Miért van az,hogy 10-8 ember azt mondja neki sz..r gyerek kora volt?10-8 ember azt mondja utálja a szüleit,mert verték ,nem figyeltek rá,stb.Én is ebbe a csortba tartozom sajnos.

Nekem is szar gyerekkorom volt, anyám 10 évenát volt félrekezelve, depresszióval kezelték, holott skizofrén volt. Voltak öngyilkossági kísérletei, volt, hogy minket akart megkéselni, mert a hangok ezt mondták. Rendszeresen vert, mert csak. Amikor nagyritkán bekerült a pszichiátriára, egy-két hetet bent volt, utáne kijött, valahogy elhitette a dokijával, hogy már jól van (nem egy lelkiismeretes, jó dokija volt, annyi szent). Amikor rájött a "roham", és eluralkodtak rajta a hangok a fejében, sokszor lett ráhívva a mentő, de valahogy mindig összekaparta magát, mire kiértek és eljátszotta, hogy apám a fasz, mert ő tök jól van és apám csak meg akar szabadulni tőle. Apámat rendszeresen lebaszták a mentősök, hogy ne szórakozzon már velük. Minden egyes nap félve mentem haza az iskolából, hogy vajon az öcséim élnek még, vagy anyám kinyírta őket? Ezek mellett volt még sok "szép" törrténet. A férjemnek ennél is szarabb volt a gyerekkora. Anyósom még szinte gyerekfejjel, 16 évesen lett terhes vele, mert apósom anyja nem akarta hagyni a kapcsolatukat, azzal az indokkal, hogy anyósom úgyis meddő biztosan, sosem lesz gyerekük. Anyósom 16 évesen teherbe esett, hogy bebizonyítsa, nem meddő. Pusztán csak emiatt. Egész életében férjemnek azt súlykolták, csak azért van, mert erre kellett. Apósom iszákos volt, anyósommal mindketten notórikus munkakerülők. Férjem is és sógorom is amikortól lehetett, el lettek küldve iskola mellett dolgozni, a fizetést a szülők elszedték, abból éltek, néha-néha vettek belőle kaját is, de inkább piát és cigit. Később, amint elhagyták a tanköteles kort, ki lettek szedve a suliból, hogy még többet dolgozzanak. Viszont hiába dolgoztak mindketten, kajára alig volt pénz, sokat éheztek. Mivel az albérletre valót is sokszor elitták anyósomék, szorszor megesett, hogy üres, nem lakott házakban húzták meg magukat rövidebb időre, míg a tulaj rá nem jött és el nem zavarta őket. Szóval nekik sem volt fenékig tejföl az élet. Férjem később befejezte az iskolát, elvégzett egy szakmát, vettünk házat, kocsit. Biztos munkája van mindkettőnknek, van fedél a fejünk felett, étel a hűtőben. Anyósom a mai napig féltékeny ránk emiatt, az nem zavarja, hogy mi ezért keményen megdolgozunk.

Szóval a válasz a kérdésedre:

1. Sok olyan vállal gyereket, akinek nem kéne. Mert társadalmilag elvárt, hogy legyen gyerek (anno még inkább ez volt) és nehogy már megszólják, mert neki nincs.

2. Van, amikor menet közben üt be a baj. Anyám, míg ki nem jött rajta a betegség, minta anyuka volt. Rengeteget foglalkozott velem és az öcséimmel is, sokat játszott vekünk, imádott minket, amit csak tudott, megadott. Apa számomra a tökéletes apa, remek ember, tökéletes apa és csodás férj. Kitartott anyám mellett a legnehezebb időkben is, próbálta helyrehozni, ha már az orvosok leszarták.

10-es, én pl azért nem beszélek erről, mert AMIKOR BESZÉLTEM kamaszként, akkor mindenkitől megkaptam, hogy túlreagálom.

És hidd el, a legtöbben így növünk fel.

A család nem segít, simán végignézi, hogy abuzálnak (akár fizikális, de szexuális erőszak is lehet), ergo megtanulod jó fiatalon, hogy mi a fsznak mondd el bárkinek, hogyha SENKI nem hisz neked.

A legtöbben elmondjuk a pszichológusnak (ha van), egy max két barátnak, akiben feltétel nélkül bízunk, és párkapcsolatban is beszélünk róla, de ennyi.

LEhet nem elhinni, rengeteg a bántalmazott gyerek - és az érzelmi, verbális abúzus is bántalmazás, nem csak az, hogy félig összeverik a gyereket.

Szándékosan nem olvastam el egyetlen közbenső választ sem, nehogy befolyásoljanak.

Nekem saját tapasztalati alapú véleményem van a jelenségről. 52 éves vagyok X generációs, a szüleim pedig a boomer előtti ma már ún "veterán" generációba születtek. A II világháború előtt született édesapám, a háború alatt született édesanyám.

Apám jól szituált polgári családban nevelkedett, azaz nevelkedett volna ha kissrác korában nem tör ki a háború. Épp hogy kezdte megismerni a világot, amikor a háború mindent vitt. Rettegtek az életükért, nagyapám hadifogságba került stb. Anyám a háború alatt született, tehát minden első benyomás, ami érhette e földi életről az szorongás, rettegés, puskaropogás volt. Ez a két lelki sérült ember évtizedekkel a háború után, de a saját árnyékukat nem átlépve összeházasodtak. Család lettünk. De az egész neveltetésük, személyiségük magukon hordozták a háború, a szigor, a megfelelési kényszerek jegyeit. Csak azt tudták adni, amit ők is kaptak. Igaz, nálunk ez annyira ku...a jól sikerült, hogy sem a húgomnak (50) sem nekem (52) gyerek sem lett. Párkapcsolat igen, de család nem, mert annyira elb...csizott lett még a mi személyiségünk is. Ha lenne egy fiatal felnőtt gyerekem, szerintem szídna engem mint a bokrot, mert az én személyiségemet a háborús lelkisérült szüleim formálták, akik a fiatalságukat a háború utáni helyreállításban, a "szocializmus épülésében" élték meg. Tehát hiába lett béke, jött ez a komcsi rendszer, amitől leszakadtunk nyugattól. Én ezért lettem NSZK mániás, azaz a nyugatnémet életstílus imádója. A Quelle katalógusokon nyáladzottunk, miközben nálunk kádárlangyos krumplileves volt a fridzsiderben :D

De! Nem akarom szétoffolni. A lényeg, hogy a II VH és a szocializmus utáni rendszerváltás, mely ugyan 35 éve történt, személyiségfejlődés és transzgenerációs hozadékok tekintetében korántsincs távol. A mai napig kihat. Ahogy az is, hogy hiába lettünk "nyugat" 1989-ben, de mi valahogy mindig tudunk hátrányoshelyzetűek és pesszimisták lenni és leszakadni. Nem szeretném belekeverni a napi politikát, de az tény, hogy nálunk az összlakosság "össz-szellemisége" mentálisan és kedélyileg egyáltalán nincs rendben. Én ezzel magyarázom, hogy ennyire nagy százalékban vannak diszfunkcionális, mérgező családok hazánkban.

Nagyon egyszerû a válasz, két olyan fél házasodott, akik nem voltak egymás számára az igaziak. Én így 40 évesen se találtam még meg az igazit, olyat meg nem fogok elvenni, aki nem tetszik.

A másik meg hogy mindig közbejön valami, megszûnő munkahely, szabad élet hiányolása, vagy börtönbe megy egyik szülő, stb.