Hány éves korig “normális” ha egy gyerek a szüleivel mozdul ki?
Adott egy 22éves fiú-van barátnője- aki a szüleinél lakik. Főleg az apja, állandóan mondja neki, hogy menjenek moziba, fürdőbe, étterembe stb családi programozni. Ha nem-et mond, számon kéri rajta hogy miért nem, és kínos szitu lesz, ezzel lelkiismeret furdalást váltva ki a fiúból, hogy nem foglalkozik apucival, aki emiatt szomorú…
Az említett fiú (a párom)- úgy érzem nem áll ki a kapcsolatunk mellett, azzal hogy nem képes azt mondani neki hogy ketten szeretnénk lenni/programozni/stb. Kevés időt töltünk mi is együtt, így hogy dolgozunk.
Én a saját családommal se programozok, évek óta, nincs is rá szükségem. Nem piszkálnak miatta.
Előfordul az is, hogy megbeszéljük a párommal előre hogy ketten megyünk moziba, erre a szülei rámenősen mondják hogy ők is jönnek és egyszerűen levakarhatatlanok. Nehéz tartani a számat, hogy ne akadjak ki és mondjam meg nekik hogy igenis ketten megyünk, nem vagyunk 10éves kisgyerekek…
Nekem ez rendkívül szürreális, hogy egy 22éves fiún miért lógnak ennyire a szülei? Miért nem képes a barátom kiállni “mellettem”? Teljesen manipulálják a szülei és nem lát át rajtuk, pedig őt is frusztrálja a dolog, de inkább elviseli, minthogy őszintén megbeszélje velük. Nekem mondja hogy őt is zavarja, de tenni valahogy nem akar semmit…
Esetleg valakinek volt hasonló tapasztalta?
Akárhány éves korban. A család az család. Akkor is, ha felnő a gyerek. Csak a magyarokba rögzült bele, hogy ha felnősz, rúgj bele egy jót a szüleidbe, és ne is mutatkozz velük.
Aztán ha bajba kerülsz, vajon ki segít? És ki hagy rád örökséget? Azok, akik itt kommentelnek arról, hogy ne tartsd a kapcsolatot a szüleiddel?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!