Van rákbeteg közeli rokonod? Ha igen, hogyan dolgozod/dolgoztad fel, hogy el fogod veszíteni?

Szintén anyukám, 2 éve állapítottak meg nála mellrákot, ami aztán tüdőn, nyirokrendszeren de még az agyában is áttéteket képzett. A kezeléseknek hála vagy nem, de életben van, de ennek a történetnek csak egy vége van, sajnos. Az elmúlt 2 évben széles választékát éltük meg a borzalmaknak, ezeket nem írom le.

Tanácsot nehéz adni ilyen helyzetben. Tölts vele értékes időt, tereld el a figyelmét, beszélgessetek BÁRMIRŐL, ami nem a betegségére emlékezteti.

Nagyon sajnálom, könnyebb nem lesz. Kitartást kívánok.

Ez nehez. Nekem Apam halt meg, amikor 23 eves voltam. A gyomran kezdodott, de az orvosok honapokig nem tudtak pontos diagnozist adni. Kivittuk kulfoldre, ott mar masnap kozoltek, hogy rakos. Addigra persze teljesen legyengult, kemot pedig nem akart. Az utolso honapban otthon fekudt, az utolso par napban pedig besargult. Akkor mondtak, hogy mar a majara is atterjedt.

Mit mondjak? Nem volt rossz ember, de sokszor hagyta sz@rban a csaladjat. Fontosabbak voltak a haverok. A szuleim kulon eltek, de egyutt voltak (bonyolult), csak hetvegente volt egyutt a csalad. Szerettem, de sok serelmem van neki koszonhetoen.

Amig beteg volt, mindenki korulotte surgott forgott, Anyamat percenkent ugraltatta. Akkor hirtelen valami Pal fordulat allt be nala, gondolom o is erezte, hogy nincs tovabb. Nagy nehezen rabeszeltuk a terapiara es akkor ugy erezte, hogy minden rendben lesz. Kozolte velem, hogy tul sokat ulok a szamitogep elott es, ha felepult akkor 24h-ban velunk fog lakni es mindent kontroll ala vesz. Haragudtam, mert nem volt minta Apa, es zavart, hogy akkor neki allt osztani az eszt.

Ra nemsokara meghalt. Mit ereztem akkor? Semmit.

Fajt, hogy meghalt, mert ha maskepp allt volna bizonyos dolgokhoz, akkor szerintem a mai napig elne, masreszt viszont nem ereztem a hianyat. Valamilyen szinten megkonnyebbulest ereztem, mert honapokig szendvedett az egesz csalad, de foleg o...

Nem ezt erdemelte, de barhol is van, remelem bekere lelt.🙏

Mindkét szülőm rákos beteg volt. Egyikről sem tudtam elképzelni hogy meg fog halni, végig együtt küzdött a család, bele sem mertünk/akartunk gondolni hogy ez is lehet a vége. Akkor sem, amikor már egyértelmű volt. Ha az ember tudja, akkor sem tud rá igazán felkészülni. Mikor édesapám betegedett meg, 13-14 éves voltam. 16 voltam mikor meghalt. A végén már tudtuk hogy végstádiumos, menthetetlen, teli volt áttétekkel, de valahogy mégis döbbenetes volt amikor meghalt. Mikor édesanyám volt rákos, akkor pedig 19-20 éves voltam, ő hála az égnek túlélte, és a mai napig velem van.

Soha nem voltam mérges egyikükre sem, mert tudtam hogy a világ legnehezebb élethelyzetében vannak. Támogattam őket ahogy csak tudtam, és igyekeztem minden közösen töltött percet megbecsülni, kiélvezni, igazán megélni.

Szerintem ha egy közeli hozzátartózónk halálos beteg akkor türelemmel kell lenni írányába, nem elhagyja magát, sajnos csak nagyon rosszul van

Szerintem nem érdemes semmit erőltetni ha már az orvosok is azt mondják hogy szegénynek nincs sok hátra, nem azért nem eszik vagy iszik mert meg akar halni, egyszerüen csak szegény már annyira a betegség végén jár hogy nem tud enni.

Szerintem nem szabad vele veszekedni, vele kell lenni mikor magánál van, ő ilyenkor már sajnos csak a családja jelenlétére vágyik és nyugalomra.

Anyukám rákban halt meg, amikor 16 éves voltam. Nagyon gyorsan elvitte, alig egy év alatt. Áttétek voltak mindenhol. Kapott kemo-t is, meg sugarat is, de hiába. Ezek csak még jobban tönkre tették és legyengítették.

Nem akartam bele törődni, hogy meg fog halni. Tudtam, de nem akartam elfogadni! Nagyon nehéz volt! Ennek már idén 14 éve, de a mai napig nagyon hiányzik!

Már saját családom van és annyiszor eszembe jut, hogy mennyire szeretné a gyerekeimet és ők is mennyire szeretnék őt.

Amit tehetsz, hogy türelmes vagy vele! Nekem fura, ahogy beszélsz róla. Azt írod “hisztizik”, egy rákbetegnek olyan iszonyatos fájdalma van, amit el sem tudsz képzelni! Persze, hogy nem eszik, meg nincs kedve semmihez. Anyu sem evett, mert az is fájt neki. Már pürésítettük az ételt neki, mert úgy könnyebb volt lenyelnie, de a végén már azt sem.

A fájdalomtól érthető, hogy feszült, ingerült! Legyetek vele türelmesek! Tölt vele sok időt, ülj le mellé, de piszkáld! Hagy békében!

Sok erőt kívánok!