Jogosan érzem azt, hogy a szüleim a tesóimat fontosabbnak tartják?

Hat nemtudom. 28 éves vagyok, nő, nincsen még lakásom, gyűjtök. Én inkább a szüleimnek segítenék, minthogy még mindig tőlük kérjek pénzt. Felnőtt emberek vagyunk.

Amúgymeg nem tudjuk a háttérsztorit. Senki sem szent, lehet csináltál olyat, ami miatt téged nem segítenének.

Szerintem mielőtt nagy következetésekre jutsz, képzeld el, hogy van három gyereked, az egyik kirepült, révbe ért, önálló lesz, van egy férfi, akire támaszkodhat, komoly a kapcsolat, ráadásul egyke gyerek, támogatják a szülei, továbbá van még kettő fiad, akik még közösen laknak Veled, akiknek a jövője bizonytalan, és meg kell oldani. Ilyen esetben egyenlően adakoznál, vagy azt néznéd, hogy mindhárom gyerek élete elinduljon valamiképpen? Lehet, hogy a fejükben Te idősebb vagy és talpraesett, talán szorgalmasabb is, aki eddig is megoldotta, akiért nem kell aggódni, míg az öcséid a kevésbé önállóak, nehezen válnak le, támogatásra szorulók... néha nagyon nehéz egyformán adni minden gyereknek...főleg, hogy lány vagy, és a lányok sokszor tényleg sokkal korábban érnek, és jobban lehet bízni bennük, talán nem érezték, hogy amikor kérted, TÉNYLEG NAGY szükségetek lenne rá... biztos vagyok benne, hogy szeretnek, és büszkék Rád, hogy önálló vagy, és sikerül megoldanod a problémákat.

Beszélgess ezekről a dolgokról higgadtan. Biztos nehéz belátniuk, hogy hibáztak. Ráadásul ha régimódiak, akkor az a tévhit is lehet a baj forrása, hogy a férfinak kell az egzisztenciát megteremteni... azt gondolják, téged majd legfeljebb eltart a férfi, akivel vagy, a fiaiknak viszont el kell majd valakit tartaniuk saját magukon kívül... az azért bonyolultabb... beszélgessetek! A legnagyobb boldogság lesz nekik, ha unokáik lesznek, és mivel az öcséid gyerekeit "idegen nők" fogják a világra hozni, a Te gyerekeid lesznek azok, akik mindig is egy kicsit közelebb állnak hozzájuk tudat alatt... Fel a fejjel, beszélj velük.

Háromgyerekes anyuka vagyok, néha már akkor nehéz egyenlően adni, mikor kiskamaszok, eltérő igényekkel. Pl. az egyik szemüveges, egy százas elrepül a szemüvegre, de arról ő nem tehet, hogy a másik kettő nem lett szemüveges, ha azt a pénzt nem számolom bele, a maradékot osztom három felé, akkor ő többet kapott? Vagy ha az egyiknek van lehetősége az osztállyal külföldre menni, erőn felül kifizetem neki, mert talán soha nem tér vissza a lehetőség. De háromszor ki se tudnám fizetni, sose fogom tudni a másik kettőnek azt odaadni pluszban. Akkor hol van egyensúlyban, hogy az egyik szemüveget kap, amit utál, de muszáj, a másik meg külföldi utat? Az egyiknek elromlik a laptopja, kell a suliba. A másiknak nem. Szerzek használtan, soron kívül. Csak neki. Tényleg mindent pénzben kell mérni? Vagy ha mindegyiknek a lehetőségeidhez és az igényeikhez képest próbálsz megadni mindent, amit éppen kell. Aztán az ember néha rosszul méri fel, hogy kinek mire mekkora szüksége van... A szülő is tévedhet, és az is lehet, hogy Te is kifelejtesz dolgokat, amiket régebben csak Te kaptál, mert nagyobb voltál, vagy mert lány vagy, ki tudja? Tényleg soha nem próbáltak meg egyformán adni, vagy csak ez a pár alkalom sikerült félre?