Szerintetek jó ötlet lenne így büntetnem a 16 éves fiam a rasszista és homofób megnyilvánulásaiért?
Én úgy lennék vele, hogy igen, zavarna a fiam szélsőséges gondolkodása. Beszélgetnék vele, hogy miért nem tetszik a rasszista és homofób gondolkodása. Sajnos el kell fogadni, hogy 16 évesen már van világnézete. Fájó lehet a szülőnek, ha olyan nézeteket vall, ami őt egyenesen taszítja. De már csak reménykedni lehet, hogy idővel megváltozik. Egyvalamit lehet tenni. Mivel a szülőt joggal zavarja a b.zizás és a rasszista megjegyzések, meg lehet azt csinálni, hogy megkéri a gyereket, hogy előtte ne mondjon ilyeneket, ha igen, akkor levonás történik a zsebpénzből. Az anyagi érdekeltség bevonása hatásos lehet. Sajnos a gondolkodását nem változtatja meg, arra nemigen van esély.
Amúgy joggal aggódik a kérdező. Ma divat lett a náculás fiatal fiúk, fiatal férfiak körében. Ez az egész társadalomban megfigyelhető. Vagy transznemű szivárványos divatleszbik meg divathomokosok füveznek a romkocsmákban, vagy a szélsőjobbra tolódnak az emberek, divat lett a rasszizmus, a homofóbia, antifeminizmus, stb. Mérsékelt párt is alig akad. pont emiatt, mert erre van tömegigény.
Sajnálom a kérdezőt, lehet hogy örülni fog, ha a kis náci fiacskája pár év múlva elcuccol otthonról és nem keveredik illegális dolgokba.
Egyetértek a véleményeddel, de a büntetéssel nem, ne haragudj, de ez egy teljesen ostoba büntetés, logikátlan és kontraproduktív. Értem, hogy zavaró, hogy állandóan b*zizik/n*ggerezik (vagy mittudomén miket mond, ami ennyire kiakaszt), engem is zavarna, de így semmit nem érsz el nála.
A n*gger szót mondjuk nem használom, az az egyik legdurvább rasszista jelző, de néha használom a feka szót, vagy a b*zi szót, jelzőként ("b*zi csavar, be van szorulva"), nem konkrétan melegekre értve. Ha nálatok is hetente 1-2x hangzik el így, akkor nem kell ekkora feneket keríteni neki, csak jelezni, hogy figyeljen oda, ohgy beszél.
Ha súlyosabb a probléma és röpködnek a jelzők állandóan, akkor elbeszélgetnék vele, hogy ha egyébként nincs baja a melegekkel vagy színesbőrűekkel, akkor miért használ ilyen egyértelműen pejoratív jelzőket? Elmondhatod neki, hogy ez rossz képet fest róla, és ha valaki hallja így beszélni az simán rasszistának, homofóbnak gondolhatja, aminek lehetnek negatív következményei. Elmondhatod, hogy nem ettől lesznek lazák vagy menők a haverjaival sem, ha folyamatosan ezt puffogtatják, akár csak viccből, vagy hogy simán lehet a többiek között van, aki ezt komolyan gondolja - tényleg ilyen emberekkel akar együtt lenni? Aztán vagy hallgat rád vagy nem.
Otthon kiküldheted a szobából, elküldheted az asztaltól ha ezt állandó eposzi jelzőként használja és téged zavar, bár ebben a korban amúgy is jellemző, hogy ki sem szeretnek jönni a barlangjukból.
Utálom ezt a felfogást. Nem utálhatsz egy rasszot vagy nézetet,de bezzeg a libsi (vagy hippi,szeressünk mindenkit ha utálod ís típus?) leszólhat,korlátozhat ha nem azt gondolod amit ő.
Igenis miért ne utálhatom a cigányokat ha rossz tapasztalatom van,miért ne utálhatom a melegeket ha folyton nyomják az arcomba hogy fogaddj el különben homofob meg rasszista vagyok...
Az egyenlő elfogadás azt jelenti hogy ha nekünk el KELL fogadni a másik létezését,gondolkodásmódját akkor bizony az én gondolkodás módomat is el kell fogadni.
Vagyis inkább tolerálni kell,tehát nem kell a másikkal egyetérteni de tudni kell egymás mellett békében élni.
Ha a fiad nem kedveli őket,de nem bántja őket semmilyen formában akkor nincs jogod megbüntetni. Ez az ő személyisége és a bűntetésed csak megerősíti azt amit ki akarsz belőle űzni...
Ő elfogadja a te nézeted,neked is el kell fogadnod az övét.
Milyen súlyos büntetésre gondoltál?
Én írtam a zsebpénzcsökkentést ilyen kifejezések használata esetén, ennél többet nem lehet tenni.
Partnertől eltiltani meg nem szabad. Ha megteszed, két év múlva otthagy és évekig feléd se néz majd.
