Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Miért esik nehezére segíteni...

Miért esik nehezére segíteni ennyivel, ha már úgyis arra fog járni?

Figyelt kérdés

Tavaly a szülinapomra kaptam egy dzsungáriai törpehörcsögöt a szüleimtől, mint meglepetés. Nem beszélték meg velem előzetesen, hogy szeretném-e, de örültem neki, úgy volt, hogy ha nem vesznek fel koliba, akkor jön velem albérletbe. Végül felvettek, a hörcsög maradt otthon, ha otthon vagyok, akkor gondolom, ha nem, akkor anyu gondozza, egyébként ő is szeretiba hörcsögöket, szóval nincs ezzel gond. Abban maradtunk, hogy a költségeit (felszerelés, kaja, álom, stb) én állom, és én okdom meg, hogy legyen (dolgozom suli mellett), a felmerülő orvosi költségeket meg felezzük. Az van, hogy azóta egyszer költöztünk még október elején, akkor a költözés során a méretben teljesen jó ketrec eltört, nem volt javítható, sürgősen kellett valami, ami nem a húsz évvel ezelőtti terra, ami a minimum méret harmada sincs, szóval falun a helyi boltból vettem egy műanyag dobozt, ott az volt a legnagyobb, aminek kb 60x45-ös az alapterülete, ami kicsit kisebb, mint aminek minimum kéne lennie, és hát sokkal kisebb, mint amibe előtte lakott a hörcsög, alig tudok 15 cm vastagságra almozni úgy, hogy ne legyen szökés veszély. Úgy voltam vele, hogy ideiglenesen elmegy, amíg nem tudok egy nagyobb hörcsöglaknak alkalmas bármit /lehetőleg dobozt/ venni/úgy rendelni, hogy át is tudjam venni, mert arra egyik szülőm se volt hajlandó, akkor se, ha épp otthon voltak, csomagautomatába meg nem volt opció a szállítási, nyilván egy 80x50x50-es műanyag tároló doboz nem fér bele. Most pont van akkora mákom, hogy hazautazáskor átszálláskor be tudnék ugrani a dobozért egy OBIba, két hét múlva, akkor még úgyis akciós lesz. Arra napra anyuval már korában megbeszéltük, hogy bevár abban a városban, mert úgyis találkozik aznap egy barátnőjével, szóval úgy volt, hogy hazavisz kocsival amúgy.

Na amikor említettem a dobozt, akkor közölte velem, hogy hát akkor nem, vonatozzak csak, ő megmondta, hogy nem segít megoldani azt, amit nekem kéne, ja meg drágának találja a kinézett dobozt, miközben már van egy meglévő, jó doboz. Pedig amúgy beférne a csomagtartóba, nem tervezett nagybevásárlást, csak hát az "elv".

És én esküszöm hogy nem értem, hogy mire jó ez. Semmivel többet nem kéne rám várnia, mint amúgy, attól még, hogy nem segít, meg tudom oldani, max. a város egyik végéből a másikba(a vasúthoz) átviszem kézben a dobozt, meg tömegközlekedem a dobozzal, majd a faluban setalok kemény öt percet, szóval még csak meg se akadályozott a nagy tervemben.

Szóval most az lesz, hogy anyu elmegy a barátnőjéhez, majd utána hazamegy, miközben egyébként megvárna, ha nem aznap akarnám a doboz-kérdést megoldani. Én meg ugyanakkor hazamegyek vonattal, a rohadt nagy dobozzal a kezembe. :D

Ez most amúgy mire jó?


2024. febr. 5. 12:11
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
96%

Én azt nem értem miért olvastam ezt végig.:')

Hát ahogy mondja, megmondta hogy magadnak kell megoldani. Úgy látszik ezt 100%-osan véresen komolyan veszi.

2024. febr. 5. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 A kérdező kommentje:

#1 Értem, hogy komolyan veszi, csak nem értem, hogy miért kell ENNYIRE. Eddig nekem úgy tűnt az alapján, amit eddig mondtott, hogy ez a feltétel azért jutott eszébe, hogy neki ne kelljen erőfeszítést tenni. Kb ez volt az indok.

De abba semmi erőfeszítés nem lenne, hogy ugyanúgy "megvár" engem, mintha nem lenne ott a doboz. Simán mennék ugyanarra a megbeszélt helyre és időpontra, csak a dobozzal. Annyi lenne a különbség, hogy minimum kettő órával hamarabb kéne elindulnom NEKEM. :D

2024. febr. 5. 12:30
 3/18 anonim ***** válasza:
93%

Mert hibbant. (Minden rosszindulat nélkül).

A helyedben én is PONT ilyen segítőkész lennék, ha Ő kérne TŐLEM BÁRMIT...

2024. febr. 5. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
96%
Mert egy idióta. Most komolyan erre mit lehet mondani? Eleve jól mutatja, hogy van baj a toronyban nála, hogy a megkérdezésed nélkül vett neked állatot úgy, hogy tudta, hogy kb fél éven belül költözöl. Ráadásul még anyagilag is téged terhel vele, plusz még szívózik is.
2024. febr. 5. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
100%

Én értem, de cseszheted hogy én értem, amikor a te anyukád meg pont nem:D

Igazából te oldod meg, tehát a szavát ugyanúgy állná, ha elvinne titeket a dobozzal együtt. Ne keress benne logikát, nem érdemes.:D

2024. febr. 5. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
100%

Mellékesen (érdemben már válaszoltam):

Sokan adnak ajándékba állatot. Pedig pont azt nem kéne. Élőlényt nem ajándékozunk, ennek egy alapvető szabálynak kéne lennie.

2024. febr. 5. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
100%

Mondd meg neki, hogy ha 20 év múlva elesik a szobában és nem tud fölkelni, és téged telefonon értesít, te akkor se mész oda felsegíteni, ha a háza előtt sétálsz el, mert egy barátnődhöz mész.

Mert ugye az ő problémáját neki kell megoldania, és az elv nagyon fontos, ahogyan ő megtanított rá téged.

2024. febr. 5. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
94%

Nem esik nehezére, ez valami agyhalott hatalmi játszma a részéről. Már az is az volt, hogy vett neked valamit "ajándékba", ami aztán neked rengeteg extra kiadást okoz.

Még "szerencse", hogy olyan állatot vette, ami viszonylag rövid életű, nem mondjuk nyulat, vagy csincsillát, ami akár 10+ évig is él.

2024. febr. 5. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 A kérdező kommentje:

#4 Amúgy az a poén, hogy amikor vette, akkor már nem mondhatni laktam otthon, kollégista voltam, csak rezegett a léc a kolival kapcsolatban. Én egyszer említettem, még sok hónappal a szülinapom előtt, hogy amúgy szeretnék hörcsögöt, ha úgy áll a helyzet, hogy tudom gondozni, tehát abban az esetben, ha albérletbe megyek.

Az állandó költségek meg azért az enyémek kizárólagosan, mert nem egyezett az elképzelésünk bizonyos dolgokról, ő meg feleslegesnek és macerásnak tartja megrendelnk a "feleslegesen drága" dolgokat, ami amúgy a megfelelő minőségű almot, eleséget jelenti, mert szerinte "jó" az, ami a helyi kisboltokba van. Ha megveszem, amit én jónak látok, akkor etet azzal, meg stb, de ő arra nem ad ki pénzt.

2024. febr. 5. 12:41
 10/18 anonim ***** válasza:
12%
én nem dobozt vettem volna hanem hörcsög ketrecet egy állatélledel szaküzlettben.
2024. febr. 5. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!