Szerintetek milyen apa az ilyen?

Magad is sejted a választ: nagyon rossz apa.

Amint teheted, költözz el otthonról. És utána minimalizáld velük a kapcsolatot.

Te is tudod, mi is tudjuk, hogy rossz.

A kérdés az, minek kellett ide írnod ezt a kérdésnek álcázott sirámot? A terepautáddal nem tudod megbeszélni?

én sem értem, minek született meg ez a kérdés. Mert ez lényegében nem kérdés..

Szidjuk közösen apádat? vagy mit vársz?

Ennyire nem durván, de nálunk is volt hasonló szitu. Apám sosem fogadott el, állandóan kritizált, ha valamiben igazat adtam neki (jobb a békesség) addig csűrte csavarta a szavakat, hogy mégis provokált egy konfliktust.

Ráadásul még felnőtt koromban is ezt csinálta, állandóan kötekedett, semmivel nem lehetett a kedvére tenni.

Én is úgy voltam vele, hogy egy barom, hogy kötekedik, stb stb, de aztán elkezdtem sokfajta irányból közelítve kezelni a helyzetet. Még a spirituális és ezotér vonalat is, alkalmazott tudoményként használva.

Hellingeres állítás (hasonló, mint a pszichodráma), ún metamorf lélekmasszázs, sőt a halála után médiumot is.

Lényeg, ami kiderült: apám is áldozat volt. Ez természetesen nem mentség semmire, nem mentesíti a felelősség alól. Egyke volt, volt egy jól szituált kisgyerekkora, majd kitört a háború. Ekkor lehetett kb 3-4 éves. Utána rettegés a pincében, szenteste lerohanták a falut, égtek a "szérűskertek", sikoltoztak a nők, lőttek, lőttek, azt sem tudták, hogy a következő percben élnek-e majd. (Így mesélte kisgyerekkoromtól haláláig minden karácsonykor) Aztán az apja (nagyapám) hadifogságba esett, anyja (nagyanyám) egyedül volt a fiával, mivel egyke volt apám. (Halála után a médium kifejtette, hogy az anyja fojtogatta és szemétül bánt vele kisgyereként). Aztán a nagyapám, az apja, hazatért, minden a feje tetején volt, az egykori jól szituált polgári családból egy elszegényedett nyomoronc bagázs lett. Mire apám személyisége kifejlődött, addigra a létező összes negatívum, ami embert érhet, hát érte. Aztán felnőttként lett munkája, családja (mi) de sosem tudta átlépni a saját árnyékát. Egy jelentő nárcisztikus befolyásos, örök békétlen, konfliktusos ember lett belőle, aki állandóan kavarta az afférokat.

Mindezt azért írtam le, és kérek mindenkit, hogy ne egyből a lepontozás jusson eszetekbe, mert ezek a dolgok transzgenerációs lenyomatok. A lenyomatról a viselője nem is tehet. Arról igen, hogy miként kezeli.

Amit nekem ajánlott egy pszichológiában járatos ember, az az volt, hogy amikor találkozom apámmal, öleljem meg, adjak két puszit szimbolikusan. Eleinte nekem nehezemre esett, de belejöttem. És ez sokat javított a kapcsolatunkon. Egyszerűen leszereltem a kötekedéseit, ha éreztem rajta a feszkót, akkor egyből vagy kérdeztem tőle valamit, vagy kértem valamit vagy magam ajánlottam fel pl hogy megyek vásárolni, eljön-e vagy hozzak-e valamit stb. A rossz természetén nem tudtam változtatni, de a kapcsolatunk minőségén igen. Melósabb dolog, mint elköltözni, nálunk sajnos ez amiatt nem is volt opció, hogy a közös vállalkozás tönkrement, a ház többgenerációs volt, apám egészségi állapota megromlott.

Ugyanakkor sok dologban a végére sok kedves közös emlék is maradt, nem mindig tudtam kezelni én sem, de amikor sikerült, akkor jó volt.

Természetesen a kérdezőtől nem azt várom, hogy a fentieket tegye, ez csak egy opció, az apja dolgait nem mentesíti az sem, ha kiderül, hogy neki is szar volt a gyerekkora. A lényeg az, hogy van egy probléma, amivel így vagy úgy de foglalkozni kell.