekel, hogyha elpatkol - ugyanígy a szüleim iránt sem érzek semmi szeretetet, csak megvetést, amiért lusta, tudatlan bunkóként gyereket vállaltak. Persze az öcsémet azért, mert "kell a fiú".

Ketten vagyunk, lányok, én vagyok az idősebb 5 évvel. Az természetes volt, hogy a húgom nappalira jár egyetemre (szerintem is teljesen oké), nem mellesleg elcseszte, otthagyta, és beiratkozott egy sokkal gyengébb főiskolára. Ahol kezdhetett volna 3. félévvel, mert az első kettőt megcsinálta az egyetememen, és el is fogadták volna. De nem, ő az elejétől akarta kezdeni. Szintén nappalin (oké, végül megcsinálta). Én rendes napi 8 órás munkahely mellett jártam főiskolára, otthon laktam, rezsibe és kajába beszálltam, valamint mindent magamnak vettem, ami szükséges volt. Ezzel együtt többször a pofámba vágta anyám, hogy én a "család kárára" tanulok.

Diploma után megismertem a férjemet, aztán hátraarcot csináltam, össze is költöztünk, azóta is együtt vagyunk (pontosan 28 éve).

Persze a sors hosszú távon (talán) igazságos, én lakom 150 kilométerre, testvérem pedig külföldön, 3000 kilométerre. Már csak anyánk él, de tesóm így is többet jár hozzá, mint én, a távolság ellenére is. Tesómmal pedig a kapcsolatom olyan semmilyen. Illetve igyekszem egy viszonylag elfogadható kapcsolatot fenntartani vele (amikor jön Magyarországra, azért összefutunk), de csak azért, nehogy anyámmal még mókoljanak valamit anyám lakásra körül, és ő vigyen a végén mindent (így jobban rajtuk tudom tartani a szememet). Különben egyik sem hiányozna az életemből.

Ja, és ezért lett egyszem gyerek a lányom.

Borzasztóan felháborító és dühítő ezeket olvasni. :(

Én 2 ilyet ismerek:

Az egyik az unokatestvéremék. Ott a kislány a favorit, a bátyja 4 évvel idősebb. Akármit csinált a kislány, mindig mindenért a fiút bxták le, vonták felelősségre. Amikor ő kapott valamit, a húgával kötelező volt megosztania, de a hugica persze semmin sem osztoszkodott, nem is kellett neki, mert hát "az az övé". Tini korukban a srác xart az egészre, nem vette komolyan a szülőket, utálta a húgát, bunkó lett velük. Menni akartak egyszer nyaralni, ő megmondta, hogy ő biztos nem megy velük sehova. Amikor az anyja kérdőre vonta, hogy ezt mégis hogy meg milyen hálátlan, kerek-perec közölte velük, hogy menjenek csak a hugával, úgyis csak ő a fontos meg ő a kiskedvenc, őt szeretik, míg a srác van lecseszve mindenért. Azt is megmondta, hogy utálja a hugát meg a szülőket se szereti már, mert ő úgyis csak kolonc, míg a hugica a sérthetetlen, aki miatt állandóan őt büntetik.

Öröm az ürömben, hogy ez kb egy nagy pofon volt a szülőknek. Most a húg 20 éves, a srác 24, a fiú már nem él otthon, de a viszony valamelyest normalizálódott, mert a szülők észbe kaptak.

A másik anyám egyik barátnője. Ott is a húg a kedvenc. Amikor ő (anyum barátnője) házasodott, kapott a szülőktől nászajándékként egy ronda, használt pulóvert. Ennyi. Amikor a húg házasodott, neki vettek egy lakást, mondván "ne sínylődjön albérletbe", mindezt úgy, hogy a nővére albérletben él. Az ő diplomaosztójára (mesterképzés) el sem mentek, mert jobb dolguk is van, meg manapság a "diplomával kitörölheted a segged" (egyik szülőnek sincs). A húg elvégzett egy gagyi, fodrász-kozmetikus képzést, azt is silány jegyekkel, arra már elmentek, mert "ez is teljesítmény".

Anyum barátnője egyszer mondta anyumnak, hogy ha majd segítségre lesz szükségük, akkor elhajtja őket a hugához, mert ha őt ennyire jobban szeretik és megbecsülik, akkor menjenek csak hozzá. Igaza van.

A mi családunkban kettő, és én vagyok az aki szerintük mindent megold maga és akivel szigorúbbnak kellett lenniük.

Miben nyilvánult meg?

