Mi a legjobb megoldás egy anya-lánya konfliktus feloldására? (többi lent)

Sziasztok!

Az anyukám (50/N) és köztem (30/N) lévő kapcsolat az elmúlt kb. 5 év alatt folyamatosan romlott (az utolsó pár év alatt drasztikusan), mostanra már elhidegültünk egymástól.

A történetem, az én szemszögemből:

Egy olyan családban nőttem fel, ahol azt nevelték belém, hogy a család mindig az első, mert ők mindig ott lesznek, ha szükség van rájuk, a barátok sosem maradnak. Anyukám szereti, ha kontroll alatt tud tartani mindent, túlaggódó és túlérzékeny, de ez mellett gondoskodó is. Apukám korrekt, maximalista, erős akaratú, és sokszor nem úgy cselekszik, ahogy ő szeretne, hanem úgy, hogy anyukámnak jó legyen.

Jól tanultam, jól sportoltam, az a kislány voltam, akit mindig példának hoztak fel. Néha persze rosszalkodtam, főleg tinédzser éveimben, vagy rossz jegyet kaptam, de azt a szüleim nem hangoztatták senkinek sem. Osztálytársaimmal/”barátaimmal” csak nagyon ritkán engedtek el. Mindig le kellett jelentkeznem, kivel mikor hova megyek. (Ez persze nem volt baj egy ideig.)

Az egyetemi éveim alatt mintha kinyílt volna a világ, új embereket ismertem meg, tanultam, buliztam, szó szerint éltem az életem. Minden egyes nap le kellett jelentkeznem, este 17:00-kor, a mai napig emlékszem erre. Ha nem tettem meg, mert elfelejtettem és csak másnap reggel hívtam fel anyát, egyből bűntudatot keltett bennem: „Én egész este aggódtam érted, nem is tudtam aludni, mert azt hittem történt veled valami!!” és ehhez hasonlók.

Amikor hazalátogattam, sokat meséltem nekik az egyetemről, a bulikról vagy arról, hogy ellógtam egy órát stb. Anyukám részéről ez elfogadhatatlan volt, mert így hogy ezt tudja, ő most folyamatosan aggódhat miattam, meg így mi lesz a tanulmányaimmal stb. Ha messengeren beszéltem bárkivel, egyből odaállt fölém: „Kinek írsz? Mit beszéltek? És ő ki? Szaktársad vagy honnan ismered?” Mindent kritizált (pl: most miért így fogtad össze a hajad?), a döntéseimet nem tartotta tiszteletben, emellett mindent úgy magyarázott el, mintha 5 éves lennék, bármilyen témát hoztam fel, mindennek a negatív oldalát látta és arról kaptam egy 20 perces előadást. Mindig mindenről lebeszélt. De ez így ment még az egyetem után is. Nem lakom már velük, és lett egy jól fizető állásom is.

Anya oltásellenes (szíve joga), én beadattam, így döntöttem. Miután ezt közöltem vele, több mint 1 hónapig nem beszélt velem, mert szerinte felelőtlen voltam (apukámtól tudom az okot). Ez után rendeződött a helyzetünk, fogjuk rá. (Én kerestem őt, hogy beszéljünk, és szép fokozatosan újra kapcsolatba kerültünk.)

Az utóbbi egy évben kezdtem el magamra fókuszálni, magamat helyeztem előtérbe, és nem másokat, rájöttem arra, hogy a szüleimnek akartam mindig megfelelni és nem magamnak. Önfejlesztésbe kezdtem és mostanra már tudok NEM-et is mondani (előtte sosem tudtam), jobban meg tudom húzni a határokat.

Egyre többször szóltam anyának mi az, ami nekem nem komfortos, és hogy tartsa tiszteletben a privát dolgaimat. Amikor kritizált, rászóltam.

Mintha süket fülekre talált volna, mindig azt a választ kapom a mai napig: „Én csak azért vagyok ilyen, mert szeretlek és mindig a kislányom maradsz!” Apa azt mondta erre legyek én a felnőtt fogadjam el, hogy anya ilyen, bólogassak, még ha nem is úgy gondolom, csináljam azt, amit mond, még ha nem is úgy akarom. Próbáltam, de nekem ez nem megy…

Már egy ideje a fentiek miatt inkább kerülöm anya társaságát (meg sajnos apáét is), mert belefáradtam ebbe az egészbe. Távolságtartóbb lettem, alig járok haza, és ha beszélgetünk is, csak a kérdéseire válaszolok tőmondatokban. Egyszer leültünk ezt átbeszélni anyával, legalábbis próbáltuk, de úgy éreztem ő nem érti meg, amit mondok neki, sőt egy mondat közepén elkezdett sírni, felállt és otthagyott. Apa is érzékeli a kötünk lévő feszültséget, egy darabig próbált valahogy közvetíteni köztünk és megoldást találni, de belefáradt és elege van abból, hogy mindig megbántom anyát és nem tudok engedni neki. („Mi mindent megtettünk érted, felneveltünk és így beszélsz anyáddal!”) Pár napja közölte velem apa, hogy vagy rendezem a helyzetet vagy megszüntetünk egymással minden kapcsolatot, mert neki elege van, hogy a felesége így szenved és minden nap sír.

Kicsit hosszú lett és még így is maradt bennem jó sok minden.

Egyelőre szeretném ezt megoldani anya és köztem, nem tudom egy újabb beszélgetés segítene-e, mert eddig sem lett jó vége. Gondolkoztam már szakember bevonására is.

Ha bárki hasonló cipőben járt és tudna nekem bármi hasznos információval szolgálni, kérem ne tartsa magában. Egyszerűen tanácstalan vagyok, hogy mi legyen a következő lépés.

Köszönöm.