Másnál is ekkora cirkusszal ment otthon a tanulás a szülővel?

Engem úgy olvastattak hangosan, hogy dadogtam úgy kb egész iskoláskoromban. (Magával az olvasással nem volt baj, csak a beszéddel.)

Még egyetemen is féltem attól, hogy a tanár ne pont engem válasszon ki felolvasni a vetítőn levő szöveget...

Sajnálom, hogy neked ez így alakult.

Nekem édesanyám volt iszonyú türelmetlen, ha tanulásról volt szó:(. A nagypapám viszont mindig borzasztó türelmesen és kedvesen magyarázta el az anyagot.

2

Gúnyolgatás maga nem, csak ilyen "nyugodj meg és olvass lassan" vagy "ne dadogj" típusúak igen.

Nem tudom mennyire vagy képben a témában, de amúgy egy dadogó gyerekben nem szabad tudatosítani, hogy dadog (anyám meg a fejemre is vágott, ha úgy volt...), és stresszhelyzetbe sem szabad kényszeríteni az olvasással. Nem fog gyakorlással jobban menni, maximum csak félni fog tőle.

Magáról a tanulásról konkrét emlékeim nincsenek is, mert ez elnyomta azt. De valamikor késői tinikorban szóba került apám részéről, hogy lehet hogy anyám iskolával kapcsolatos kiakadásai váltották ki a dadogást. Tanulás közbeni ordítozásra nem, de jegy miattira emlékszek már, pedig amúgy összességében jó tanuló voltam.

És bár nem konkrétan iskolai tanulás, de logopédusos házinál már volt is cirkusz. Ott leginkább légzésgyakorlatok voltak, szóval nem volt, amit nem érteni, csak egyszerűen már negyedikesen sem láttam az értelmét. Nyugodtabb környezet kellett volna, nem az, hogy még mondókakkal és fiszem-f.szom ki-be légzésekkel terhelnek, mikor annyi minden mást csináltam volna. Már csak az, hogy heti szinten busszal vagy alkalmival bevarázsoltak a városba a logopédushoz/pszichológushoz egy stresszfaktor volt...

Nekem kicsi koromban csak a román ment szarul(romániában élek), azt soha nem akartam megtanulni, valahogy volt bennem egy román gyűlölet, már oviban is.

Anyámmal éjjel 10ig is fennültem hogy mondjuk a szavakat, és ugye már bogtem mellette, de azért se tudtam visszamondani. Másnap reggel az egészet tudtam de kínszenvedés volt az aznap délután is az újabb szavakkal.

Apám volt ideges, ő kérek perec megmondta hogy hülye vagyok és nem hajlandó velem foglalkozni. Mai napig is hülyének néz, hiába járok már egyetemre...

Én mindig zenbuddhában kezdem, eskü. De amikor a lányom a harmadik féle, szemléltető ábrával is ellátott módszerrel sem fogja fel, hogy a kocka térfogata miért aszoraszora, akkor az embernek összeomlik a világba vetett hite, elpattannak az idegpályái, és belül a fejében vészjósló zümmögésbe kezdenek a medvepatkánycsordák. És igen, ilyenkor csúszik ki a nemhiszemelbazmeghogyilyenhülyevagyaranyom!!!!!

Ezt felismerve felvételi előtt átpasszoltuk a szőkenőt egy matektanárnak. A családi béke megérte a kifizetett összegeket.

Nálunk nem volt ilyen. Nálunk az volt, hogy ha segítséget kértem, akkor menjek a szobámba tanuljam meg azt majd jöjjek felmondani. Ez akkor is, ha nem értettem. Akkor találjam ki magamtól.

Egyszer kértem angolból segítséget apukámtól, aki folyékonyan beszélt, de semmi köszönet nem volt benne, mert ha elsőre nem értettem meg, akkor leüvöltötte a fejemet. Szóval az egyszer történt meg.