Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Miért esik nehezére segíteni...

Miért esik nehezére segíteni ennyivel, ha már úgyis arra fog járni?

Figyelt kérdés

Tavaly a szülinapomra kaptam egy dzsungáriai törpehörcsögöt a szüleimtől, mint meglepetés. Nem beszélték meg velem előzetesen, hogy szeretném-e, de örültem neki, úgy volt, hogy ha nem vesznek fel koliba, akkor jön velem albérletbe. Végül felvettek, a hörcsög maradt otthon, ha otthon vagyok, akkor gondolom, ha nem, akkor anyu gondozza, egyébként ő is szeretiba hörcsögöket, szóval nincs ezzel gond. Abban maradtunk, hogy a költségeit (felszerelés, kaja, álom, stb) én állom, és én okdom meg, hogy legyen (dolgozom suli mellett), a felmerülő orvosi költségeket meg felezzük. Az van, hogy azóta egyszer költöztünk még október elején, akkor a költözés során a méretben teljesen jó ketrec eltört, nem volt javítható, sürgősen kellett valami, ami nem a húsz évvel ezelőtti terra, ami a minimum méret harmada sincs, szóval falun a helyi boltból vettem egy műanyag dobozt, ott az volt a legnagyobb, aminek kb 60x45-ös az alapterülete, ami kicsit kisebb, mint aminek minimum kéne lennie, és hát sokkal kisebb, mint amibe előtte lakott a hörcsög, alig tudok 15 cm vastagságra almozni úgy, hogy ne legyen szökés veszély. Úgy voltam vele, hogy ideiglenesen elmegy, amíg nem tudok egy nagyobb hörcsöglaknak alkalmas bármit /lehetőleg dobozt/ venni/úgy rendelni, hogy át is tudjam venni, mert arra egyik szülőm se volt hajlandó, akkor se, ha épp otthon voltak, csomagautomatába meg nem volt opció a szállítási, nyilván egy 80x50x50-es műanyag tároló doboz nem fér bele. Most pont van akkora mákom, hogy hazautazáskor átszálláskor be tudnék ugrani a dobozért egy OBIba, két hét múlva, akkor még úgyis akciós lesz. Arra napra anyuval már korában megbeszéltük, hogy bevár abban a városban, mert úgyis találkozik aznap egy barátnőjével, szóval úgy volt, hogy hazavisz kocsival amúgy.

Na amikor említettem a dobozt, akkor közölte velem, hogy hát akkor nem, vonatozzak csak, ő megmondta, hogy nem segít megoldani azt, amit nekem kéne, ja meg drágának találja a kinézett dobozt, miközben már van egy meglévő, jó doboz. Pedig amúgy beférne a csomagtartóba, nem tervezett nagybevásárlást, csak hát az "elv".

És én esküszöm hogy nem értem, hogy mire jó ez. Semmivel többet nem kéne rám várnia, mint amúgy, attól még, hogy nem segít, meg tudom oldani, max. a város egyik végéből a másikba(a vasúthoz) átviszem kézben a dobozt, meg tömegközlekedem a dobozzal, majd a faluban setalok kemény öt percet, szóval még csak meg se akadályozott a nagy tervemben.

Szóval most az lesz, hogy anyu elmegy a barátnőjéhez, majd utána hazamegy, miközben egyébként megvárna, ha nem aznap akarnám a doboz-kérdést megoldani. Én meg ugyanakkor hazamegyek vonattal, a rohadt nagy dobozzal a kezembe. :D

Ez most amúgy mire jó?


2024. febr. 5. 12:11
1 2
 11/18 A kérdező kommentje:

#10 A doboz praktikusabb. Macera nélkül lehet magasabbra almozni benne, nem kell a rácstávolságra figyelni a választáskor, csak a méretre/nem kell semmivel bevonni, hogy jó legyen a rácstávolság is. Plusz ugyanakkora, méretben jó doboz, harmadannyi a kerül, mint egy új, vele azonos méretű ketrec. Használt ketrecet meg nehéz találni a környékünkön. A doboznál meg nincs rácsrágás sem.