Gyerekként: Ha én 3-ast vagy rosszabb jegyet vittem haza, szobafogság vagy egyéb bünti járt, ha a tesóim, akkor legyintettek. Ha a tesóim rosszatt tettek és én is ott voltam, én lettem lecseszve, hogy miért nem figyelek rájuk. Engem volt, hogy aláztak a család előtt, őket nem.

Felnőttként: A tesóim még mindig támogatják mind lakhatásilag, mind pénzileg. Engem nem, akkor se ha kérem. Tesóim nem végezték el az egyetemet, a felénél úgy döntöttek, hogy ők nem csinálják tovább. Velem anno közölték a szüleim hogy semmire sem fogom vinni.

És még nagyon sok apró dolog ami az évek alatt feltűnt. Emlékszem őket érzelmileg mennyit támogatta anyám, de arra nem, hogy mikor kaptam tőle utoljára ölelést.

Én vagyok a legidősebb a családban.

Nálunk csak annyiban merült ki a kivételezesés,hogy a bátyámat jobban védték jobban figyeltek rá mint rám.

Mondjuk azért mert nem tudta magát megvédeni nekem kellet mennem és megvédeni amikor a többiek szekálták.

A hugommal nem volt semmi ugyanúgy figyelt rá mint rám,persze őt is kellet védenem.(De ez nem furcsa hisz a húgom.)

Távolabbi rokonságban van egy ilyen.

2 gyerek, szintén a hugica a kedvenc, a bátyja 5 évvel idősebb.

Hugicának mindig minden el volt nézve és meg volt engedve, és ha hülyeséget csinált, akkor is a fiút cseszték le. Gyerekkorukban ha a fiúnak volt szülinapja, akkor a húgnak is kellett valami ajándék, mert nem bírta elviselni, hogy 1 nap ne ő legyen körbenyalva. A torta is olyan ízű volt, amit a húg akart, mert hát "ne legyél önző, ő is akar enni belőle". Mondanom sem kell, a húg szülinapján természetesen minden róla szólt, a fiú fogja be, mert "ez nem az ő szülinapja". Ha felhozta, hogy akkor neki miért kell figyelembe vennie az ő saját születésnapján azt, hogy a húga mit akar, akkor meg el lett annyival intézve, hogy "te vagy a nagyobb, a nagyobbnak kell engedni". A húga bármit csinált, nem szóltak érte. Elvette titokban a fiú telefonját, más cuccait, akkor is a fiú volt lecseszve, hogy mit problémázik ezen. De persze egyből kiabálás és büntetés, ha ő vett el valamit a húga dolgai közül. A lány elkényeztetett, követelőző, bunkó volt mindig vele.

Később ugyanez volt: a hugicának minden finanszírozva volt, 2 egyetemet is elkezdett, de mindkettőt pár szemeszter után otthagyta. A fiúnak semmi, ő is egyetemre ment, de amikor a szülők azt mondták, hogy az ösztöndíját szépen adja le otthon, amikor a húgától semmi ilyesmit nem követeltek, akkor nála betelt a pohár, átment levelezőre és elköltözött.

Eredmény 10 év után (most lesz 35 éves): gyűlöli a húgát, nem is akarja látni többet, nem is érdekli, hogy él-e még, ugyanúgy a szüleiről sem akar hallani. Nevet és tel.számot változtatott. Ma a párjával él már 6 éve, össze is vannak házasodva, normális életük van.

A húgról csak annyit tudunk, hogy elvégzett valami OKJ-s hülyeséget, és egy trafikban eladó, 30 évesen még mindig otthon lakik és minden finanszírozva van neki, mert hát "amúgy sem keres jól, akkor legyen már szegénykének könnyebb". Apum távolabbi rokonai, egyszer ő megkérdezte tőlük, hogy mi van a nagyobbik gyerekkel, mire egyszerűen vállat vonva közölték, hogy már rég elköltözött, nem tudják mi van vele, meg nem értik, mi baja volt, hogy gyorsan elköltözött és minden kapcsolatot megszakított, de hát ez van, ő dolga.

Egyébként azok a szülők, akik ilyen szinten kivételeznek az egyik gyerekkel, azok fognak később a legjobban pofára esni, mert ha nekik segítség kell, vagy már öregek lesznek, a kiskedvenc fogja őket rögtön otthonba dugni, vagy rájuk csapni az ajtót.

A fiú nekünk mondta egyszer, hogy rá biztos nem számíthatnak akkor, ha már öregek lesznek, maradjanak csak a húga seggében.