44-es vagyok.
47-es, két dolog.
Egy 16-17 évesnél már cseszheted a súlyos büntetést, 1-2 év múlva felnőtt ember jogilag, nem akkor kell keménykedni + kontraproduktív a büntetés így, ilyen formában. Következményei legyenek a tetteinek, hibáinak, igen, ez _pici_ korától meg kell vele értetni, 16 évesen már nem tudsz mit tenni. De ennek így, ahogy te akarod "büntetni" semmi értelme, nem fog holnaptól nem b*zizni, ha egy hét szobafogságba teszed, eltiltod a barátnőjétől stb., el kezd ő is "keménykedni", ezeknek a harcoknak soha nincs jó vége.
A másik: többen írták, te magad is írod: nem homofób, csak egy h*lye kamasz, aki szerint laza, menő trágárul beszélni. Ritka kivétel, akinél nincs ilyen, nem is mindig trágárság, van amikor felkapnak egy-egy kifejezést, szleng szót, amit unásig használnak, de ilyen is van, hogy töltelékszóként használja a b*zdmeget vagy a b*zit. Pont mint óvodás korban: _iszonyú_ vicces a sz*r, h*lye stb. kifejezések, szinte minden kisgyereknek van ilyen időszaka, amikor ez a szórakozása, hogy ezt hajtogatja, minden mondatba belefűzi, mert mennyire vicces már. Akkor sem szobafogsággal büntetsz.
Én ezért javaslom, hogy magyarázd el neki, miért gáz ez + megkövetelheted, hogy a jelenlétedben ne használja, mert téged sért, még ha nem is azért mondja, menjen ki a szobából, álljon fel az asztaltól, hagyja abba az evést, filmnézést stb., akár rokonok, barátok előtt is, ha TÉNYLEG állandóan ezt mondogatja.
Beszéltél már erről vele? Mit mondott? Barátnőjét nem zavarja? Nincs meleg ismerősötök? Kérdezd meg, vajon előtte is ilyen lazán b*zizna? Ilyen irányba indulnék el, nem barátnőmegvonással.
Te magad írod, hogy nem homofób, nem rasszista. Akkor mi a baj?
Szerintem viccet csinálni bármiből, amíg nem a bántó szándék a cél, amíg a vicc "tárgya" nem teszi szóvá, hogy bántó. Nem rólad van szó a "viccben". Olyan rohadt kellemetlen, amikor valaki mások helyett sértődik meg, mint te.
Alapból más ha egy homofób/rasszista ember bzizik/cigányozik full komolyan, mintha egy olyan teszi, akiről tudjuk, hogy nem rosszból mondja, viccel.
Én biszex vagyok, és nem mindig zavar az, ha valaki lebziz. Ha egy barátom teszi viccből, röhögök egy jót, mondok valami még durvább jelzőt rá, amiről tudom, hogy belefér, ő is röhög, ennyi. A legjobb barátnőm cigány. Ha társaságon belül valami viccel a sztereotípiákkal, ő se sértődik meg, nevet rajta, rákontráz. Ellenben mind a ketten egészen máshogy reagálunk, ha a büszke neonáci "olyan kár, hogy nem tudtam az öcsémmel kimenni a pridera megdobálni a bzikat" volt tanárunk mondja, az már nem vicces, több figyelmeztetőm is volt koliban amiatt, hogy az ilyen megjegyzései esetén elküldtem az anyja ánuszába, még ha nem is nekem szólt konkrétan.
Megjegyezném, a fiataloknál van olyan réteg, ahol az ilyen "ocsmányságokat" puszta iróniából mondják, kifigurággázzák azokat, akik az ilyen kijelentéseket komolyan gondolják.
Ezt nem akarhatod megváltoztani, mert ez alapvetően csak humor a fiadnál. Az más, hogy ha látod, hogy kellemetlen a rokonok előtt, akkor azt megmondod, hogy akkor ne csinálja, meg előtted se, ha neked baj, és azt szankcionálhatod, hogy a rokonok előtt úgy viselkedik, ahogy a rokonoknak kellemetlen. Nem ilyen társas kapcsolatoktól eltiltással, de egy ilyen kisebb zsebpénzmegvonás jó ötlet, ha elharapózott a helyzet.
Az meg, hogy a barátai előtt milyen, már nem a te felelősséged, ha nem bullyingol (abból ítélve, hogy amúgy nem homofób/rasszista, feltételezem nem csinálja). Esetleg ha látod, hogy a barátainak kellemetlen, javasolhatod, hogy talán nem kellene, de amúgy az ő dolga. Ha tényleg zavarja a barátait, akkor rendezik maguk között, majd nem szólnak hozzá. Ennyi. Ilyen szinten már nem kell beleavatkozni egy 16 éves barátságaiba
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!