A szüleitek hogy reagálnának erre?
17
Jézus Mária! Ez nem normális, ne haragudj. Kíváncsi lennék, a pszichológiai hátterére! Mi a baj? 🥺
26. itt egy cikk csak neked mert szerintem el vagy tévedve.
A szüleim már nem élnek, és korosztályban már jóval odébb vagyok az "épp csak nagykorú"-nál. De! Amikor 18 éves voltam, az első barátnőm 22 volt, azaz 4 évvel idősebb. A szüleim nem a korkülönbség, sokkal inkább a viselkedése miatt bírálták őt, de vele sosem éreztették. Tudták, hogy tudom, mi a véleményük, én is tudtam, hogy tudják, hog ytudom és ennyi. Nyilván egy lényegesen nagyobb korkülönbség szemet szúrhat, de nálunk a családban az volt a fő elv és "jelszó", hogy semmi sem tart örökké, ergo teljesen értelmetlen és felesleges azon agyalni, hogy mi lesz 10-20-30 év múlva, mert a fiatalok párkapcsolata nagyon időleges, nem tart örökké, nem kell arra gondolni, mi lesz hosszútávon, mert ha mégis hosszú ideig együtt maradnak, szeretik egymást, akkor semmi baj. Ha mégis kiderül 1-2-3 év múlva, hogy nem valók egymáshoz, akkor meg úgyis szét fognak menni.
Amikor valamit olyan vehemensen és egyértelműen zsigerből tiltanak, az a legrosszabb. A fiatal már csakazértis azt fogja csinálni, mert a tiltott gyümölcs a legédesebb. Tehát ez a letépné a tökeit és egyéb birtokló jellegű indulat és kontrollmániás helikopterszülőség egyszerűen KONTRAPRODUKTÍV. Ha a szülő engedi a gyerekét tapasztalni, nem kérdőjelezi meg lépten nyomon a döntéseit, azzal sokkal többet ér el a gyereke személyiségfejlődésében, mintha mindent kontrollálni akarna.
Persze nyilván első blikkre groteszknek tűnhet 20-30 vagy annál nagyobb évnyi korkülönbség, de ha igazán szereti egymást két ember, akkor nincs ezzel sem baj. Max nem felel meg az átlagnak, a fősodor véleményének.
A baj akkor kezdődik, ha valaki nem érzi jól magát egy párkapcsolatban. De ez meg teljesen korosztályfüggetlen. Egykorú emberek kapcsolata is lehet diszfunkcionális.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!