Csak azért kezdtem ketreccel, mert kaptam egy rokontól ingyen. És azon is barkácsolnom kellett a rácstávolság miatt. :D

2024. febr. 5. 12:58
 12/18 anonim ***** válasza:
50%
Gondoltál már arra, hogy nem is kéne hazamenned?
2024. febr. 5. 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 babyboom567 ***** válasza:
89%

De most komolyan,nem ott élsz, néha odamész,minek neked hörcsög?Igazából nem is a tied,anyádé, és még pénzzel is lehúznak érte.Eszem megáll,hogy emberek miket képesek elhinni.


Én a következőket csinálnám.

-Anya,felveszel az obinál,mikor végeztél a barátnődnél?Addigra meglesz az új doboz fifinek.

-dehogy veszlek fel, old meg egyedül,a te hörcsögöd,megbeszéltük.

-rendben, akkor csak pénteken megyek,légyszi csomagold addigra össze fifi minden cuccát,mert eladom egy új gazdinak,és fognak jönni érte.Sajnos,én nem tudok gondoskodni így tovább róla,nem is velem él,nekem ez így csak plusz kiadás.Remélem megérted.


És írtó gyökérség élő állatot venni ajándékba.

2024. febr. 5. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:
87%

Na akár anyám. Én másik varosban lakok anyámék jöttrk látogatni. Szegény mamám már beteges ő nem tud buszozni. Annyit kért anyámtól ha már jönnek hozzák el a szülinapi ajándékomat ami egy pici borítékban lévő 5000es..gondolhatjátok mekkora. Anyám berágott rá hogy mindenki oldja meg magának a dolgait ő nem hozza. Mamám amúgy anyuék szembeszomszédja szoval még messzirr sem kell menni érte.

Egyszer tini koromban elmentünk unokatesómhoz aki nagy macska fan. Születtek kismacskák. Kerdezték kell- e. Én mondtam h nem vagyok nagy macskás nekem nem kell. Anyám elhozott 3 macskát. Néztünk is faterral hogy mi van, az életbe nem láttam állat közelébe..hazaérünk erre elkezdi az én dolgom ideszoktatni meg etetni..mpndom mivan? Én elmondtam hogy nekem nem kell.

Valami hatalmi fitogtatás lehet vagy én nem tudom, de semmiképp nem normális.

2024. febr. 5. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 anonim ***** válasza:
87%
14es vagyok..belegondolva tényleg valami hatalmi harc lehet. Ha mamám kér valamit pl hogy fizesse be anyu csekket a postan vagy menjen el boltba , szóval oda ahova amugy is menne, mindig megy a cirkusz meg a szájhúzogatás. De előtte kérdezgeti mamát főleg ha hallják a szomszédok ( kiáll a kapuba és onnan óbégat) hogy mi kell neki ..szerintem direkt csinálják hogy megmutassák nem ugrálnak csak úgy a másiknak, még ha az a saját anyja vagy gyereke is..
2024. febr. 5. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:
100%
Nyolcasnak van igaza, azzal kiegészítve, hogy mivel te mondtad azt neki, hogy valamikor, ha úgy alakul, szeretnél hörcsögöt, így ha megmondod neki, hogy nem kérted az állatot, egyből sajnáltathatja magát, amiért ő kérés nélkül a kedvedben akart járni és ez a hála érte. Másrészt egy ilyen után kétszer is meggondolod, hogy bármilyen saját terved vagy vágyad legyen, hiszen most is megszívattak vele. Velem hasonlókat játszottak el, csak nem állattal.
2024. febr. 5. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:
100%
Előző (16os) vagyok: ezt a stratégiát akkor szokták szülők alkalmazni, ha a gyerek önállóságát egyszerre több irányból akarják letörni. Velem pont megszívták, mert a próbálkozásaik óta annál jobban átlátom az ilyen helyzeteket és nyilván aszerint is reagálok.
2024. febr. 5. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:
50%

Mondjuk én megmondtam volna neki, hogy NEKEM nem kell a hörcsög, mikor féléven belül úgyis elköltözök.


De tényleg, ennyi esze van???

2024. febr. 6. 09:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!