Mit gondolsz neked milyen gyermekkorod volt? És ez hogy hat a mostani életedre?

Mindig átlagosnak tartottam (elvégre gyerekként honnan tudtam volna, hogy mások élete milyen), de az utóbbi időben egyre inkább azt gondolom, hogy jó volt. Felnőttként nagyon jó kapcsolatom van anyukámmal, bármiben megbízhatok benne, tudom, hogy megmondja azt is ha hülyeséget csinálok, de általánosságban mindenben támogat. Alapvetően a testvéreimmel is közel állunk (főleg ahogy növünk felfelé és esik le a tojáshéj a fenekünkről), vannak közös programjaink, vicceink. A szüleim elváltak, apukám nem élt velünk, de ennek ellenére - és hogy jelentősen kevesebb időt vett ki a nevelésemből, az életemből mint anyukám, amit teljes mértékben felfogok - az utóbbi időben vele is elkezdtünk lassan közeledni egymáshoz.

Ezeket csak azért írtam le, mert számomra ez a mérőszám; jó gyerekkorom volt, mert az emberek akik részt vettek benne a mai napig az életem fontos, szeretett részei.

Nem kellemes. Ha apám nem volt otthon, akkor egész jó. De sajnos az én ízlésemnek túl sokat volt otthon...

Milyen lettem felnőttnek? Egy önbizalom hiányos, fekete humorral megáldott cinikus nő. Társaságban moderálom magam és előveszem a vidámabbik énem, így nem sokan tudják rólam, hogy pl remekül szórakoztam a videón, amin a karate edző kirúgta a gyerek lábát. (Nem, nincs gyerekem)

Anyám toxic, OCD-s, passzív-agresszív hülyepi.Vagy minden apróságért kiabált, vagy amikor megsértődött, akkor napokig csenddel vert.

Apám megalkuvó, ő sohasem szólt rá, nem védett meg tőle, ellenben nem értette, miért nem megyek ki szívesen a szobámból vagy miért nem beszélek anyámmal.

Miért kellene? Úgysem volt jó soha semmi, amit csináltam.

Tízéve nem élek otthon, azóta csak hallomásból tudom, mi van velük.

Az életemre hogyan hatott ki: önbizalomhiányos, félénk, bátortalan vagyok, nem merek újdolgokba kezdeni, mindent túlizgulok, túlgondolok, nem merek nyitni mások felé...

Pedig jártam pszichológushoz is, az segített valamennyit, de a gyerekkori traumákat nem lehet 100% kidobni.

Ez van. A vőlegényem ismer, tudja, honnan jöttem. Vele más vagyok: nyitott, sokat beszélő, nevetős, vele bármikor vitatkozok mert nem fog szó szerint üvölteni velem, mint anyám régem.