Az átlagon aluli anyagi/jövedelmi helyzetű szülők miért akadnak ki / csodálkoznak azon, ha a gyerekük/gyerekeik nem szeretik, nem tisztelik őket?

Figyu kérdező, ha gondolod, cserélj barátnőmmel. rózsadomb, medencés, szaunás edzőtermes lakás. Anyuka saját kis vállalkozását vezeti, sosincs ideje, gyerek szülinapjára is a titkára figyelmezteti, olyankor nagyobb összeget utal neki.

Anyagilag megkap mindent. Magániskola, táborok, 15 éves korától oda utazhat és azzal akivel és ahova akar. Sofőr viszi iskolába, meg ahova menni akar. Több százezer a havi zsebpénze.

Cserébe az anyja kb semennyire nem foglalkozik vele, az apja veri és szexuálisan molesztálja. Ha 4esnél rosszabb jegyet visz haza, akkor le van üvöltve a feje hogy micsoda szégyen és kár volt megszületnie.

Ugye milyen jó lenne neked ebben a családban? Hiszen pénzed az lenne mindenre. Az meg hogy néha fáj ha apu berakja..a pénzért ki lehet bírni igaz?

Szegénynek senki sem hisz, megkapja hogy csak hisztizik, jó dolgában nem tud mit kezdeni magával. Gyógyszert szed, két öngyilkossági kísérlete volt, és azt várja hogy elég idős lehessen ahhoz hogy elmeneküljön.

A gazdagok mind gonoszak, és nem képesek szeretni, a csórók meg a bőrszínt is lenyalják rólad, úgy szeretnek.

Mindig ez lesz a végszó.

34es ez nem igaz, vannak szerető jómódú szülők és elhanyagoló szegények is, de a többség nem ilyen.

Ismerek több gazdag párt, kicsi gyerekkel, utazgatnak mindenhova, Instagramm Facebook tele mosolygós családi képekkel, a kép elkészülte után pedig már nyomják is a gyereket a szitter kezébe ők meg lelépek várostnézni és strandolni

Akik itt papolnak a szeretetről, mint egyetlen fontos tényező a gyereknevelésben, az elolvasta a kiegészítést is? Vagy csak a fő kérdést és most itt fröcsögtök?

Honnan tudnátok már, mi maradt ki az életetekből, ha sosem kaptátok meg, mert nem tellett rá?!

Itt volt az egyik kérdező, aki okoskodott, hogy akkor legyen saját ház meg ilyenek. Basszus, persze, hogy legyen! De legalábbis egy olyan stabil hely, ami nem lesz kirántva a feje felől a családnak. Rengeteg olyan szülőt ismerek, akik albiról albira vándorolnak a 2-3 gyerekkel, mert nagyon kellett a gyerek, de fix hely soha nincs, évente-kétévente máshova kell menniük, mert bizony a tulajdonosok nem akarják megtartani őket/eladják a lakást/a lakóközösség panaszkodik, akkor is ha semmi baj sincs a gyerekekkel/agyonra felemelik a bérleti díjat. Szerintetek ezt kell a gyerekeknek? Hogy örökösen vándorolnak, mint a cigányok, nincs egy stabil otthonuk, legtöbbször még saját kis szoba sincs, mert ennyi embernek nem lehet biztosítani, úgyhogy összenyomorgatva kell élniük? Ez lenne a szeretet netovábbja?

Mert ha szerintetek ez a legjobb gyereknevelés, akkor örülök, hogy az én szüleim ezek szerint utáltak minket…

4+

Engem középiskolába a 2000-es évek elején lenéztek mert csak egy szakadt Skoda 105-ünk volt. Majd mikor valamelyik osztálytársam kiderítette, hogy hol lakok, ez a helyzet fokozódott. Ami odáig fajult, hogy a tanárok állították le az osztálytásaimat. Ami érdekes, hogy a faluban emiatt nem voltam kiközösítve soha, de középiskolában igen. Nem jártam szakadt ruhákba csak kopottak voltak, és a higiéniával sem voltak problémáim. A 15 éves osztálytalálkozón dagadt az egóm, mert akik annak idején lenéztek, azoknál mindnél sokkal többet kerestem.

Alig várom a következőt :)), mert azóta hatalmasat ugrottam, és nagyon szép eredményei lettek a szorgosságomnak :) Az orruk alá akarom dörgölni. A múltkorit is nehezen viselték, pedig nem is arcoskodam.

Hadd meséljem el az én történetem! Szüleim egyke gyermeke vagyok, mert tisztában voltak azzal, hogy a körülményeikbe csak egy gyerek felnevelése fér bele. Ők, ezért a 90-es években családon belül és ismerősöktől is csak kapták a sz*rt, hogy a gyerekek száma nincs összefüggésbe az anyagi háttérrel. Éltük boldogan a középosztálybeli életünket, amíg az apám könyvelője nem csinált egy olyan hibát, ami miatt megbüntette őt az APEH másfél millió forintra. Akkor a könyvelőknek nem kellett még ezért felelősséget vállalni és emiatt apámnak kellett kifizetni az egészet 8 napon belül. Emiatt elúszott a szüleim összes megtakarítása és még a nagybátyámtól is kölcsön kellett kérniük. Innentől kezdve csak arra költhettünk, ami a létszükséglethez kellett. Mire kezdtek volna kicsit helyrejönni, 2008-ban berobbant a gazdasági világválság és apumnak vállalkozóként drasztikusan megcsappant a bevétele.

Sokszor volt olyan, hogy irigykedtem osztálytársaimra, akiknek több volt, mint nekem. Gyerekként nehéz volt megérteni, hogy nekünk miért van néha kevesebb, mint másoknak és nekem miért nem lehetnek menő cuccaim.

Azóta felnőttem! Szüleim azóta stabil anyagi körülmények között élnek és a gyerekkorom engem is arra motivált, hogy minél többet tanuljak, hogy minél több lábon tudjak állni.

Hogy haragszom-e a szüleimre, amiért két alkalommal is kvázi a létminimum alá kerültünk? Nem! Szeretem őket? Igen, mivel mindig támogattak abban, amit szerettem volna elérni.

Szerintem várd meg, hogy felnőjj és te is átértékeled a helyzetet.