Hogyan kezelem ezt a helyzetet?

A szüleim elváltak decemberben, apám januárban költözött ki, ameddig itt volt, mindig volt egyfajta feszültség, legyen rend, nem nagyon lehetett athivni senkit, mert nem lehetett kiszámítani éppen mi lesz a problémája, ami miatt belénk fog kötni. De ez időszakos volt, volt amikor tok rendesen viselkedett velünk. Volt egy szokása ami mindig fentmaradt, az az, hogy sorozott napi szinten. 2017 óta volt pár ehhez fuzheto incidens, amikor nagyon berúgott, vagy eldurvult egy vita és akkor nagyon kikelt magából, nagyon sok idő volt mire ezeket elfelejtettem/megbocsátottam neki. Nem volt rossz a kapcsolatunk, de nem nagyon tudtunk miről beszélni, soha nem ölelt meg, nem nagyon dicsert engem ha elértem valamit, nem mondta hogy szeret, soha nem értettem hogy miert. Ballagasomra nem jött el, mert fontos volt neki előtte nap egy olyan régi osztálytársaval iszogatni akit talán a saját ballagása óta nem is látott akkor. ( Megjegyzem azóta se találkoztak, egyszeri alkalom volt, pont a ballagásom előtt). Jogosítvány, érettségi, bármilyen "nagy esemény" az életemben azzal telt hogy vita vagy cirkusz volt. Nem hiszem hogy a rossz szándék vezérelte volna bármikor, nem volt jó gyerekkora, a szülei alkoholisták voltak, nem hiszem hogy sokat törődtek volna vele, ezért nem tudta kezelni később a saját csaladjat. Voltak nagyon durva viták, sosem kert érte bocsanatot, mindig megvárta míg az idő elmossa az egészet. Ezek a lényeges dolgok, nem tudom a teljes történetet leirni, hogy a kérdésemre tényleg olyan válaszokat kapjak, de szeretnék kicsit megnyugodni, mert nem tudom mit gondoljak magamról ebben a helyzetben, vagy valaki volt-e már így?

Kérdésem arra irányulna inkább, hogy amióta elköltözött, a saját anyjánál szállt meg, van egy húgom akit 2 hetente hétvégén vihetne el, eddig csak ilyen max 3-4 órára vitte el, programot szervezett, mivel nem szeretett volna az apám anyjához menni (a húgom). Amikor legelőször szervezett programot mentem én is, szerettem volna vele tudatni, hogy attól független hogy így alakult, ugyanúgy szeretjük és nem akarom hogy feladja a próbálkozást az életben, de egyszerűen nem tudok vele komolyabban, vagy nagyon lelki dolgokat felhozni neki, ott is már mielőtt felhoztam volna ezt full konnybefutott a szemem, és inkább hagytam az egészet. Ez február elején volt, azóta ha volt program nem találkoztam vele, lemondtam valamilyen indokkal. Nem tudom hogy csak nem szeretnék vele találkozni, vagy ha látnám hogy tudnám elengedni az egészet. Amióta elment a házból, mint írtam sosem mondta hogy szeret, viszont most már letudta nekem írni egyszer, és lehet pont emiatt elgondolkoztam hogy eddig ezt miért nem kaphattam meg?

Ma is lenne program vele, de egyszerűen nem tudom rávenni magam, és nem tudom hogy mi az oka TÉNYLEGESEN... Tudom erre választ senki nem fogja tudni, mert magam se tudom.

Nagyjából mindenkit már kizártam az életemből, egyszerűen nem érdekel senki, semmihez sincs kedvem, és nem tudom hogy meg kéne magam eroltessem hogy vele tartsam a kapcsolatot, vagy pont az apám irányába nem kene, hanem új irányokba, és vele kéne intuitivan kezelnem, hogy időt hagyok magamnak, és majd amikor jónak érzem majd találkozom vele.

Tehát a lényeg: Én vagyok a paraszt, amiért csak ritkán tudnék vele találkozni? Vagy mit gondoltok a szituaciorol? (Tudom nagyon katyvasz ahogy leírtam)

Én 21 éves vagyok, húgom 12, azért inkább csak rá terjed ki, hogy mikor láthatja (ugye így lett meghatározva)