A szüleiteknek hogyan jelentettétek be az unoka érkezését?
20 éves vagyok, elég váratlanul ért a hír minket, hogy babánk lesz. De ettől függetlenül hatalmas a boldogság is, már most nagyon várjuk.
Viszont ebből kiindulva, a családjaink egyáltalán nem számítanak még erre, meglepetés lesz teljesen.
6 hetes terhes vagyok, még nagyon az eleje.
Annyi biztos egyelőre, hogy Anyák napján szeretnénk a szüleinknek, nagyszüleinknek elmondani, de kicsit tanácstalan vagyok, hogyan kellene, ami aranyos, megható és emlékezetes is kicsit.
Az ingyen bébiszitterkedésről pedig annyit, hogy rám anno rengeteget vigyáztak a nagyszüleim, még kiskoromban.
Nyaranta konkrétan hetekre hozzájuk költöztem, nem muszájból, én akartam menni. Azért, mert maga volt a Paradicsom a házuk, kertjük, imádtam velük lenni, játszani. Volt külön játszótér nekem, mikor kicsi voltam, a medencéjükhöz építtettek gyerekrészt, ahol leért a lábam, tudtam pancsolni. Papám akkor már nyugdíjas volt, közös rituálénk volt, hogy miután felkeltem és megreggeliztem, mentünk újságot és lottót venni, utána bevásároltunk az ebédhez, kaptam fagyit és nasit, majd játszottunk, amíg a mamám haza nem ért.
Ha beteg voltam, akkor is ő vigyázott rám.
A mai napig jó a kapcsolatunk, hetente többször beszélünk telefonon, szervezünk közös programokat, a legjobb színházba járó társaim a mai napig a nagyim és a dédim, pedig elég kiterjedt a baráti társaságom.
Szóval, amíg minden félnek jó az "ingyen bébiszitterkedés", nem hiszem, hogy ártunk bárkinek vele.
Kiscica, rá fogsz jönni hamarosan, hogy gyerekkel az élet nem sétagalopp. Valamint arra is, hogy nem körülötted forog a világ.
Milyen "egyetem" az, ami mindössze 3 év, meséld el.
Nem vagyok kiscica, főleg nem neked. Ezzel a stílussal magadat teszed nevetségessé.
Nyilván nem sétagalopp semmi babával, kisgyerekkel, de ki mondta, hogy mi arra készülünk? Nehéz lesz, igen, át kell szervezni majd az életünket, de ez ezzel jár. Amúgy is szerettünk volna pár éven belül kisbabát, nem tudom, neked miért fáj a mi boldogságunk.
Nagyon sok alapképzés pedig 6 féléves, nézz utána.
Emberek, szerintem is korai 20 évesen a gyerek, de nem ismerjük a kérdezőt és a körülményeit, ne ítélkezzünk, nem azt kérdezte hogy megtartása e.
Kérdező, én 8 hetes vagyok, nekünk május második hétvégéjén családi ebéd lesz mert páromnak és anyosomnak születésnapja lesz, plusz ugye előtte anyaknapja, ott lesz mindkettőnk családja. Mi úgy tervezzük hogy anyáknapi ajándékként atadunk egy kis dobozt amiben egy kis zokni van rajta egy szia mama felirattal.
Tavaly anyák napján mondtuk el az én családomnak, vettem két csokor virágot, kékre voltak fújva a rózsák, beletettem egy-egy cetlit.
Anyukám csokrán az állt, hogy Nagyinak szeretettel, nagymamámén pedig az, hogy Dédinek szeretettel.
Az apai nagyszülőkhöz egy héttel később mentünk, anyós szülinapját és a házassági évfordulójukat tartották, a vendégek érkezése előtt mondtuk el: gólya alakú lufi, csőrében egy baba, szintén kék színben. Egy nagy dobozt vittünk, kinyitották és felszállt (héliumos).
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!