Nappali egyetem mellett hogy tudnék szerintetek segíteni a végstádiumú rákbeteg édesanyámnak?

Meg kell beszélni, minek örülne jobban:

sz*r átlag alig ösztöndíjjal, mielőbbi végzéssel

vagy nyugodt körülmények közt jó eredménnyel, jó ösztöndíjjal (akkor is, ha esetleg ezt már nem éli meg - de ezt nem kell mondani)

Kedves kérdező!

Hasonló cipőben jártam, édesanyám mellrákkal küzdött, míg én jó 200 kmre tanultam. Sosem fogom megbocsátani, hogy nem szóltak nekem a helyzet komolyságáról és csak részinformációkkal voltam etetve.

Fél évbe telt, mire világos lett számomra, hogy mennyire komoly a helyzet. Semmilyen egyetem és semmilyen edukáció nem fogja pótolni az elvesztegetett perceket.

Szerencsére az én édesanyám felépült, jelenleg tünetmentes, de sosem fogom többé garantáltnak venni a vele töltött időt.

Én csak azt tudom tanácsolni, hogy tölts vele annyi időt, amit a jelenlegi helyzeted megenged. Tartsd tiszteletben a kérését, de esetleg kérj a lektortól is tanácsot, hátha bizonyos órákat online is hallgathatsz.

Kívánom a legjobbakat nektek!

"Gondolkodtam h megölöm magam"

Na, azzal nagyon sokat segítenél anyádon, tényleg. Nem elég a baja, még amiatt is aggódjon, hogy a te lelki világod mikor borul el? A halála után se forgass ilyet a buta kis fejedben, mert azzal se fog szegény anyád stresszmentesebben élni.

Inkább beszéld meg vele, hogy szeretnél vele több időt tölteni, ameddig csak lehet. Akár halasztasz fél évet és addig melózol valahol, nem dől össze a világ. De ha anyud meghal, a gyásztól úgyse tudsz majd a tanulásra koncentrálni és még lelkiismeret furdalásod is lesz, hogy "elhanyagoltad" (pedig nem!).

Hívd ezt az ingyenes számot és mondd el nekik a problémád! Ők segítenek!

[link]

Azzal segítesz, hogy bejársz az iskolába, tanulsz, mert a jövőd függ tőle, őt pedig hagyod a maga tempójában feldolgozni a történteket, azaz nem 0-24 vele vagy.

Voltam krónikus beteg az agyamra ment a családom, akik állandóan ott tobzódtak mellettem, és a legalapvetőbb dolgokat sem hagyták elvégezni, mert "jaj, rosszabbul leszel".

Ja, tényleg jobb, hogy úgy bántok velem, mintha holnap meghalhatnék.

29-es, aha, persze, az anyja meg még aggódjon is a kérdező miatt.

Nem elég neki a rák, a saját szrsága, ott lesz a folyamatos félelem, hogy a kérdezőnek nincs végzettsége, nincs munkája, tapasztalata mert tanulás helyett őt ápolja, és akkor mihez kezd, miután ő meghalt?

Megy a mekibe eladónak, vagy az utcára, mert épp sehol sem alkalmazzák értelmes szakma híján?

Nagyon jót tesz egy egyébként is beteg embernek a folyamatos aggódás...